„Jehováé a megmentés!”

HA EGY országban válságos a helyzet, vagy nemzetközi feszültség idején az emberek a felettük uralkodó kormányzatra tekintenek biztonságért. A kormányzatok fokozott munkával terveket készítenek, hogy minél több ember támogatását elnyerjék. Minél inkább táplálják az ilyen programok a hazafias érzéseket, annál túlfűtöttebbek és gyakoribbak lesznek a hazafias rendezvények.

Ha valamelyik országban vészhelyzet alakul ki, a hazafias túlfűtöttség gyakran az egység és erő érzését kelti az emberekben, együttműködésre indíthatja őket, és a polgári lakosok érdekeire terelheti a figyelmüket. Ám a The New York Times Magazine egyik cikke szerint „a hazafiasság éppolyan kiszámíthatatlan, mint bármely más érzés; mihelyt elszabadul, irtózatos formákat tud ölteni”. Megnyilvánulásai egészen az állampolgári jogoknak, valamint az ország bizonyos lakosai vallásszabadságának a megsértéséig fajulhatnak. Különösen az igaz keresztények kerülnek ilyenkor nyomás alá, hogy alkudjanak meg hitükben. Hogyan viselkednek, ha a körülöttük lévő világban ilyen légkör uralkodik? Mely szentírási alapelvek segítenek nekik éleslátóan és Isten iránti feddhetetlenségüket megőrizve cselekedni?

„Ne borulj le előttük”

Sokszor abban mutatkoznak meg a hazafias érzések, hogy az emberek tisztelegnek a nemzeti lobogók előtt. A zászlók azonban gyakorta az égi dolgok, például a csillagok, valamint a földi dolgok jelképei. Isten ezzel a paranccsal fejezte ki, hogy mi a véleménye arról, amikor az emberek ilyen tárgyak előtt leborulnak: „Ne készíts magadnak faragott képmást, vagy ahhoz hasonló alakot, ami fenn van az égen, vagy lenn van a földön, vagy ami a vizekben van a föld alatt. Ne borulj le előttük, és ne hagyd magad rávenni a szolgálatukra, mert én, Jehova, a te Istened olyan Isten vagyok, aki kizárólagos odaadást vár el” (2Mózes 20:4, 5, NW).

Vajon az államot képviselő zászló előtti tisztelgés vagy leborulás csakugyan azt jelenti, hogy nem vagyunk Jehova Isten iránt kizárólagos odaadással? Igaz, az izraelitáknak voltak ’jeleik’, azaz zászlóra emlékeztető jelzőpálcáik, amelyek körül táboroztak háromtörzsenkénti beosztás szerint a pusztában (4Mózes 2:1, 2). De ezeket nem tekintették szentnek, és nem kapcsolódott hozzájuk semmiféle szertartás, egyszerűen csak azt a gyakorlati célt szolgálták, hogy jelezzenek valamit, megmutatva az embereknek, hogy hová kell letáborozniuk.

A kerubok ábrázolásának a sátortemplomban és Salamon templomában elsősorban az égi kerubok bemutatása volt a célja (2Mózes 25:18; 26:1, 31, 33; 1Királyok 6:23, 28, 29; Héberek 9:23, 24). Abból látszik egyértelműen, hogy ezek a művészi ábrázolások nem imádati tárgyak voltak, hogy az emberek általánosságban sohasem láthattak kerubokról készült képeket, magukat az angyalokat pedig nem imádhatták (Kolosszé 2:18; Jelenések 19:10; 22:8, 9).

Vagy gondoljunk a rézkígyóra, melyet Mózes próféta készített, amikor az izraeliták átmenetileg a pusztában táboroztak. Ennek az alaknak vagy szobornak jelképként prófétai jelentése volt (4Mózes 21:4–9; János 3:14, 15). Nem bálványozták, és nem használták fel az imádatban.  Évszázadokkal Mózes napjai után azonban az izraeliták helytelenül imádni kezdték ezt a szobrot, sőt még füstölögtettek is előtte. Ezért Ezékiás, Júda királya darabokra törette (2Királyok 18:1–4).

Vajon a nemzeti zászlók pusztán jelek, amelyeknek valamilyen hasznos céljuk van? Mit jelképeznek? J. Paul Williams író ezt mondta erről: „A nacionalizmusban a zászló a hit legfőbb jelképe, és az imádat központi tárgya.” A The Encyclopedia Americana pedig ezt írja: „A zászló a kereszthez hasonlóan szent.” A zászló az államot jelképezi. Ezért ha leborulunk vagy tisztelgünk előtte, akkor ezzel vallásos szertartást végzünk, amellyel az államot tiszteljük. Ily módon az államnak tulajdonítjuk a megmentést, ami ellentétben van azzal, amit a Biblia a bálványimádásról mond.

