Tizedik fejezet

Ha törődik velünk a Teremtő, miért van oly sok szenvedés?

MIRE az órádon egy perc eltelik, több mint 30-an halnak meg fertőző betegségekben, 11-en lesznek vesztesek a rák elleni harcban, és 9-en halnak bele valamilyen szívbetegségbe. És te tudod, hogy ez csak néhány az embereket sújtó betegségek közül, hiszen sokan szenvednek vagy halnak meg egyéb okokból.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete New York-i épületének előcsarnokában 1996-ban egy óra jelképesen egyet ütött minden szegény családban megszületett kisbabáért — percenként 47-et. Más nézőpontból tekintve, ahányszor csak megfordul a föld, lakóinak 20 százaléka éhesen fekszik le aludni. És vajon mire jutnál, ha megpróbálnád felbecsülni a bűnözés mértékét a lakóhelyeden?

Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy rengeteg szenvedést látunk magunk körül a mai világban.

 „Ennek ellenére sokunk szíve marad közömbös a minket mindenütt körülvevő igazságtalansággal szemben” — mondja egy volt rendőrtiszt. De talán csak addig maradunk közömbösek, amíg nem a mi életünket vagy egy szerettünk életét érinti. Például, képzeld magad Maszako helyzetébe, aki rákban szenvedő édesanyját és édesapját ápolta. Amikor szülei egyre csak fogytak és szenvedtek a fájdalomtól, Maszakót a tehetetlenség érzése kerítette hatalmába. Vagy gondold el Sharada, egy ázsiai lány kétségbeesését, aki kilencéves volt, amikor az édesapja 14 dollárért eladta őt. Falujából elvitték egy idegen városba, és arra kényszerítették, hogy naponta hat férfinak adja oda magát.

Miért oly sok az efféle szenvedés? És miért nem szünteti meg a Teremtő? E szenvedések miatt sokan hátat fordítottak Istennek. A fent említett volt rendőrtiszt édesanyja egy pszichopata áldozata lett. A rendőrtiszt így beszél érzéseiről: „Az, hogy egy mindenek felett álló, szerető Istenre gondoljak, aki a világegyetemet irányítja, még sosem állt tőlem távolabb.” Talán te is felteszed a kérdést: Miért? Igen, miért van ennyi szenvedés? Mi az oka, és vajon nyugtalanítja ez a Teremtőt?

Vajon az előző életünk okozza a szenvedést?

Mindenütt a földön milliók hisznek abban, hogy a szenvedést az egyén múltja okozza; a jelenlegi szenvedése a múltbeli életéért kapott büntetés. „Az emberi  szenvedés annak köszönhető, hogy a karma * foglyai vagyunk; mert amint megszületünk, mindannyian a múlt karma terhét viseljük.” Ez a nézet Szudzuki T. Daiszecu filozófustól származik, aki a nyugati társadalomban népszerűsítette a zent. A hindu bölcsek kutattak az emberek szenvedéseinek magyarázata után, s eközben megalkották „a karma törvényét”. De vajon ésszerű vagy igazán kielégítő magyarázatot adnak a szenvedésre?

Egy buddhista asszony ezt mondta: „Úgy gondoltam, hogy semmi értelme szenvedni olyasvalamiért, amivel együtt születtem, de amiről nem tudtam semmit. El kellett fogadnom, hogy ez a sorsom.” Az asszony nem találta kielégítőnek a szenvedésre adott magyarázatot. Lehet, hogy te sem találod annak. Az újjászületés nézete talán nem vált általánossá ott, ahol te élsz, alapvetően ismert azonban egy tanítás, amely mindenütt a kereszténységben és másutt is megtalálható — az a tanítás, hogy az embereknek halhatatlan lelkük van, amely túléli a test halálát. Ez a „lélek” az, amelyre vonatkozik a szenvedés — a jelenlegi életében és a túlvilágon is.

Ezek széles körben elterjedt nézetek, de milyen bizonyíték igazolja, hogy helytállóak is? Az ehhez hasonló fontos kérdésekben vajon nem lenne bölcsebb, ha az igazítana útba minket, amit a Teremtőnk mond? Az emberek elképzelései és szilárd meggyőződései lehet, hogy tévesek, azt azonban láttuk, hogy Isten kijelentései megbízhatóak.

