Miközben Jézus a farizeus házában vendégeskedik, kint ezrek várnak rá. Galileában hasonló élményben volt része (Márk 1:33; 2:2; 3:9). Itt, Júdeában is sokan akarják látni és hallani őt, és egészen más az indítékuk, mint a farizeusoknak, akikkel együtt evett.

Amit Jézus először mond, az különösen a tanítványainak fontos: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, amely a képmutatás.” Jézus már figyelmeztetett erre a veszélyre, de a farizeusnál látottak megerősítik benne, hogy mennyire sürgető ez a tanács (Lukács 12:1; Márk 8:15). A farizeusok az ájtatosságukkal talán megpróbálják eltitkolni a gonoszságukat, de mivel veszélyt jelentenek, le kell leplezni őket. Jézus kifejti: „nincs olyan gondosan leplezett dolog, amely nyilvánosságra ne kerülne, és olyan titok, amely ki ne tudódna” (Lukács 12:2).

A Jézust körülvevő tömegben sokan júdeaiak lehetnek, akik nem hallották őt, amikor Galileában tanított. Ezért megismétli tanításának a legfontosabb gondolatait. Így bátorítja a hallgatóit: „ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, és azután semmi többet nem képesek tenni” (Lukács 12:4). Ahogy azt már korábban is tette, most is hangsúlyozza, hogy a követőinek bízniuk kell abban, hogy Isten gondot visel rájuk. Fel kell vállalniuk az emberek előtt, hogy ismerik az Emberfiát, és fel kell ismerniük, hogy Isten segíteni tud rajtuk (Máté 10:19, 20, 26–33; 12:31, 32).

Egy férfi a tömegből a sürgős problémájával fordul Jézushoz: „Tanító, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” (Lukács 12:13). A törvény szerint az elsőszülött fiú két részt kap az örökségből, tehát semmi helye a vitának (5Mózes 21:17). Úgy tűnik azonban, hogy ez a férfi a törvényes részénél többet akar. Jézus bölcsen visszautasítja, hogy állást foglaljon bármelyikük oldalán: „Ember, ki nevezett ki engem, hogy bíráskodjak fölöttetek, vagy elosszam köztetek az örökséget?” (Lukács 12:14).

Jézus figyelmeztetése ezután mindenkinek szól: „Tartsátok nyitva a szemeteket, és őrizkedjetek mindenfajta kapzsiságtól, mert még ha bőségnek örvend is valaki, az élete nem azokból a dolgokból származik, amelyek vannak neki” (Lukács 12:15). Legyen bármilyen gazdag is valaki, vajon elkerülheti a halált, és hogy hátra kelljen hagynia mindenét? Jézus egy emlékezetes szemléltetéssel világít rá a lényegre, és egyben annak értékére is, ha valaki jó nevet szerez Istennél:

„Egy gazdag embernek jól termett a földje. Így hát okoskodni kezdett magában: »Mit tegyek most, hogy nincs hová begyűjtenem a termésemet?« Majd így szólt: »Ezt teszem: lebontom a raktáraimat, nagyobbakat építek, és oda gyűjtöm be minden gabonámat és minden javamat, és azt mondom majd magamnak: ’Nagy vagyonod van sok évre felhalmozva. Pihenjél, egyél, igyál, élvezd az életet!’« Isten azonban ezt mondta neki: »Esztelen, még az éjjel meghalsz. Kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?« Így jár az, aki kincset halmoz fel önmagának, de Isten szemében nem gazdag” (Lukács 12:16–21).

Jézus tanítványai és a többi hallgatója könnyen beleeshet a vagyonszerzés csapdájába. A mindennapi tevékenységek is elvonhatják a figyelmüket Jehova szolgálatától. Ezért Jézus megismétli azt a nagyszerű tanácsot, melyet mintegy másfél évvel ezelőtt mondott a hegyi beszédében:

„Ne aggódjatok tovább az életetek miatt, hogy mit fogtok enni, vagy a testetek miatt,  hogy mit fogtok viselni . . . Figyeljétek meg a hollókat: se nem vetnek, se nem aratnak, és nincsen se pajtájuk, se raktáruk, Isten mégis táplálja őket. Hát nem értek ti sokkal többet a madaraknál? . . . Figyeljétek meg, hogyan növekednek a liliomok: nem is fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon még dicsősége teljében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy . . . Ne nyugtalankodjatok hát tovább amiatt, hogy mit fogtok enni, és mit fogtok inni, és hagyjatok fel a túlzott aggodalmaskodással. . . a ti Atyátok. . . tudja, hogy szükségetek van ezekre. . . .állandóan az ő királysága legyen az első helyen az életetekben, és akkor ezeket a dolgokat megadja nektek Isten” (Lukács 12:22–31; Máté 6:25–33).

Kiknek az életében lesz első helyen Isten királysága? Jézus elmondja, hogy egy viszonylag kisszámú csoportnak. Ők a „kicsiny nyáj”, akiket hűséges emberek alkotnak majd. Később a számukra is fény derül, csupán 144 000 fő. Mi vár rájuk? Jézus erről biztosítja őket: „Atyátok helyesnek látta, hogy nektek adja a királyságot.” Ők nem arra teszik majd fel az életüket, hogy a földön szerezzenek kincseket, ahol a tolvajok ellophatják. Ehelyett szívvel-lélekkel azon fáradoznak, hogy az égben szerezzenek „maradandó kincset”, ahol együtt fognak uralkodni Krisztussal (Lukács 12:32–34).