PÁL apostol i. sz. 56 körül írta ezeket a szavakat a Rómában élő keresztény hittársainak. Hogy sikerült-e elmennie Hispániába, az nem derül ki a Bibliából. Mindenesetre az ő és más keresztény misszionáriusok fáradozásának köszönhetően az Isten Szavában található jó hír a második századra már eljutott erre a területre.

Rövid időn belül virágzó keresztény közösségek alakultak Hispániában. Emiatt igény mutatkozott egy latin nyelvű bibliafordításra, mivel a második századra Hispánia már jó ideje római uralom alatt volt, és a kiterjedt Római Birodalom egész területén a latin lett a köznyelv.

Az első hispániai keresztények több latin fordítást is készítettek, melyeknek az összefoglaló neve Vetus Latina Hispana. Éveken át ezek a latin bibliafordítások forogtak közkézen Hispániában, mielőtt Jeromos az ötödik század elején a palesztinai Betlehemben elkészült a híres Vulgatával.

Jeromos fordítása rekordidő alatt jutott el Hispániába. Amikor a Biblia egyik tehetős kutatója, Lucinius megtudta, hogy Jeromos latinra fordítja a Bibliát, mihamarabb szeretett volna a birtokába jutni az új fordításnak, ezért Betlehembe küldött hat írnokot, hogy másolják le a szöveget. A következő évszázadok során a Vulgata szép lassan a Vetus Latina Hispana helyébe lépett. Ezeknek a latin fordításoknak köszönhetően a Hispániában élő emberek olvashatták a Bibliát, és megérthették az üzenetét. A Római Birodalom bukása után azonban újabb nyelvekre kellett lefordítani a Bibliát.

Az ötödik században a vizigótok és más germán törzsek beözönlöttek az Ibériai-félszigetre, magukkal hozva a gót nyelvet. Ők ariánus keresztények voltak, és tagadták a háromság tanítását. Volt saját bibliafordításuk is: Ulfilas Gót Bibliája. Az Ibériai-félszigeten a hatodik század végéig ezt a fordítást használták, de aztán I. Rekkared vizigót király az ariánus hitről áttért a katolikusra. Minden ariánus könyvet elkobzott és megsemmisített, így Ulfilas Bibliáját is. Emiatt valamennyi gót szöveg eltűnt a királyságából.

Isten Szava ennek ellenére ebben az időszakban is terjedt azon a vidéken. A gót mellett még mindig sokan beszélték a latin egyik nyelvjárását, amelyből később megszülettek az Ibériai-félszigeten beszélt újlatin nyelvek. * A legrégebbi feljegyzéseket, melyek ezen a latin nyelvjáráson íródtak, vizigót paladaraboknak nevezik. A hatodik és a hetedik századból származnak, és némelyik részleteket tartalmaz a Zsoltárok könyvéből és az evangéliumokból. Az egyiken rajta van a teljes 16. zsoltár.

 Az, hogy bibliai szövegek ilyen egyszerű táblákon is megtalálhatók, arra mutat, hogy akkoriban az átlagemberek is olvasták és másolták Isten Szavát. Feltételezhető, hogy ilyen bibliaversekkel gyakoroltatták az írást és az olvasást az iskolás gyerekekkel. A pala olcsó anyagnak számított a pergamenhez képest, melyet a középkori kolostorok lakói képes Bibliák készítésére használtak.

Egy ilyen felbecsülhetetlenül értékes képes Biblia a spanyolországi León városában, a San Isidoro-templomban található. Az i. sz. 960-ból való, 516 lapból álló Szentírás 47-szer 34 centiméteres, és 18 kilogrammot nyom. Egy hasonló mű a Ripolli Biblia, mely 1020 körül készült, és ma a Vatikáni Könyvtár ad neki otthont. Ez a középkor egyik leggazdagabban díszített Bibliája. Egy szerzetesnek egy egész napjába is beletelhetett, míg megalkotott egy iniciálét, és egy egész hetébe, amíg elkészült a címlappal. Bár ezek a Bibliák igen értékesek, nem sok szerepük volt abban, hogy Isten Szavának az üzenete eljusson az emberekhez.

Az iszlám térhódításával együtt a nyolcadik századra egy újabb nyelv kezdett meghonosodni az Ibériai-félszigeten. Azokon a vidékeken, ahol muszlimok telepedtek le, az arab kiszorította a latint, így ezen az új nyelven is szükség volt Bibliára.

A középkori Hispániában kétségtelenül számos arab bibliafordítás terjedt el, melyek nagy része az evangéliumok fordítása volt. Tudomásunk szerint egy Juan nevű sevillai püspök a nyolcadik században az egész Bibliát lefordította arabra. Sajnos a legtöbb ilyen arab fordítás eltűnt, de a leóni katedrálisban őriznek egy olyat, mely az evangéliumokról készült a tizedik század közepén.