Amint az előző fejezetben láttuk, ősszüleink bűne a legnagyobb tragédiát hozta az emberre — a halált.  A Teremtő figyelmeztette Ádámot: „a mely napon . . . [nem engedelmeskedsz, azaz bűnt követsz el], bizony meghalsz” (1Mózes 2:17; 3:19). Isten nem mondta, hogy Ádámnak halhatatlan lelke lenne; Ádám ember volt. Bibliai kifejezéssel élve ez azt jelenti, hogy Ádám lélek volt. Ezért amikor meghalt, akkor az Ádám nevű lélek halt meg. Halála után nem volt tudatánál, azaz nem szenvedett.

Teremtőnk nem ért egyet a karmáról, az újjászületési körforgásokról vagy egy olyan halhatatlan lélekről szóló tanításokkal, melyek szerint ez a lélek a későbbi létezése során szenvedhet, és nem is támogatja  ezeket a tanításokat. Ha azonban megértjük, hogy Ádám bűnének milyen hatásai vannak, akkor jobban megérthetjük azt is, hogy miért létezik napjainkban a szenvedés.

Honnan származik a szenvedés?

Az emberek szenvedésének teljes skáláját nehéz átlátni, ha azonban a megfelelő módszerhez folyamodunk, az a segítségünkre lehet. Ahogyan a távcsövek abban segítenek, hogy tisztábban lássuk a távoli tárgyakat, úgy segít a Biblia abban, hogy megfejthessük a szenvedés okát.

Először is a Biblia arra készít fel minket, hogy ’idő és előre nem látott események érnek’ minden embert (Prédikátor 9:11, NW [9:13]). Jézus például egy akkoriban történt eseményre utalt — arra, hogy tizennyolcan meghaltak, amikor rájuk dőlt egy torony. Rávilágított, hogy az áldozatok nem voltak bűnösebbek, mint a többi ember (Lukács 13:1–5). Azért szenvedték el a halált, mert rossz időpontban voltak rossz helyen. A Biblia azonban ennél tovább megy, és kielégítő felvilágosítást nyújt a szenvedés legfőbb okairól. Milyen felvilágosítást?

Amikor az első emberpár bűnt követett el, az isteni Bíró, Jehova úgy ítélkezett, hogy ezzel minden jogukat elveszítették az élet folytatásához. A tényleges halálukig eltelt évek alatt Ádám és Éva komoly szenvedéseken mentek keresztül. Ez olyan szenvedés volt, amelyet ők hoztak saját magukra — az öregedés és a betegség hatásait, a keserves küzdelmet a megélhetésért, valamint annak fájdalmas látványát, hogy a családjuk féltékenység és erőszak miatt széthullik (1Mózes 3:16–19; 4:1–12). Fontos elménkbe vésni, hogy főként ki okolható mindezért a szenvedésért. Ők hozták saját magukra.  És azt hogyan tudjuk megérteni, hogy miért folytatódik a szenvedés egészen napjainkig?

Bár sokan kifogást emelnének az ellen, hogy bűnösöknek tartsák őket, a Biblia mégis helyes megvilágításba helyezi a tényeket, és ezt mondja: „egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek” (Róma 5:12). Az első emberpár a saját ártalmas cselekvésmódjának a következményeit aratta le, de ez a leszármazottaikat is érintette (Galátzia 6:7). Utódaik tökéletlenséget örököltek, amely halált eredményez. Egyesek könnyebben megértik ezt, ha figyelembe veszik azt a tudományos tényt, hogy a gyermekek még napjainkban is örökölhetnek betegségeket vagy fogyatékosságokat a szüleiktől. Örökölhető például a vérzékenység, a thalassaemia (földközi-tengeri vérszegénység), a szívkoszorúér-betegség, a cukorbetegség egyik fajtája, sőt még a mellrák is. A gyermekek személy szerint nem vétkesek, mégis szenvedhetnek amiatt, amit örököltek.

