AZONNAL éreztem, hogy valami nincs rendben, amikor a fiam, Gary 1958-ban megszületett. Ennek ellenére 10 hónapos koráig az orvosok nem tudtak rájönni, hogy mi a baja, és még öt évet kellett várnunk arra, hogy londoni szakorvosok megerősítsék a diagnózist. Később nagyon elkeseredtem, amikor a 9 évvel fiatalabb Louise lányomon még súlyosabb tüneteket vettem észre.

„Mindkét gyermekének Laurence–Moon–Bardet–Biedl-szindrómája * van, és ezzel kénytelen lesz együtt élni” – mondták együttérzéssel az orvosok. Akkor még nagyon keveset tudtak erről a ritka genetikai rendellenességről. A betegség gyakori velejárói a következők: vaksághoz vezető fokozatos látásromlás, fejlődési zavar, elhízás, ötnél több ujj a kézen vagy a lábon, koordinációs zavar, cukorbetegség, artrózis és veserendellenességek. Így számítottam rá, hogy nehéz feladat lesz gondoskodni a gyermekeimről. Egy nemrégiben végzett tanulmány becslése szerint Nagy-Britanniában minden 125 000. ember szenved ettől a betegségtől, de még sokkal többeket érinthet a betegségnek egy enyhébb formája.

Nem sokkal azután, hogy férjhez mentem, beszéltem egy Jehova Tanújával, és azonnal felismertem, hogy ők tanítják az igazságot. A férjemet egyáltalán nem érdekelte a Biblia. A munkája miatt folyton költöztünk, így nem tudtam eljárni a Tanúk összejöveteleire. Ennek ellenére továbbra is olvastam a Bibliát, és imádkoztam Jehovához. Nagyon megnyugtató volt arról olvasni, hogy „Jehova fellegvára lesz az összetörteknek, fellegvár a nyomorúság idején”, és nem hagyja el az őt keresőket (Zsolt 9:9, 10).

Gary gyengén látó volt, ezért hatéves korában egy Anglia déli partvidékén lévő bentlakásos iskolába írattuk be, ahol speciális oktatást kapott. Rendszeresen felhívott, és olyan dolgokról beszélgettünk, melyek nyugtalanították. Telefonon keresztül segíteni tudtam neki, hogy megértse az alapvető bibliai alapelveket. Néhány évvel azután, hogy Louise megszületett, én is megbetegedtem. Szklerózis multiplexet és fibromyalgiát állapítottak meg nálam. Gary 16 évesen költözött haza a bentlakásos iskolából. Ám a látása egyre csak romlott, míg 1975-ben megállapították, hogy megvakult. 1977-ben a férjem elhagyott minket.

Miután Gary hazajött, elkezdtünk járni az összejövetelekre, majd 1974-ben megkeresztelkedtem. A gyülekezetben szeretetteljes volt a légkör. Igazán hálás voltam, hogy az egyik vén segített Garynek megbirkózni a serdülőkori változások okozta nehézségekkel. A Tanúk segítettek nekem a házimunka elvégzésében, míg végül közülük ötöt a szociális ügyekkel foglalkozó helyi hivatal kijelölt, hogy szociális gondozónk legyen. Ez igazi áldás volt!

Gary szépen előrehaladt az igazságban, majd 1982-ben megkeresztelkedett. Mivel minden vágya a kisegítőúttörő-szolgálat volt, én is úgy döntöttem, hogy elvállalom ezt a szolgálatot, melyet aztán évekig végeztünk együtt. Nagy örömet szerzett a fiamnak, amikor egy idő után a körzetfelvigyázó megkérdezte tőle: „Gary, nem akarsz általános úttörő lenni?” Garynek csak erre a bátorításra volt szüksége, hogy beadja a jelentkezését, és 1990-ben ki is nevezték.

 Garynek kétszer volt csípőprotézis-műtéte, először 1999-ben, majd 2008-ban. Ám Louise egészségi gondjai sokkal súlyosabbak. Vakon született, és amikor megláttam, hogy az egyik lábán hat ujj van, rájöttem, hogy neki is ugyanaz a baja, mint a fiamnak. A vizsgálatok hamarosan kimutatták, hogy több belső szervével is súlyos gondok vannak. Az évek folyamán több komoly műtéten is átesett, például öt veseműtéte volt. Ő is cukorbeteg, akárcsak Gary.

Mivel Louise tudatában van annak, hogy milyen komplikációk adódhatnak a műtét során, mindig előre beszél a sebészekkel, aneszteziológusokkal és a kórházi vezetőséggel. Elmagyarázza nekik a vér nélküli orvosi eljárásokra vonatkozó döntéseit. Ennek eredményeképpen jó kapcsolatban van a kórházi dolgozókkal, akik nagyszerűen gondoskodnak róla.

Otthon sok olyan tevékenységet végzünk, mely Jehova imádatával van kapcsolatban. A modern elektronikus segédeszközök megjelenése előtt, órákat töltöttem azzal, hogy felolvastam Garynek és Louise-nak. Ma már a CD-k, DVD-k és a www.isa4310.com weboldalról letöltött felvételek hozzásegítenek minket ahhoz, hogy mindegyikünk a saját időbeosztása szerint készüljön fel a heti anyagra. Így jól átgondolt válaszokat tudunk adni az összejöveteleken.

Gary időnkét fejből mondja el a hozzászólásait, és ha feladatot kap a teokratikus szolgálati iskolán, akkor azt elő tudja adni a saját szavaival. 1995-ben kinevezték kisegítőszolgának. Mindig nagyon aktív a Királyság-teremben: üdvözli a testvéreket, és segít a hangosításnál is.

Több testvér is el szokott menni Garyvel a szolgálatba. Gyakran ők tolják a kerekes székét, melyet az artritisze miatt használ. Egy testvér segít neki levezetni a bibliatanulmányozását. A tanulmányozó már eljár az összejövetelekre, és Gary buzdítására egy testvérnő is, aki 25 évig tétlen volt.

Louise 9 éves korában megtanult kötni a nagymamájától, az egyik testvérnővel pedig, aki a szociális gondozónk, megtanítottuk hímezni. Mivel Louise nagyon szeret kézimunkázni, színes takarókat szokott kötni a kisbabáknak és a gyülekezetünk idősebb tagjainak. Képeslapokat is készít apró, öntapadós képek felhasználásával. A testvérek nagyra értékelik a tőle kapott lapokat. Tizenéves kora elején Louise megtanult gépelni is. Egy különleges, beszédszintetizátoros számítógépet használva rendszeresen e-mailezik a barátaival. 17 évesen megkeresztelkedett. A különleges prédikálókampányok alkalmával együtt szoktuk végezni a kisegítőúttörő-szolgálatot. Garyhez hasonlóan Louise is fejből megtanul írásszövegeket, hogy ezzel is kimutassa, hisz Isten ígéretében, hogy lesz egy olyan világ, ahol „a vakok szemei megnyílnak”, és ahol „egyetlen lakos sem mondja majd: »Beteg vagyok«” (Ézs 33:24; 35:5).

Nagyon hálásak vagyunk a Jehova ihletett Szavában található értékes igazságokért. Hálásak vagyunk azért is, hogy a gyülekezetünk ilyen nagy szeretettel támogat minket, ami nélkül sok mindent képtelenek lennénk megtenni. Ám leginkább Jehova segítsége miatt lehet az életünknek valódi értelme.