A középkor vége felé az Ibériai-félszigeten kezdett elterjedni a kasztíliai, azaz a spanyol nyelv. Ez az új nyelv később fontos szerepet töltött be Isten Szavának a terjedésében. * Az első spanyol nyelvű bibliai szövegek a La Fazienda de Ultra Mar (Cselekedetek a tengeren túlról) című műben jelentek meg a XIII. század elején. Ez egy izraeli útleírás, mely részleteket tartalmaz Mózes öt könyvéből, a Héber Iratok más könyveiből, az evangéliumokból és a levelekből.

Az egyházi vezetők nem nézték jó szemmel ezt a fordítást. A tarragonai zsinat 1234-ben úgy határozott, hogy az összes olyan könyvet át kell adni a helyi papnak elégetésre, amely helyi nyelvekre fordított részleteket tartalmaz a Bibliából. Ez a rendelkezés szerencsére nem vetett véget a Biblia fordításának. X. Alfonz király (1252–1284), akit a spanyol próza megalapítójának tartanak, szerette volna, hogy a Szentírás az új nyelven is elérhető legyen, így támogatta a fordítását. Ebből az időszakból származik egyebek közt az úgynevezett Alfonz előtti Biblia és az utána nem sokkal napvilágot látott Biblia Alfonsina, mely a kor legnagyobb terjedelmű spanyol fordítása volt.

Mindkét mű hozzájárult a kialakulóban lévő spanyol nyelv meghonosodásához és gazdagodásához. Thomas Montgomery tudós így nyilatkozott az Alfonz előtti Bibliáról: „Ennek a bibliafordításnak az elkészítője bámulatos művet alkotott a pontosságot és a választékosságot illetően. . . . Nyelvezete egyszerű és világos, ami követelmény egy olyan Bibliánál, amely a latinban járatlan embereknek készült.”

Ezek a korai spanyol fordítások a latin Vulgatát vették alapul, nem a Biblia eredeti nyelvű szövegeit. A XIV. századtól kezdve zsidó tudósok több spanyol fordítást is készítettek a Héber Iratok könyveiről, közvetlenül héberből. Európában akkor az Ibériai-félszigeten volt a legnagyobb létszámú zsidó közösség, és a zsidó fordítók megbízható héber kéziratokhoz is hozzáfértek. *

Ezek közül a fordítások közül kiemelkedik az Alba Biblia, mely a XV. században készült el. Egy befolyásos spanyol nemes, Luis de Guzmán megbízta Moisés Arragel rabbit, hogy fordítsa le a Bibliát castizo (tiszta) spanyol nyelvre. Két indokot említett, amiért fontosnak tartotta ezt a fordítást: „A mai újlatin nyelvű fordítások nagyon pontatlanok [továbbá] a magunkfajta embereknek nagy szükségük van a lapszéli jegyzetekre a homályos részeknél.” A szavaiból két tényre is fény derül: egyrészt arra, hogy az emberek akkoriban szívesen olvasták a Bibliát, és szerették volna megérteni, másrészt pedig arra, hogy már meglehetősen elterjedtek voltak a helyi nyelveken készült fordítások.

A középkori fordítóknak és másolóknak köszönhetően Hispániában a művelt emberek különösebb nehézség nélkül olvashatták a Bibliát  az anyanyelvükön. Juan Orts González történész megjegyezte, hogy ennek eredményeként „Luther napjai előtt a spanyolok sokkal jobban ismerték a Bibliát, mint a Németországban vagy Angliában élő emberek”.

A XV. század végén azonban a spanyol inkvizíció betiltotta a Szentírás helyi nyelvekre történő lefordítását és az ilyen fordítások birtoklását. A Biblia szempontjából hosszú sötét korszak kezdődött. A tilalmat csak három évszázad múlva oldották fel. Ebben a vészterhes időszakban néhány bátor fordító külföldön újabb spanyol fordításokat készített, és titokban eljuttatta őket Hispániába. *

Ebből az áttekintésből láthatjuk, hogy a középkori Hispániában sokféleképpen próbálták elnyomni Isten Szavát, de képtelenek voltak elrejteni az emberek elől a Mindenható üzenetét (Zsoltárok 83:1; 94:20).

Számos tudós fáradhatatlan munkájának köszönhetően, akik latinra, gótra, arabra és spanyolra fordították a Szentírást, a Biblia meghonosodott és elterjedt a középkori Hispániában. Az újabb kori fordítók ezeknek az úttörőknek a nyomdokaiban jártak. Ennek eredményeként ma sok millió spanyol ajkú ember olvashatja Isten Szavát azon a nyelven, amely közel áll a szívéhez.