Genetikai őseink, Ádám és Éva úgy döntöttek, hogy elutasítják Jehovának az emberiség feletti uralmát. * A történelemből tudod, hogy az emberek mindenféle kormányzati formát kipróbáltak már abbeli erőfeszítésükben, hogy uralkodjanak a földön. Voltak olyan férfiak és nők, akiknek az erőfeszítéseik jó szándékúak  voltak. Ennek ellenére te hogyan értékeled az eredményeket, amelyek az ember önmaga feletti uralmából származnak? Enyhítették a legtöbb emberi szenvedést? Aligha. Ellenkezőleg, sok ország államigazgatása és a nemzetek háborúi csak növelték a szenvedést. Egy bölcs uralkodó mintegy 3000 évvel ezelőtt megjegyezte: „uralkodik az ember az emberen maga kárára” (Prédikátor 8:9).

Úgy látod, hogy ma sokkal különb, esetleg jobb a helyzet? A legtöbben azt válaszolnák erre, hogy nem. Sok férfi, nő és gyermek szenved nem csupán az öröklött bűn és tökéletlenség miatt, hanem amiatt is, amit ők maguk és mások tesznek. Gondolj arra, hogy milyen rosszul bánnak az emberek a földdel, gyakran a kapzsiság miatt. Az emberek abban is vétkesek, hogy szennyezik a környezetet, szegénységet idéznek elő, és hozzájárulnak az éhezés és a járványos betegségek kialakulásához. Sőt egyes természeti csapásokat is — melyeket sokan Isten művének neveznek — az emberek okoznak. A szenvedésnek van egy másik, rendszerint figyelmen kívül hagyott fő okozója is.

A szenvedés mögött rejlő személy

A Biblia egyik könyve a többinél konkrétabban tárja fel, hogy ki a szenvedés fő okozója, és azt is, hogy a  Teremtő, aki törődik velünk, miért engedte meg a szenvedést. Ez a könyv, a Jób könyve, tisztává teheti a szenvedésről alkotott zavaros képet. Betekintést enged abba a láthatatlan birodalomba, ahol bizonyos kulcsfontosságú események történtek.

Körülbelül 3500 évvel ezelőtt, röviddel azt megelőzően, hogy Mózes megírta a Biblia első könyveit, élt egy Jób nevű férfi a mai Arábia területén. A beszámoló feltárja, hogy Jób becsületes, jóindulatú és nagy tiszteletnek örvendő személy volt. Állatállománya nagy vagyont képezett, és azt mondták róla, hogy „nagyobb vala keletnek minden fiánál”. Magánéletét tekintve, Jób boldog családban élt — volt felesége, hét fia és három lánya (Jób 1:1–3; 29:7–9, 12–16). Egyik nap azzal az üzenettel sietett hozzá egy szolga, hogy Jób értékes marhacsordáinak egy részét rablók vitték el. Nemsokára egy másik szolga jelentette, hogy Jób juhnyájainak egy része elpusztult. Majd a káldeusok elhajtották 3000 tevéjét, és egy kivételével az összes szolgát megölték. Végül megérkezett a legrosszabb hír is. Egy rendkívüli szélvihar miatt összedőlt elsőszülött fiának a háza, és minden gyermeke meghalt, mivel éppen a házban voltak. Vajon Istent hibáztatta Jób ezért a szenvedésért? Te mit éreztél volna az ő helyében? (Jób 1:13–19).

Jóbot azonban még több csapás érte. Szörnyű betegség sújtotta, teste tele lett rosszindulatú kelésekkel. * Annyira beteg lett, és olyan visszataszítóan nézett ki, hogy a felesége Istent hibáztatta. Ezt mondta: „Átkozd meg az Istent, és halj meg!” Jób nem tudta, hogy miért szenved, de nem vádolta Istent, mintha ő lenne szenvedésének  az okozója. Ezt olvassuk: „Mindezekben sem vétkezék Jób az ő ajkaival” (Jób 2:6–10).

Jób három ismerőse hallott Jób szomorú helyzetéről, és eljött hozzá. „Becsületes embert mikor ért pusztulás?” (K. f.) — kérdezte Elifáz, aki feltételezte, hogy Jób biztosan gonoszul cselekedett (Jób 4., 5. fejezet). Titokban elkövetett bűnökkel vádolta Jóbot, még azzal is, hogy megtagadta a kenyeret a szükségben levőktől, elnyomta az özvegyeket és az árvákat (Jób 15., 22. fejezet). A két másik álvigasztaló meg is szidta Jóbot, mintha ő lenne felelős a szenvedéseiért. Igazuk volt? Egyáltalán nem.

