Hová lettek a szellemi értékek?

„Tizenöt fiatal pár [katolikus] összejövetelekre jár esténként, hogy tanácsokat kapjon a házasságkötés előtt. A harminc jelenlevőből csupán hárman hívők a saját bevallásuk szerint” (La Croix, egy francia katolikus napilap).

A VALLÁSOS értékek válságba kerültek. A Newsweek nemzetközi kiadásának 1999. július 12-i száma a következő kérdést tette föl a címoldalon: „Isten halott?” A folyóirat szerint minden jel arra mutat, hogy a nyugat-európai emberek számára igen. A Le Monde című francia újság a katolikus egyház zsinatáról tudósítva, melyet 1999 októberében, Rómában tartottak, megjegyezte: „Az egyháznak egyre nehezebb közölnie az üzenetét, mert a társadalom »allergiás« lett rá . . . Olaszországban a katolicizmus már nem alkot egységes tömörülést . . . Németországban az abortusz előtti tanácsadó központokról folyó vita elmélyíti a szakadékot a pápa és a demokrácia között, amely már nem hajlandó parancsokat elfogadni. Az, hogy Hollandia . . . merészen foglalt állást erkölcsi kérdésekben és az eutanázia ügyében, egyes megfigyelők szerint annak tudható be, hogy az ország rövid idő leforgása alatt szakított a keresztény értékekkel.”

Máshol is hasonló a helyzet. George Carey, Canterbury érseke 1999-ben arra hívta fel a figyelmet, hogy az anglikán egyházat „egyetlen nemzedék választja el a megszűnéstől”. A francia Le Figaro „A keresztény Európa vége” című cikkében kijelentette: „Mindenütt ugyanaz a gondolkodásmód nyilvánul meg . . . Az emberek rendszeresen kétségbe vonják az etikai és tanításbeli álláspontokat.”

A vallási élet lanyhulása

Európában nagyon megcsappant a templomba járó emberek száma. A francia katolikusoknak kevesebb mint 10 százaléka jár el misére minden vasárnap, és a párizsi katolikusoknak csupán 3-4 százaléka jár rendszeresen templomba. Nagy-Britanniában, Németországban  és a skandináv országokban hasonló vagy még alacsonyabb arányokról számolnak be.

Az egyházi méltóságoknak komoly aggodalomra ad okot az, hogy igen kevesen jelentkeznek papnak. Franciaországban kevesebb mint száz év alatt nagyon visszaesett a papok száma; míg annak idején tízezer lakosra tizennégy pap jutott, ma már tízezer emberre nem is jut külön pap. Európa-szerte egyre idősebbek a papok, és még olyan országok is paphiánnyal küszködnek, mint Írország és Belgium. Ráadásul egyre kevesebb gyermeket íratnak be hittanra, ami komoly kételyeket támaszt azt illetően, hogy a katolikus egyház képes lesz-e utánpótlásról gondoskodni.

Úgy tűnik, a vallások iránti bizalom már a múlté. A franciáknak mindössze 6 százaléka hisz abban, hogy „egyetlen vallásnál van az igazság”, szemben az 1981-es 15 százalékkal és az 1952-es 50 százalékkal. Mind több ember válik közönyössé a vallással szemben. 1980-ban a lakosság 26 százaléka állította magáról, hogy nem tartozik semelyik egyházhoz, 2000-ben pedig már 42 százalék mondta ugyanezt (Les valeurs des Français​—Évolutions de 1980 à 2000).

Átalakultak az erkölcsi értékek

Az erkölcsi értékek válsága szintén szembetűnő. Korábban már említettük, hogy a templomba járó emberek közül sokan már nem fogadják el egyházuk rendelkezéseit. Nem értenek egyet azzal, hogy vallási vezetőiknek joguk lenne meghatározni, hogy mi számít helyes viselkedésnek. Ugyanazok a tömegek, amelyek üdvözlik a pápa emberi jogokkal kapcsolatos állásfoglalását, nem hajlandóak engedelmeskedni, amikor a pápa olyan véleményt fogalmaz meg, amely a magánéletüket érinti. Például még a katolikus házaspárok közül is sokan semmibe veszik a pápa fogamzásgátlásra vonatkozó álláspontját.

Ez a szemléletmód a társadalom valamennyi rétegére hatással van, vallásos és nem vallásos emberekre egyaránt. Megtűrnek olyan szokásokat, amelyeket a Szentírás egyértelműen elítél. Húsz évvel ezelőtt a francia polgárok 45 százaléka helytelenítette a homoszexualitást, ma viszont 80 százalékuk elfogadhatónak tartja. Noha a többség a házastársi hűség mellett foglal állást, az embereknek csak a 36 százaléka véli úgy, hogy a házasságon kívüli nemi kapcsolat semmilyen körülmények között sem indokolható (Róma 1:26, 27; 1Korintus 6:9, 10; Héberek 13:4).

Vallási egyveleg

A nyugati társadalmakban elterjedőben van az egyénre szabott vallás, ami azt jelenti, hogy mindenki jogot formál magának arra, hogy kiválassza azokat a hitnézeteket, amelyek neki tetszenek. Egyes tanításokat elfogadnak, másokat pedig elvetnek. Némelyek kereszténynek mondják magukat, de közben hisznek a lélekvándorlásban; mások nyugodt szívvel egyszerre többféle vallásos meggyőződést is magukénak vallanak (Prédikátor 9:7, 12; Ezékiel 18:4, 20; Máté 7:21; Efézus 4:5, 6). Egy könyv félreérthetetlenül kijelenti, hogy manapság sok hívő annyira eltért az egyház által kijelölt úttól, hogy már képtelen visszatérni ahhoz (Les valeurs des Français).

Pedig nem veszélytelen az a törekvés, hogy egyre személyre szabottabbá tegyék a vallást. Jean Delumeau vallástörténész, aki az Institut de France tagja, hiszi, hogy lehetetlen olyan, egyéni vallást létrehozni, mely minden létező rendszertől független. „A hit nem maradhat fenn, ha nem egy konkrét vallásfelekezet szilárd talajában gyökerezik” — állítja. A szilárd szellemi értékeknek és a vallási gyakorlatoknak egy összefüggő egészhez kell tartozniuk. Hol találhatunk ilyen összefüggést egy változásoktól sújtott társadalomban?

A Biblia az elejétől a végéig arra emlékeztet minket, hogy Isten határozza meg az elfogadható viselkedési és erkölcsi normákat, jóllehet az emberekre bízza, hogy követik-e azokat vagy sem. Világszerte milliók ismerik el, hogy ez a régóta köztiszteletnek örvendő könyv ma is gyakorlati értékkel bír, igen, a ’lábuk szövétneke és ösvényük világossága’ (Zsoltárok 119:105). Hogyan jutottak erre a következtetésre? Erről lesz szó a következő cikkben.