Keresztény temetések méltóságteljesek, szerények és Istennek tetszőek

MINDENÜTT sírás, jajveszékelés hallható. A siratók, akik különleges, fekete ruhában vannak, látványosan a földre vetik magukat. A táncosok a zene lüktető ritmusára mozognak. Mások viszont esznek, isznak, hangosan nevetnek, mulatoznak. Néhányan az ingyen kapott pálmabortól és sörtől lerészegedve a földön fekszenek. Milyen alkalom ez? A világ bizonyos részein így zajlanak a temetések, amikor is több száz ember összegyűlik, hogy búcsút vegyen egy halott személytől.

Jehova Tanúi közül sokan olyan közösségekben élnek, ahol a rokonok és a környékbeliek igencsak babonásak, és félnek a halottaktól. Emberek milliói hisznek abban, hogy ha meghal valaki, szellem lesz belőle, és képes segíteni vagy ártani az élőknek. Ez a hitnézet számos temetési szokásban megnyilvánul. Persze az természetes, hogy ha meghalt valaki, akkor gyászolják. A Bibliában olvashatunk arról, hogy Jézus és a tanítványai gyászolták a szeretteiket (Ján 11:33–35, 38; Csel 8:2; 9:39). Viszont a gyászukban soha sem voltak olyan szélsőséges megnyilvánulások, melyek akkoriban megszokottak voltak (Luk 23:27, 28; 1Tessz 4:13). Hogy miért? Ennek egyik oka az, hogy tudták, mi az igazság a halálról.

A Biblia világosan kijelenti: „az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak . . . Szeretetük, gyűlöletük és féltékenységük is elveszett már . . . sem cselekedet, sem tervezés, sem ismeret, sem bölcsesség nincs a seolban [az emberiség közös sírjában], ahová mégy” (Préd 9:5, 6, 10). Ezek az ihletett bibliaversek világossá teszik, hogy ha valaki meghal, többé nincs semminek a tudatában. Nem tud gondolkodni, érezni, kommunikálni, és nem fog fel semmit a körülötte történtekből. Vajon ennek a fontos bibliai igazságnak a megértése hogyan befolyásolja a keresztény temetések megtartását?

„Ne érintsétek többé a tisztátalant”

A faji vagy kulturális háttértől függetlenül, Jehova Tanúi szigorúan tartózkodnak minden olyan szokástól, mely kapcsolatba hozható azzal a hitnézettel, hogy a halottak tudatuknál vannak, és hatással lehetnek az élőkre. Az olyan szokások, mint a virrasztás, a temetés utáni mulatozás, a temetési évforduló, a halottakért való áldozatok felajánlása és az özvegységi rítus, mind-mind tisztátalanok és helytelenek Isten szemében, mert azzal az Írás-ellenes, démoni tanítással vannak összefüggésben, mely szerint a lélek vagy a szellem nem hal meg (Ez 18:4). Az igaz keresztények ’nem lehetnek részesei Jehova asztalának is, és a démonok asztalának is’, és ezért nem vesznek részt ilyen szokásokban (1Kor 10:21). Engedelmeskednek a következő parancsnak: „különítsétek el magatokat . . . , és ne érintsétek többé a tisztátalant” (2Kor 6:17). Ám nem mindig könnyű ezt megtenni.

Afrikában, de máshol is, széles körben elterjedt az a nézet, hogy ha az emberek nem követnek bizonyos hagyományokat, magukra haragítják az ősök szellemeit. A hiedelem szerint, ha ennek nem tesznek eleget, az az egész közösségre átkot vagy szerencsétlenséget hozhat. Sok helyen a falu lakói vagy a rokonok rosszalló megjegyzésekkel illetik, bántják vagy kiközösítik Jehova népének tagjait, mivel ők nem hajlandók részt venni Írás-ellenes temetési rítusokban. Egyeseket azzal vádolnak, hogy nem képesek beilleszkedni a közösségbe, vagy nem tisztelik a halottakat. Olykor előfordul, hogy erőszakkal beavatkoznak, amikor egy keresztény temetés zajlik. Mit tehetünk hát, hogy elkerüljük  az összetűzést azokkal, akik erősen ragaszkodnak az Isten által nem helyeselt temetési szokásokhoz? És ami még fontosabb, mit tehetünk azért, hogy továbbra is távol tartsuk magunkat a tisztátalan rítusoktól és szokásoktól, melyek tönkretehetik a Jehovával ápolt kapcsolatunkat?