Jób könyve segít azonosítanunk Jób szenvedéseinek az alapvető okát, és megértenünk, hogy miért engedte meg ezt Isten. Az első és a második fejezet feltárja, hogy mi történt nem sokkal azelőtt a láthatatlan egekben, a szellemi birodalomban. A lázadó szellem, akit Sátánnak * hívnak, más szellemekkel együtt összegyűlt Isten előtt. Jób ártatlan életútjának említésekor Sátán ezt a kifogást emelte: „Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent? . . . bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, a mi az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?!” (Jób 1:9–12).

Más szóval Sátán azzal vádolta Istent, hogy megvesztegeti Jóbot. Ez a lázadó szellemteremtmény azt állította, hogy ha Jób elveszíti a vagyonát és az egészségét, akkor megátkozza Jehovát. Tágabb értelemben Sátán azt állította, hogy egyetlen ember sem szeretné Istent, és nem lenne hozzá lojális, ha szenvedéssel kellene szembenéznie. Ennek a kihívásnak világméretű és tartós hatása volt. A Sátán által felvetett  vitakérdéseket tisztázni kellett. Így Sátán szabad kezet kapott Istentől, hogy fellépjen Jób ellen, ezért a szenvedés különféle formáit okozta ennek az embernek.

Érthető módon Jób nem tudott, nem is tudhatott arról, hogy milyen egyetemes vitakérdés merült fel az egekben. Sátán pedig úgy rendezte a dolgokat, mintha minden szerencsétlenséget Isten okozott volna Jóbnak. Amikor például belecsapott a villám Jób juhnyájaiba, az életben maradt szolga úgy következtetett, hogy ez „Istennek tüze” volt. Jób nem tudta, hogy miért történnek vele ezek a dolgok, mégsem átkozta meg vagy vetette el Jehova Istent (Jób 1:16, 19, 21).

Ha elemzed, hogy milyen körülmények húzódtak meg a Jóbbal történt események mögött, akkor látni fogod, hogy a felmerült vitakérdés a következő: Szolgálják-e szeretetből az emberek Jehovát, a bajok ellenére? Jób segített választ adni erre. Csakis az Isten iránti igaz szeretet indíthat egy személyt arra, hogy hűséges maradjon Jehova iránt, és ez az, amit Jób tett. Micsoda tanúságtétel ez Sátán hamis vádjaival szemben! Ez az ügy azonban nem akkor, Jóbbal kezdődött el, és nem is akkor ért véget; évszázadokon át tartott. Minket is érint.

Hogyan reagálnak sokan, amikor szenvedést látnak, vagy szenvedéssel néznek szembe, bármi legyen is a szenvedés oka? Valószínűleg nincsenek tudatában a Jób napjaiban felmerült vitakérdéseknek, vagy talán még abban sem hisznek, hogy Sátán létezik. Ezért sokszor még abban is kételkednek, hogy van-e Teremtő, vagy őt okolják a szenvedésért. Te mit gondolsz erről? Annak alapján, amit a Teremtőről tudsz, vajon egyetértesz Jakabbal, a bibliaíróval? Szenvedése ellenére ez volt a meggyőződése: „Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal  nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért” (Jakab 1:13).

Értékes segítséget kapunk e bölcs nézőpont kialakításához. Ez a segítség pedig Jézus példájának a megvizsgálása. Tudjuk, hogy Jézus nagyrabecsülésnek örvend az éleslátásáért, tudásáért és tanítói képességéért. Mi volt az ő álláspontja Sátánnal és a szenvedéssel kapcsolatban? Jézus biztos volt abban, hogy Sátán, az Ördög létezik, és egyben ő a szenvedés okozója. Sátán, aki megpróbálta megtörni Jób feddhetetlenségét, leplezetlenül igyekezett ugyanezt megtenni Jézussal is. Mindez azt bizonyítja, hogy Sátán valóságos személy, sőt ezen túlmenően arra is rámutat, hogy a Jób napjaiban elhangzott kihívás folytatódott. Jóbhoz hasonlóan Jézus is hűségesnek bizonyult a Teremtőhöz még annak árán is, hogy gazdagságról és hatalomról mondott le, és még úgy is, hogy hűsége fizikai szenvedését és kínoszlopon való halálát idézte elő. Jézus esete azt mutatja, hogy Isten akkoriban még mindig megengedte az embereknek, hogy kinyilvánítsák, a bajok ellenére is lojálisak hozzá (Lukács 4:1–13; 8:27–34; 11:14–22; János 19:1–30).

