„HEURÉKA!”, azaz „megtaláltam!”. Így kiáltottak fel a bányászok a XIX. században, a kaliforniai aranyláz idején, amikor aranyat találtak. Charles Taze Russell és bibliakutató társai azonban valami sokkal értékesebbet találtak az aranynál: a Bibliában lévő igazságot! És alig várták, hogy ezt másokkal is megoszthassák.

1914 nyarán több millió ember gyűlt össze nagyobb városokban, hogy láthassa A teremtés története képekben című filmet, más néven a Fotodrámát. Ez egy nyolcórás remekmű volt, amelyet a Nemzetközi Bibliakutatók Társasága (IBSA) készített. Míg a nézők a bámulatos mozgóképeket és az élénk színű diaképeket nézték, lebilincselő kísérőszöveg és csodálatos klasszikus zene volt hallható. A film bemutatta az emberiség történelmét a teremtéstől egészen Jézus Krisztus ezeréves uralmának a végéig (Jel 20:4). *

De vajon ez a film eljutott a kisvárosokba és a falvakba is? Az IBSA 1914 augusztusában közreadta a Heuréka drámát, hogy mindenki, aki csak szeretné, hallhassa a Biblia üzenetét. Ez a Fotodráma hordozható változata volt, mozgóképek nélkül. A Heuréka drámából három típus készült számos nyelven. Az egyik változata (Heuréka X) a kísérőszöveget és az aláfestő zenét tartalmazta. Egy másik változatában (Heuréka Y) a teljes hang- és zenei felvétel mellett színes üvegdiákat vetítettek le. A Heuréka családi dráma pedig, amelyet otthoni használatra szántak, előre összeválogatott kísérőszöveget és Istent dicsőítő énekeket tartalmazott. A testvérek olcsó fonográffal és vetítőgéppel játszották le ezeket a drámákat.

Mivel nem volt szükség filmvetítő gépre vagy hatalmas filmvászonra, a Bibliakutatók ezeket az ingyenes drámákat vidéken is be tudták mutatni. Így a Királyságról szóló üzenet új területekre is eljutott. A kizárólag hangfelvételt tartalmazó változatot éjjel is, és nappal is le lehetett játszani. A színes üvegdiákat tartalmazó változat lejátszásához nem volt szükség elektromos áramra. A diavetítő karbidlámpával működött. „Ezeket a diákat majdnem mindenhol be lehet mutatni” – írta a finn Őrtorony egyik száma. És mennyire igaz volt ez!

A Bibliakutatók nagyon leleményesek voltak. Nem béreltek nagy színháztermeket, mivel gyakran sikerült olyan helyet találniuk, amelyet ingyen használhattak, például iskolák tantermeit, városházák vagy vasútállomások helyiségeit. Sőt néha nagyobb házak társalgóját is igénybe vették. A műsort sokszor szabadtéren vetítették le úgy, hogy a vászon egy nagy fehér lepedő volt, amelyet egy pajta oldalára erősítettek. Anthony Hambuch ezt írta: „A gazdák egy  kisebbfajta stadiont építettek a kertjükben. A közönség farönkökön ülve élvezhette a drámát.” Hambuch testvérék a dráma vetítéséhez szükséges berendezéseket, csomagokat, valamint a kemping- és konyhafelszereléseket kocsival szállították.

Volt, hogy csak néhányan, máskor meg több százan nézték meg a Heuréka drámát. Például az Egyesült Államokban egy 150 fős városka iskolájában egy előadás-sorozaton összesen 400-an látták. Máshol akár 8 km-t is gyalogoltak az emberek, csak hogy láthassák ezt a remekművet. Svédországban Charlotte Ahlberg kicsiny házában gyűltek össze a szomszédok, hogy meghallgassák a felvételeket, és „nagyon megindítónak találták azokat”. Egy eldugott ausztráliai bányavárosban úgy 1500-an jöttek össze, hogy megnézzék a drámát. Az Őrtorony arról tudósított, hogy a középiskolákban, valamint az egyetemeken „a tanárokat és a diákokat is egyaránt lenyűgözték a képek meg a csodálatos fonográffelvételek”. A Heuréka drámát még olyan helyen is szívesen megnézték, ahol volt filmszínház.

A Bibliakutatók szónokokat küldtek ki, hogy újabb bibliatanulmányozó osztályokat hozzanak létre. Ebben a munkában nagy segítség volt a Heuréka dráma. Nehéz meghatározni, hogy összesen mennyien látták. Sok csoport állandóan használta ezeket a drámákat. Ám 1915-ben a drámát bemutató 86 csoportból csupán 14 készített feljegyzést rendszeresen a hallgatóság létszámáról. A hiányos adatok ellenére az év végi összesítés mégis azt mutatta, hogy a drámát több mint egymillióan látták. Közülük úgy 30 000 személy kért bibliai témájú kiadványokat.

A Heuréka dráma talán nem hagyott mély nyomot a történelemben, de az biztosan elmondható, hogy Ausztráliától Argentínáig, a Dél-afrikai Köztársaságtól a Brit-szigetekig, valamint Indiáig és a karib-tengeri szigetekig milliók látták ezt a páratlan remekművet. Sokan közülük az aranynál is értékesebb kincsre leltek. Megtalálták az igazságot, és jelképesen így kiáltottak: „heuréka!”