Világosan tudasd az álláspontodat

A világ egyes részein a törzs véneinek és a rokonoknak, akik nem közvetlen családtagok, szintén joguk van beleszólni abba, hogy hogyan temessék el a halottat. Éppen ezért egy hűséges kereszténynek világosan tudatnia kell mindenkivel, hogy a temetést Jehova Tanúi fogják megszervezni és levezetni, mégpedig a Bibliában található alapelvek szerint (2Kor 6:14–16). Fontos, hogy mindaz, ami egy keresztény temetésen történik, ne zavarja a hívőtársak lelkiismeretét, és másokat se botránkoztasson meg, akik tudják, hogy miben hiszünk és mit tanítunk a halottakkal kapcsolatban.

Ha a keresztény gyülekezet egyik képviselőjét kérik meg a temetés levezetésére, a kinevezett vének hasznos javaslatokat adhatnak, és szellemi segítséget nyújthatnak, hogy minden elrendezés összhangban legyen a szentírási irányelvekkel. Ha vannak olyan nem Tanúk, akik szeretnének valamilyen tisztátalan szokást gyakorolni, létfontosságú, hogy határozottak legyünk, és bátran fejtsük ki a keresztényi álláspontunkat kedves, tiszteletteljes hangnemben (1Pét 3:15). De mi a helyzet akkor, ha a nem hívő rokonok ennek ellenére ragaszkodnak ahhoz, hogy tisztátalan rítusok legyenek a temetésen? Ilyen esetben a hívő családtagok úgy dönthetnek, hogy nem vesznek részt a szertartáson (1Kor 10:20). Ha ez a helyzet, a helyi Királyság-teremben vagy egy másik alkalmas helyszínen a keresztények egy egyszerű temetési beszédet tarthatnak, hogy ’Írásokból származó vigasztalást’ nyújthassanak azoknak, akik mélyen le vannak sújtva a szerettük elvesztése miatt (Róma 15:4). Noha a holttest nincs ott, egy ilyen alkalom méltóságteljes és teljes mértékben helyénvaló lehet (5Móz 34:5, 6, 8). Előfordulhat, hogy nem hívők megzavarják az alkalmat, és ez csak fokozza a bánatunkat és a bennünk lévő feszültséget, de vigaszt meríthetünk abból a tudatból, hogy Isten figyelmét nem kerüli el az, ha szilárdan kiállunk amellett, ami helyes. Ő ’a szokásosnál nagyobb erőt’ képes adni nekünk (2Kor 4:7).

Foglald írásba az akaratodat

Ha valaki írásba adja, hogy mik a személyes kívánságai a temetésével kapcsolatban, sokkal könnyebb meggyőzni a nem Tanú családtagokat, hiszen feltehetően tiszteletben tartják majd az elhunyt akaratát. Fontos a részleteket írásba foglalni, például, hogy hogyan menjen végbe a temetés, hol kerüljön rá sor, és ki a felhatalmazott, aki megszervezheti és levezetheti a szertartást (1Móz 50:5). Az a legjobb, ha a dokumentum alá van írva, és tanúk is hitelesítik. Azok, akik bibliai alapelveken nyugvó bölcsességgel  és éleslátással tekintenek a jövőbe, tudják, hogy nem kell addig várniuk egy ilyen dokumentum elkészítésével, míg megöregszenek vagy súlyosan megbetegszenek (Péld 22:3; Préd 9:12).