 Telik az idő — jó okkal

A szenvedés megértéséhez fel kell ismernünk, hogy a balesetek, a bűnös emberi hajlamok, az, hogy az ember helytelenül bánik a földdel, valamint Sátán, az Ördög, mind a szenvedés okozói. Nem elég azonban csak azt tudni, hogy mi húzódik meg a szenvedés mögött. Amikor az embert valamilyen csapás éri, akkor könnyen érezhet úgy, ahogyan az ókori Habakuk próféta, amikor ezt mondta: „Meddig kiáltok még oh Uram, és nem hallgatsz meg! Kiáltozom hozzád az erőszak miatt, és nem szabadítasz meg! Miért láttatsz velem hamisságot, és szemléltetsz nyomorgatást? Pusztítás és erőszak van előttem, per keletkezik és versengés támad!” (Habakuk 1:2, 3). Igen, miért ’szemléli a nyomorgatást’ Jehova, és miért tűnik úgy, hogy nem cselekszik? Mivel ő a Mindenható, megvan a hatalma és igazságszeretete ahhoz, hogy véget vessen a szenvedésnek. Mikor teszi hát meg?

Az előzőekben már említettük, hogy amikor az első emberpár a teljes függetlenséget választotta, a Teremtő biztos volt abban, hogy lesznek olyan utódok, akik majd másképpen cselekszenek. Jehova bölcsen időt engedett. Miért? Annak bizonyítására, hogy a Teremtőtől független uralkodás csak boldogtalansághoz vezethet, ennek ellentéteként pedig a Teremtővel összhangban élni helyes, és boldogságot hoz.

Időközben Isten viszonylag kellemes környezetként megtartotta a földet. Pál apostol így érvelt: „Ki az elmúlt időkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni: Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevőnk volt, adván mennyből esőket és termő időket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket” (Cselekedetek 14:16, 17). Nyilvánvaló, hogy a Teremtő nem okozója a szenvedésnek, de  a mindennél fontosabb vitakérdések rendezése miatt megengedte azt.

Mikor jön el a szabadulás?

Az a tény, hogy az emberek szenvedése növekszik, azt mutatja, hogy a szenvedés ideje a végéhez közeledik. Miért mondhatjuk ezt? A Biblia feltárja, ami Jób napjaiban a láthatatlan birodalomban történt, de feltárja napjaink eseményeit is. Utolsó könyve, a Jelenések könyve arra a viszályra helyezi a hangsúlyt, amely az egekben történt. Mi lett az eredménye? Sátán a démonhordáival együtt „vetteték a földre”. A bibliai könyv így folytatja: „Annakokáért örüljetek egek és a kik lakoztok azokban. Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van” (Jelenések 12:7–12).

A bibliai prófécia tüzetes vizsgálata azt mutatja, hogy ez az esemény a mi évszázadunkban történt. Talán tudod, hogy tiszteletnek örvendő történészek is elismerik, hogy 1914, az I. világháború kezdete nagy fordulópontot jelentett a történelemben. * Azóta egyre csak nő a szenvedés, és megsokasodtak a jajok. Jézus ugyanerre az időszakra utalt, amikor a vele szoros kapcsolatban álló tanítványai arról kérdezték, hogy mi lesz ’a jele a jelenlétének és a dolgok rendszere befejezésének’ (NW). Jézus ezt mondta: „Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen; és minden felé nagy földindulások lesznek, és éhségek és döghalálok; és rettegtetések és nagy jelek lesznek az égből” (Máté 24:3–14; Lukács 21:5–19). Ezek a szavak, melyek nagy szenvedésekre  utalnak, a történelem folyamán most először érik el teljes beteljesedésüket.

