A GRÚZIÁBAN élő testvérek fáradhatatlanul hirdetik a jó hírt, Jehova pedig megáldja az erőfeszítéseiket. Szorgalmas munkájuk eredményeként szinte már mindenhol hallottak az igazságról az országban.

Ám az elmúlt években buzgó hírnökök és úttörők még nagyobb figyelmet szenteltek azokra a területekre, ahová csak ritkán jutnak el prédikálni. A hegyekben vannak olyan falvak, melyekbe csak  négykerék-meghajtású autóval, illetve felvonóval lehet eljutni.

2009 óta a grúz fiókhivatal minden évben küld egy listát a gyülekezeteknek a ki nem utalt területekről, hogy buzdítsa a hírnököket, hogy ezeken a helyeken segítsék a prédikálómunkát. Sokan nagy áldozatokat hoznak, hogy részt tudjanak venni ebben a tevékenységben.

Temuri és Ana Bliadze friss házasok voltak, amikor megtudták, hogy a magas hegyekkel tarkított Adzsariában nagy szükség van hírnökökre. Épp házat szerettek volna építeni, és már a telket is megvették, amikor jött ez a lehetőség, hogy többet tegyenek a szolgálatban.

Először csak egy hétre mentek el Adzsariába. Temuri elmeséli, mi volt az első benyomása: „A testvéreknek rengeteget kellett gyalogolniuk, hogy eljussanak a kis falvakba. Nekünk volt egy négykerék-meghajtású kisbuszunk, szóval rögtön az jutott eszembe, hogy itt milyen jó hasznát vennénk.”

Ana hozzáteszi: „A költözés egyáltalán nem volt könnyű, mivel nagyon kötődtünk a gyülekezetünkhöz és a családunkhoz. De éreztük, hogy Jehova támogat minket.” Temuri és Ana már több mint három éve segíti az adzsariai Keda városában működő kis csoportot.

Az ideiglenes különleges úttörők felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak az elszigetelt területeken. Sokan a megbízatásuk lejárta után is maradnak, hogy segítsenek a bibliatanulmányozóknak.

 Két úttörő testvérnő – mindkettőjüket Hatunának hívják – a festői szépségű Mangliszi városába kapta a megbízatását. Bár a városban egyetlen Tanú sem lakott, a prédikálómunka nagyon eredményes volt. Az első hónapban 9 bibliatanulmányozást vezettek, a másodikban 12-t, a harmadikban 15-öt, a negyedikben pedig 18-at! Mivel nem akarták magukra hagyni az érdeklődőket, úgy döntöttek, hogy Manglisziben maradnak.

A testvérnők nagyon leleményesen gondoskodtak magukról. A Mangliszibe látogatók szívesen vásárolnak egy fenyőtobozból készült helyi specialitást, mely a gyógyhatásáról ismert. Így hát a testvérnők zöld fenyőtobozokat gyűjtöttek, és elkészítették a híres specialitást, majd eladták a helyi piacon. De váratlanul egy másik bevételi forráshoz jutottak.

 Egy nap az egyik bibliatanulmányozó kiscsibéket vitt nekik. Elmesélte, hogy az egyik tyúk elrejtette és kiköltötte a tojásait, aztán egyszer csak nagy meglepetésére hazaállított a kiscsibékkel. A hölgy azt gondolta, hogy odaajándékozza őket a tanítóinak. Az egyik testvérnő korábban már tartott tyúkokat, ezért úgy döntöttek, hogy így fognak pénzt keresni.

Az egyikük ezt mondja: „Jehovának, a testvéreknek és a bibliatanulmányozóknak a segítségével öt évig Manglisziben tudtunk maradni.” Ma már egy lelkes csoport működik a városban.

Az utóbbi években rengetegen költöztek Grúziába más országokból. Sok úttörő felismerte, hogy ezzel újabb lehetőség nyílt a jó hír hirdetésére. Ezért többen is elkezdtek tanulni egy idegen nyelvet. Például az angol, az arab, az azerbajdzsán, a kínai, a perzsa vagy a török nyelvet.

Voltak, akik csatlakoztak egy idegen nyelvű csoporthoz vagy gyülekezethez. Mások pedig olyan országokba költöztek, ahol még nagyobb szükség van hírnökökre. Giorgi és Gela a húszas éveikben jártak, amikor elköltöztek az egyik szomszédos országba. „A legjobbat akartuk adni Jehovának, és a költözés remek lehetőség volt erre” – mondja Giorgi.

Gela így emlékszik vissza az ott töltött időkre: „Nagyon sokat tanultam abból, hogy külföldön vénként szolgáltam. Fantasztikus érzés, hogy Jehova felhasznál, hogy gondját viseljem a juhocskáinak” (Ján 21:17).

 Giorgi még hozzáteszi: „Persze voltak nehézségeink, de a szolgálatra összpontosítottunk. Egyáltalán nem kételkedtünk abban, hogy jól döntöttünk, azt tettük, amit tennünk kellett.”

Egy másik testvér, akit szintén Gelának hívnak, néhány évre Törökországba költözött. Ezt meséli: „Amíg nem nagyon ment a nyelv, eléggé el voltam keseredve. De amikor már tudtam beszélgetni a testvérekkel és az emberekkel a területen, úgy éreztem, semmi sem múlhatja felül az örömömet.”

Nino már több mint tíz éve Isztambulban, Törökországban végzi az úttörőszolgálatot. Ezt mondja: „Az első naptól fogva éreztem, hogy velem van Jehova. Ha külföldön úttörőzöl, szinte mindennap évkönyvbe illő tapasztalataid lehetnek.”