AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ idején sok ember tudomást szerzett a Bibliakutatók semleges álláspontjáról (Ézs 2:2–4; Ján 18:36; Ef 6:12). Nagy-Britanniában hogyan állták meg a helyüket Isten szolgái?

1916-ban egy katonai szolgálatra vonatkozó törvényt fogadtak el Nagy-Britanniában, aminek következtében behívták katonának a 18 és 40 év közötti nőtlen férfiakat. Ez a törvény lehetőséget adott arra, hogy felmentsék azokat, akik valóban vallási vagy erkölcsi meggyőződésből tagadják meg a szolgálatot. A kormány törvényszékeket állított fel, melyek meghatározhatták, hogy ki kaphat felmentést, és hogy az mire terjed ki.

Rövid időn belül mintegy 40 Bibliakutató került katonai börtönbe, 8-at pedig Franciaországba küldtek a frontra. Ez a jogtalan eljárásmód arra indította a nagy-britanniai testvéreket, hogy levelet írjanak Herbert Asquith miniszterelnöknek, melyben a bebörtönzések ellen emeltek szót. Egy petíciót is benyújtottak 5500 aláírással.

Majd arról értesültek a testvérek, hogy a Franciaországba küldött nyolc Bibliakutatót golyó általi halálra ítélték, mivel nem voltak hajlandóak harcolni. Azonban amikor a kivégzőosztag elé állították őket, a büntetésüket váratlanul 10 év börtönbüntetésre változtatták. A büntetésüket polgári börtönökben kellett letölteniük Angliában.

Ahogy a háború egyre hosszabbra nyúlt, már nős férfiakat is besoroztak. A kormány precedenst próbált teremteni. Ezért az angliai Manchesterben pert indított az egyik Bibliakutató, Henry Hudson ellen, aki orvos volt. 1916. augusztus 3-án a bíróság kimondta, hogy Hudson megtagadta a behívóparancsot, ezért megbírságolták és átadták a katonaságnak. Viszont ezzel egy időben a skóciai Edinburghban is volt egy hasonló per, melyben James Frederick Scottot, egy 25 éves kolportőrt ártatlannak találtak. A kormány fellebbezett, de végül visszavonta a fellebbezést, és inkább egy londoni ügyre fordította a figyelmét. Itt a bíróság Herbert Kippset bűnösnek mondta ki, megbírságolta és átadta a hadseregnek.

1916 szeptemberére összesen 264 testvér kért felmentést a katonai szolgálat alól. Közülük 5-nek megadták a felmentést, 154-gyel „a nemzet érdekeit elősegítő munkát” végeztettek, 23-at olyan egységhez vezényeltek, mely nem vett részt a harcokban, 82-t pedig átadtak a katonaságnak, és ott néhányukat hadbíróság elé állították parancsmegtagadás miatt. Sokan szót emeltek amiatt, hogy a katonai börtönben kegyetlenül bántak ezekkel a férfiakkal, ezért a kormány polgári börtönökbe helyezte át őket.

 Pryce Hughes – aki később Nagy-Britanniában szolgált fiókhivatal-felvigyázóként – és Edgar Clay egy walesi gáton dolgoztak. Herbert Seniort pedig, aki a Franciaországból visszatért nyolc Bibliakutató között volt, a wakefieldi börtönbe küldték, Yorkshire grófságba. Mások kíméletlen körülmények között végeztek kényszermunkát a dartmoori börtönben. Mivel rengeteg Bibliakutató került ide, ebben a börtönben voltak a legtöbben olyanok, akik lelkiismereti okból tagadták meg a szolgálatot.

Az egyik Bibliakutató, Frank Platt elvállalt egy olyan katonai szolgálatot, mely nem volt közvetlen kapcsolatban a harccal. Amikor mégis megparancsolták neki, hogy harcoljon, ő ezt megtagadta, ezért sokáig kegyetlenül gyötörték. Atkinson Padgett nem sokkal azután ismerte meg az igazságot, hogy besorozták. A katonai hatóságok vele is kegyetlenül bántak, mivel nem volt hajlandó harcolni.

Noha közel egy évszázada ezek a testvérek talán nem értették teljesen, hogy mit is foglal magában a keresztény semlegesség, igyekeztek Jehova kedvében járni. A cikkben név szerint megemlített személyek nagyszerű példát mutattak a semlegességükkel, méghozzá egy különösen nehéz próbatétel idején (Jel 3:10). (A nagy-britanniai archívumunkból.)