A Biblia ezeket az eseményeket egy olyan „nagy nyomorúság” előjátékaként írja le, „a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha” (Máté 24:21). Ez Isten határozott közbelépése lesz az emberi ügyekbe. Cselekedni fog annak érdekében, hogy véget vessen a dolgok gonosz rendszerének, mely korszakokon át szenvedést okozott. Ez azonban nem „a világ végét” jelenti majd egy nukleáris holocaust által, amely megsemmisítené az emberiséget. Isten Szava arról biztosít minket, hogy lesznek túlélők. „Egy nagy sokaság . . . minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből” élve jön ki abból a nyomorúságból (Jelenések 7:9–15).

Hogy teljes képet kaphassunk, vizsgáljuk meg, mit mond a Biblia arról, ami azután történik. Annak a parkszerű otthonnak a helyreállítása történik meg,  melyet Isten eredetileg lakásul szánt az emberiségnek (Lukács 23:43). Akkor nem látsz majd hajléktalan embereket. Ésaiás ezt írta: „Házakat építnek és bennök lakoznak, és szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét . . . mert mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim. Nem fáradnak hiába, nem nemzenek a korai halálnak, mivel az Úr áldottainak magva ők, és ivadékaik velök megmaradnak . . . A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik . . . Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr” (Ésaiás 65:21–25).

 És mit mondjunk arról a szenvedésről, amelyet személy szerint élünk át? Nem lesz több háború, erőszak vagy bűnözés (Zsoltárok 46:9, 10; Példabeszédek 2:22; Ésaiás 2:4). Az ember Alkotója és Életadója segíteni fog az engedelmes embereknek, hogy tökéletes egészségük legyen (Ésaiás 25:8; 33:24). Nem lesz többé éhezés, mivel helyre lesz állítva az ökológiai egyensúly, és a föld bőséges termést fog adni (Zsoltárok 72:16). A szenvedés forrásai, melyeket ma látunk, a múltéi lesznek (Ésaiás 14:7).

Minden bizonnyal ez minősül a legjobb hírnek. Egyesek azonban úgy gondolhatják, hogy ennek ellenére úgyszólván sötét fellegek lebegnek a fejünk fölött, két szempontból is. Ezeknek az áldásoknak az élvezetét korlátozná, ha az embernek arra kellene számítania, hogy mindössze 70-80 év eltelte után meg fog halni. És vajon nem sajnálná azokat a szeretteit, akik azelőtt haltak meg, hogy a Teremtő véget vetett a szenvedésnek? Vajon mi erre a válasz?

A legfájdalmasabb szenvedés megszüntetése

A Teremtő birtokában van a megoldás. Ő a világegyetemnek és itt a földön az emberi életnek az Alkotója. Ő meg tudja tenni azt, ami meghaladja az emberek képességét; vagy amit az emberek éppen csak kezdenek felfogni, az számára lehetséges. Nézzünk meg erre csupán két példát.

Megvan a lehetőségünk arra, hogy végtelen hosszú ideig éljünk.

A Biblia egyértelműen elénk tárja azt a kilátást, hogy örökké tartó életet kaphatunk Istentől (János 3:16; 17:3). Az emberi sejtekben levő géneknek a tanulmányozása után dr. Michael Fossel arról számolt be, hogy a férfiak szaporítósejtjeinek képessége nem romlik a kor előrehaladtával.  „A jelenlegi génjeink — megfelelő génexpresszió esetén — képesek fenntartani sejtjeinket úgy, hogy azok nem öregednek el.” Ez összhangban van azzal, amit a 4. fejezetben láttunk, hogy agyunk képességéből alig-alig használunk fel valamit a jelenlegi élettartamunk alatt; úgy tűnik, hogy agyunk végtelen felhasználásra lett megtervezve. Ezek természetesen csak melléktényezők, kiegészítői annak, amit a Biblia nyíltan kijelent — Jehova lehetővé teszi majd, hogy örökké élhessünk, szenvedés nélkül. Figyeld meg, mit ígér a Biblia utolsó könyvében: „Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé” (Jelenések 21:4).

A Teremtő képes segíteni azon a személyen, aki szenvedett és meghalt — életre kelti, feltámasztja őt.