A Szentírás világosan kijelenti: „Jehováé a megmentés!” (Zsoltárok 3:8, NW [3:9]). A megmentést nem szabad emberi intézményeknek vagy azok jelképeinek tulajdonítanunk. Pál apostol erre intette keresztény hittársait: „szeretteim, meneküljetek a bálványimádástól” (1Korintus 10:14). A korai keresztények nem vettek részt az állam imádatában. Daniel P. Mannix a Those About to Die című könyvében megjegyzi: „A keresztények nem voltak hajlandók . . . áldozatot bemutatni a [római] császár védőszellemének — ez nagyjából azonos a mai zászló előtti tisztelgés . . . megtagadásával.” Így van ez ma az igaz keresztényekkel. Azért, hogy Jehovának kizárólagos odaadást tudjanak bemutatni, tartózkodnak a zászló előtti tisztelgéstől, bármely ország zászlajáról legyen is szó. Így Istent teszik az első helyre, de egyúttal a kormányzatok és azok uralkodói iránt is tisztelettel vannak. Elismerik, hogy felelősségük alárendelni magukat a kormányzó „felsőbb hatalmaknak” (Róma 13:1–7). Ámde mi a Szentírás nézete az olyan hazafias énekek énekléséről, mint amilyen például a nemzeti himnusz?

Mik azok a nemzeti himnuszok?

„A nemzeti himnuszok hazafias érzéseket fejeznek ki, gyakran tartalmaznak olyan kérést, hogy Isten vezesse és védje meg a népet vagy az uralkodót” — olvasható a The Encyclopedia Americana című műben. A nemzeti himnuszok tulajdonképpen egyházi énekek vagy imák, melyek a nemzetért hangzanak el. Rendszerint tartalmaznak olyan kérést, hogy az ország anyagi bőségnek örvendjen, és hosszú ideig maradjon fenn. Vajon az igaz keresztények csatlakozzanak az ilyen ájtatos kijelentésekhez?

Jeremiás próféta olyan emberek között élt, akik azt állították, hogy Istent szolgálják. Jehova azonban ezt parancsolta neki: „ne imádkozzál e népért, se jajszót, se könyörgést ne emelj érettök, és nálam közben ne járj; mert én meg nem hallgatlak téged!” (Jeremiás 7:16; 11:14; 14:11). Miért kapta Jeremiás ezt a parancsot? Azért, mert az akkori társadalmat olyannyira átitatta a lopás, gyilkosság, házasságtörés, hamis esküvés és bálványimádás (Jeremiás 7:9).

Jézus Krisztus példaértékű kijelentést tett: „nem a világ miatt kérlek, hanem azok miatt, akiket nekem adtál” (János 17:9). A Szentírás azt mondja, hogy „az egész világ a gonosz hatalmában van”, és „elmúlóban van” (1János 2:17; 5:19). Hogyan imádkozhatnának akkor nyugodt lelkiismerettel az igaz keresztények egy ilyen rendszer virágzásáért és fennmaradásáért?

Persze nem minden nemzeti himnuszban van Istenhez intézett kérés. A Britannica Hungarica című enciklopédia ezt írja a nemzeti himnuszokról: „Témájuk sokféle; előfordul közöttük az uralkodóért mondott fohász, mások fontos történelmi eseményekre: csatákra vagy forradalmakra utalnak . . . , vagy hazafias érzéseket fejeznek ki.” De vajon akik szeretnének tetszeni Istennek, dicsőíthetik-e valamelyik nemzet háborúit vagy forradalmait? Ézsaiás ezt jövendölte az igaz imádókról: „csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket” (Ézsaiás 2:4). Pál apostol pedig ezt írta: „bár a hústestben járunk, nem aszerint viselünk hadat, amik a hústestben vagyunk. Hadviselésünk fegyverei ugyanis nem testiek” (2Korintus 10:3, 4).

A nemzeti himnuszok gyakorta fejeznek ki nemzeti büszkeséget vagy felsőbbrendűséget.  Ennek azonban nincsen bibliai alapja. Pál apostol az Areopáguszon mondott beszédében kijelentette: „[Jehova Isten] e g y emberből alkotta az emberek minden nemzetét, hogy lakjanak a föld egész színén” (Cselekedetek 17:26). „Nem részrehajló az Isten — mondta Péter apostol —, hanem minden nemzetben elfogadható előtte, aki féli őt, és igazságosságot cselekszik” (Cselekedetek 10:34, 35).

A Biblia mondanivalójának megértése után sokan úgy döntenek, hogy tartózkodnak a zászló előtti tisztelgéstől és a hazafias énekek éneklésétől. De hogyan viselkedjenek akkor, amikor szembesülnek ezekkel a kérdésekkel?

Tiszteletteljes tartózkodás

Az ókori Babilon királya, Nabukodonozor meg akarta erősíteni birodalma egységét, ezért óriási arany állóképet állíttatott fel Dura mezején. Ezután felavatási ünnepséget szervezett, melyre meghívta satrapáit, helytartóit, kormányzóit, tanácsadóit és más magas rangú tisztviselőit. A zene hallatán mindannyiuknak le kellett borulniuk az állókép előtt, és imádniuk kellett azt. Három héber fiatalember is volt azok között, akiknek részt kellett venniük ezen az eseményen, név szerint Sidrák, Misák és Abednégó. Hogyan mutatták ki, hogy nem vesznek részt ebben a vallásos szertartásban? Úgy, hogy amikor a zene megszólalt, és az összegyűltek meghajoltak az állókép előtt, ez a három héber állva maradt (Dániel 3:1–12).