Egyesek úgy érzik, kellemetlen ilyen utasításokat írásba foglalni. Ám ennek megtétele keresztényi érettségről és szerető törődésről tanúskodik (Fil 2:4). Sokkal jobb, ha valaki nyíltan, maga nyilatkozik ezekről, mint hogy az ügyek elrendezését a lesújtott családtagjaira hagyja, akikre mások talán nyomást gyakorolnak, hogy olyan tisztátalan szokásokba egyezzenek bele, melyekben az elhunyt nem hitt, és nem is helyeselte azokat.

A temetés legyen szerény

Afrika sok részén úgy tartják, hogy a temetésnek nagyszabásúnak és mély benyomást keltőnek kell lennie, nehogy haragra gerjedjenek az ősök szellemei. Mások arra használják a temetéseket, hogy ’látványosan fitogtassák’ a társadalmi vagy gazdasági helyzetüket (1Ján 2:16). Rengeteg időt, energiát és pénzt áldoznak arra, hogy az elhunytnak „tisztességes” temetést rendezzenek. Hogy minél több embert meghívjanak, nagy plakátokat ragasztanak ki, melyeken az elhunyt látható, ezzel hirdetve a temetést. Olyan pólókat készítenek és osztogatnak, melyeken az elhunyt fényképe van, hogy a gyászolók azt viseljék a temetésen. Ezenkívül művészien kidolgozott, drága koporsókat vásárolnak, hogy lenyűgözzék a jelenlévőket. Az egyik afrikai országban egészen addig elmennek, hogy olyan koporsókat készítenek, melyek autókra, repülőgépekre, hajókra és más tárgyakra hasonlítanak, ezzel is a vagyont, a nagyságot és a fényűzést hirdetve. Előfordul, hogy a holttestet kiveszik a koporsóból, és egy pompásan feldíszített ágyra helyezik. Olykor a női holttesteket kisminkelik, és fehér menyasszonyi ruhába öltöztetik, valamint rengeteg ékszerrel és gyönggyel díszítik fel őket. Vajon az ilyen szokások illenek azokhoz, akik Isten népéhez tartoznak?

Az érett keresztények átlátják, hogy mennyire bölcs, ha tartózkodnak az olyan szélsőségektől, melyeket azok az emberek gyakorolnak, akik nem ismerik az isteni alapelveket, vagy nem foglalkoznak azokkal. Tisztában vagyunk azzal, hogy a szerénytelen, Írás-ellenes szokások ’nem Istentől származnak, hanem a világtól, amely elmúlóban van’ (1Ján 2:15–17). Nagyon körültekintőnek kell lennünk, nehogy ránk is hatással legyen a keresztényekhez nem  illő versenyszellem, és megpróbáljunk túltenni másokon (Gal 5:26). A tapasztalat azt mutatja, hogy ha egy helyi közösség kultúráját és társadalmi életét teljesen átszövi a halottaktól való félelem, a temetések gyakran túl nagyok, nehezen felügyelhetők, és az irányítás könnyen kicsúszhat a szervezők kezéből. A halottak iránti hódolat annyira a hatalmába kerítheti a nem hívőket, hogy végül tisztátalan szokásokhoz folyamodnak. Az ilyen temetéseken talán hangosan, féktelenül jajveszékelnek, ölelgetik a holttestet, és közvetlenül a halotthoz beszélnek, mintha az még élne, valamint pénzt és más tárgyakat tesznek mellé. Ha egy keresztény temetésen is ez történne, nagy szégyen érné Jehova nevét és a népét is (1Pét 1:14–16).

Az, hogy tudjuk, mi az igazság a halottak állapotáról, biztosan bátorságot ad nekünk ahhoz, hogy a temetéseken semmilyen nyoma ne legyen a világi szokásoknak (Ef 4:17–19). Noha Jézus volt a legnagyobb és legfontosabb ember, aki valaha a földön élt, őt magát is szerény körülmények között temették el (Ján 19:40–42). Azok számára, akik elsajátították ’Krisztus gondolkodását’, nincs semmi szégyellnivaló egy ilyen temetésben (1Kor 2:16). Ha a keresztény temetések egyszerűek, akkor biztosan nem fog olyan történni, ami a Szentírás alapján tisztátalan lenne, és a légkör is nyugodt, méltóságteljes lesz, illendő azokhoz, akik szeretik Istent.