Lázár volt az egyik olyan személy, akit feltámasztottak (János 11:17–45; lásd a 158—160. oldalt). Donald MacKay professzor egy számítógépes file példájával szemléltette ezt. Azt írta, hogy egy számítógépnek a megsemmisítése még nem jelenti szükségszerűen a számítógépben levő matematikai egyenlet vagy program végleges megsemmisülését. Ugyanazt az egyenletet vagy programot át lehet tenni egy új számítógépbe,  és ott lehet futtatni, „ha a matematikus úgy kívánja”. MacKay professzor így folytatja: „a mechanisztikus agykutatás, úgy tűnik, egyaránt kevés kifogást emel . . . [a Bibliában] kifejezett örök élet reménysége ellen, mely reménység jellegzetesen a »feltámadásra« helyezi a hangsúlyt.” Ha meghal egy ember, a Teremtő később életre tudja kelteni, és ezt meg is tette Jézussal, Jézus pedig Lázárral. MacKay azt a következtetést vonta le, hogy az ember halála nem emel gátat annak, hogy újra életet nyerjen egy új testben, „ha Teremtőnk úgy kívánja”.

Igen, a végső megoldás a Teremtőnél van. Egyedül ő képes teljes mértékben megszüntetni a szenvedést, visszavonni a bűn hatásait, és megszüntetni a halált. Jézus Krisztus beszélt a tanítványainak egy jelentős fejleményről, mely még előttünk áll. Ezt mondta: „eljő az óra, a melyben mindazok, a kik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, és kijőnek” (János 5:28, 29).

Gondold csak el! A világegyetem Szuverén Uralkodója kész és képes is arra, hogy életre keltse az emlékezetében levő személyeket. Ezek a személyek lehetőséget kapnak, hogy érdemesnek bizonyuljanak „az igazi életre” (1Timótheus 6:19, Úf; Cselekedetek 24:15).

De kell-e tennünk valamit most, mialatt arra várunk, hogy teljesen megszabaduljunk az emberi szenvedéstől? És ha igen, vajon az értelmesebbé teheti ma az életünket? Vizsgáljuk meg!

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 168. oldalon]

Nincs halhatatlan lélek

A Biblia azt tanítja, hogy minden egyén egy emberi lélek; amikor az egyén meghal, a lélek hal meg. Az Ezékiel 18:4 ezt mondja: „a mely lélek vétkezik, annak kell meghalni.” A halottak nincsenek öntudatuknál, és nem élnek sehol. Salamon ezt írta: „a halottak semmit nem tudnak” (Prédikátor 9:7, 12). Eredetileg sem a zsidók, sem a korai keresztények nem tanították, hogy a lélek halhatatlan.

„A lélek az Ósz[Ószövetség]-ben nem az ember egy részét, hanem az egész embert — az embert mint élőlényt jelenti. Hasonlóképpen az Úsz[Újszövetség]-ben az emberi életet jelenti . . . A Biblia nem beszél arról, hogy egy anyagtalan lélek túlélné a test halálát” (New Catholic Encyclopedia).

„A lélek halhatatlanságának gondolata és a halottak feltámadásába vetett hit . . . két különböző eszmei síkon levő fogalom” (Philippe H. Menoud teológus: Dopo la morte: immortalità o resurrezione?).

„Mivel az ember — mint egész — bűnös, ezért a halálban teljesen meghal testestül-lelkestül (teljes halál) . . . A halál és a feltámadás között űr tátong” (Evangelischer Erwachsenenkatechismus).

[Kiemelt rész a 175. oldalon]

Igazán olyan hosszú ideje tart?

Jób napjaitól Jézusig hosszúnak tűnhet a szenvedés ideje, amely mintegy 1600 év. Egy embernek 100 év is soknak tűnik, mialatt a szenvedés megszűnésére vár. Fel kell azonban fognunk, hogy a Sátán által felvetett vitakérdések rossz fényt vetettek a Teremtőre. Isten szemében a szenvedés megengedett ideje rövid. Ő „az örökkévaló király”, aki előtt „ezer esztendő annyi . . ., mint a tegnapi nap” (1Timótheus 1:17; Zsoltárok 90:4). És ez a történelmi időszak, amelyben még létezik a szenvedés, az örök életet elnyerő emberek szemében is meglehetősen rövidnek fog tűnni.

[Kiemelt rész a 178. oldalon]

Fordulópont a történelemben

„A jelen helyzetből visszatekintve ma világosan látható, hogy az I. világháború kitörése vezette be huszadik századunkba a »bajok korát« — hogy a brit történész, Arnold Toynbee kifejezésével éljünk —, amelyből civilizációnk még egyáltalán nem evickélt ki” (Edmond Taylor: The Fall of the Dynasties).