Helyénvaló a vigadozás?

Sok helyen az is szokás, hogy a temetés után a rokonok, a szomszédok és még sokan mások összegyűlnek, hogy egyenek, igyanak, és hogy hangos zenére táncoljanak. Ezeken a temetési ünnepségeken gyakori a mértéktelen ivás és az erkölcstelenség. Egyesek úgy érvelnek, hogy az ilyen mulatozás segít nekik megfeledkezni a bánatukról. Mások úgy érzik, hogy ez hozzátartozik a kultúrájukhoz. Sokan viszont abban hisznek, hogy az ilyen vigadozás egy fontos halotti rítus, mellyel kifejezik a tiszteletüket és elismerésüket a halott iránt, és felszabadítják az elhunyt lelkét, hogy így az csatlakozhasson az őseihez.

Az igaz keresztények tisztában vannak azzal, hogy milyen bölcsesség rejlik a következő szentírási kijelentésben: „Jobb a zaklatottság a nevetésnél, mert a gondterhelt arc által jobbá válik a szív” (Préd 7:3). És azt is tudják, hogy milyen hasznos, ha csendben elgondolkodnak az élet mulandóságán és a feltámadás reménységén. Azok számára, akik szoros kapcsolatot ápolnak Jehovával, ’a halál napja jobb a születés napjánál’ (Préd 7:1). Mivel a temetési ünnepségek spiritiszta szokásokkal és erkölcstelenséggel vannak kapcsolatban, az igaz keresztényeknek még inkább helytelen ilyen alkalmat szervezniük, vagy akár részt venniük azon. Ha együtt mulatoznánk másokkal a temetés után, az azt mutatná, hogy nem tiszteljük Istent, és a társaink lelkiismeretét sem, akik szintén Jehovát imádják.

Lássák a különbséget!

Mennyire hálásak vagyunk, hogy mi nem félünk betegesen a halottaktól, mint sokan azok közül, akik szellemi sötétségben vannak (Ján 8:32). „A világosság gyermekeiként” a bánatunkat és a gyászunkat szerény, tiszteletteljes módon fejezzük ki, visszatükrözve, hogy szellemi világosságban járunk, valamint hogy hiszünk a feltámadás reménységében (Ef 5:8; Ján 5:28, 29). Ez a reménység megóv minket attól, hogy a gyászunkat valamiféle túlzott módon mutassuk ki, mint ahogyan azt sokszor teszik azok, „akiknek nincsen reménységük” (1Tessz 4:13). A reménység ezen kívül bátorságot ad ahhoz, hogy szilárdan állást foglaljunk az igaz imádat mellett, és ne adjuk meg magunkat az emberektől való félelemnek (1Pét 3:13, 14).

Ha hűségesen ragaszkodunk a szentírási alapelvekhez, az emberek ’látni fogják a különbséget azok között, akik szolgálják Istent, és azok között, akik nem szolgálják őt’ (Mal 3:18). Egy nap a halál örökre megszűnik majd (Jel 21:4). Miközben arra várunk, hogy ez a nagyszerű ígéret megvalósuljon, bárcsak szeplő nélkülinek, beszennyezetlennek találna minket Jehova! Olyanoknak, akik teljesen elkülönülnek ettől a gonosz világtól, és annak Istenre szégyent hozó szokásaitól (2Pét 3:14).

[Kép a 30. oldalon]

Bölcsen tesszük, ha írásba foglaljuk a temetésünkkel kapcsolatos személyes kívánságainkat

[Kép a 31. oldalon]

A keresztény temetéseknek szerényeknek és méltóságteljeseknek kell lenniük