„Valójában sokkal inkább 1914, mintsem Hirosima éve jelzi korunk fordulópontját, mivel most már látjuk, hogy . . . az első világháború vezette be a zavarodottság átmeneti korszakát, amelynek közepette botladozunk” (dr. René Albrecht-Carrié, Barnard College).

„1914-ben a világ elvesztett egy összetartó erőt, amelyet azóta sem sikerült visszaszerezni . . . Ez a kor a fokozott zűrzavar és erőszak idejévé vált a nemzeti határokon kívül és belül egyaránt” (The Economist).

[Kiemelt rész a 181. oldalon]

Lehetséges-e egy személy feltámadása?

Richard M. Restak neurológus ezt jegyezte meg az emberi aggyal és az agy idegsejtjeivel kapcsolatban: „Mindazt az információt, mely arra utal, hogy milyenek vagyunk, és mit tettünk már eddig, el tudja olvasni egy olyan megfigyelő, aki képes 50 milliárd idegsejtünk kapcsolatainak és köreinek megfejtésére.” Ha így áll a helyzet, vajon a szerető Teremtőnk, a birtokában levő információval ne lenne képes újra megalkotni egy személyt?

 [Kiemelt rész a 182. oldalon]

Idegkapcsolataid számon vannak tartva

Jézus ezt mondta: „a fejetek hajszálai is mind számon vannak” tartva (Máté 10:29–31). És mit mondjunk a fejedben levő szürkeállományról? Az agysejtek (más néven idegsejtek) olyan apró méretűek, hogy csak erős nagyítású mikroszkópokkal lehet látni őket. Képzeld el, hogy elkezded megszámolni nemcsak az idegsejtjeidet, hanem a kisebb, sejt közötti kapcsolatokat (szinapszisokat) is, melyek száma bizonyos idegsejtek esetében akár 250 000 is lehet.

Dr. Peter Huttenlocher az elsők között volt, akik boncolás során erős nagyítású elektronmikroszkóppal megszámolták magzatok, kisbabák és idős emberek idegsejtkapcsolatait. Érdekes, hogy minden mintában — melyek mérete mindegyik esetben gombostűfejnyi volt — nagyjából ugyanannyi, körülbelül 70 000 idegsejt volt.

Ezután dr. Huttenlocher ezekben az apró mintákban kezdte megszámolni az idegsejtek, azaz agysejtek közötti kapcsolatokat. A magzat idegsejtjei között 124 millió kapcsolat volt, az újszülöttéi között 253 millió, a nyolc hónapos kisbabáéi között 572 millió. Dr. Huttenlocher felfedezte, hogy miután a gyermek felnő, ez a szám fokozatosan csökken.

Ezek a felfedezések érdekesek abból a szempontból, amit a Biblia a feltámadásról mond (János 5:28, 29). Egy felnőtt embernek a teljes agyában körülbelül egymilliószor milliárdnyi idegsejtkapcsolat van, ez annyi, mint egy egyes és 15 nulla. Vajon a Teremtőnek megvan ahhoz a képessége, hogy ne csak megszámolni tudja ezeket a kapcsolatokat, hanem újra össze is tudja állítani őket?

A The World Book Encyclopedia a világegyetem csillagainak a számát 200 milliárdszor milliárdra teszi, ez annyi, mint egy kettes és 20 nulla. A Teremtő mindezeknek a csillagoknak tudja a nevét (Ésaiás 40:26). Így tehát, egyáltalán nem haladja meg a képességeit, hogy az általa feltámadásra kiválasztott embereknek az emlékezetét és érzéseit alkotó idegsejtkapcsolatokra visszaemlékezzen, és újra összeállítsa őket.

[Kép a 166. oldalon]

Sokan hisznek a karmában, a születés és halál körforgásában

[Kép a 171. oldalon]

II. Miklós cár és Alekszandra Fjodorovna fia, Alekszej örökölte a vérzékenységet. Ősatyánktól, Ádámtól mi tökéletlenséget örököltünk

[Képek a 179. oldalon]

A Teremtő még az alatt az idő alatt is sok örömet szerzett az embereknek, mialatt megengedte a szenvedést