Ma a zászló előtt általában kinyújtott karral, homlokhoz emelt vagy szívre tett kézzel tisztelegnek. Lehet, hogy olykor valamilyen különleges testhelyzetet kell felvenni. Egyes országokban az iskolás gyermekektől elvárják, hogy térdeljenek le a zászló előtt, és csókolják meg. Az igaz keresztények csendben állnak, mialatt a többiek tisztelegnek a zászló előtt, ezzel téve nyilvánvalóvá, hogy tiszteletteljes megfigyelők.

Mit tegyünk, ha a zászló előtti tisztelgés oly módon történik, hogy már az is részvételt fejez ki, ha pusztán állunk? Tegyük fel például, hogy az iskolában egy diákot kiválasztanak, hogy az egész iskolát képviselve tisztelegjen az udvaron felvont zászló előtt, miközben a többi diáknak az osztályteremben kell vigyázban állnia.  Ebben az esetben már azzal is, hogy állunk, azt fejezzük ki, hogy egyetértünk azzal, hogy az a diák kint áll az iskola képviselőjeként, és tiszteleg a zászló előtt. Ilyen esetben már azzal is csatlakozunk a szertartáshoz, ha csak állunk. Ha valaki ilyenkor csak tiszteletteljes megfigyelő szeretne lenni, csendben ülve marad. Mi a helyzet akkor, ha az osztály már áll egy ilyen szertartás kezdetén? Akkor nem fejezi ki a részvételünket az, ha állva maradunk.

Tegyük fel, hogy valakit nem arra kérnek meg, hogy tisztelegjen a zászló előtt, hanem csak arra, hogy tartsa azt, akár egy felvonuláson, akár az osztályteremben vagy másutt, hogy mások tisztelegni tudjanak a lobogó előtt. Ha ezt tennénk, azzal nem ’menekülnénk a bálványimádástól’, ahogy a Szentírás parancsolja, hanem éppen hogy a szertartás kellős közepén lennénk. Ugyanez mondható el a hazafias felvonulásokon való menetelésről is. Mivel ez annak támogatását jelentené, amit a felvonulással tisztelnek az emberek, ezért az igaz keresztények a lelkiismeretük miatt nem hajlandók részt venni ilyesmiben.

Ha elhangzik egy nemzeti himnusz, ahhoz, hogy valaki kimutassa, hogy azonosul a dalban megfogalmazott gondolatokkal, általában mindössze fel kell állnia. Ilyenkor a keresztények ülve maradnak. Ám ha már állnak a nemzeti himnusz felcsendülésekor, akkor nincs szükség arra, hogy keressék a módját annak, hogy leülhessenek, mert ilyenkor nem kimondottan a himnusz miatt állnak. Ha viszont egy csoporttól elvárják, hogy álljon és énekeljen, akkor az, hogy mi pusztán felállunk a tisztelet kedvéért, de nem éneklünk, nem jelenti azt, hogy azonosulunk a dalban megfogalmazott gondolatokkal.

„Őrizzétek meg a jó lelkiismeretet”

A zsoltáríró, miután rámutatott, hogy milyen haszontalan az emberek által készített tárgyak tisztelete, ezt írta: „Hasonlók legyenek azokhoz készítőik, és mindazok, a kik bíznak bennök!”  (Zsoltárok 115:4–8). Nyilvánvaló tehát, hogy Jehova imádói számára elfogadhatatlan bármilyen munkakör, amely közvetlen kapcsolatban van imádathoz szükséges tárgyak — mondjuk nemzeti lobogók — gyártásával (1János 5:21). Más helyzetek is felmerülhetnek egy munkahelyen, amikor a keresztények tiszteletteljesen kimutatják, hogy nem imádják sem a zászlót, sem azt, amit az képvisel, hanem csak egyedül Jehovát.

Egy munkaadó például megkérheti az alkalmazottját, hogy vonja fel vagy engedje le egy épületnél a zászlót. Hogy valaki megteszi-e ezt vagy sem, az attól függ, hogy ő hogyan ítéli meg a helyzetet. Ha a zászló felvonása vagy leengedése egy különleges szertartás része, amikor az emberek vigyázban állnak vagy tisztelegnek a zászló előtt, akkor a feladat végrehajtása felér azzal, hogy az illető részt vesz a szertartáson.

Ha viszont nem kapcsolódik szertartás a zászló felvonásához vagy leengedéséhez, akkor ezek véghezvitele nem több olyan feladatok teljesítésénél, mint amikor például valaki felkészít egy épületet aznapra, vagyis a zárt ajtókat és ablakokat kinyitja, vagy a nyitott ajtókat és ablakokat bezárja. Ilyen esetekben a zászló csupán az állam jelképe, és személyes döntés kérdése — attól függően, hogy mit diktál az adott személy Biblia által kiiskolázott lelkiismerete —, hogy az illető más szokásos feladatok egyikeként felvonja-e vagy leereszti-e a zászlót (Galácia 6:5). Lehet, hogy valakit arra indít a lelkiismerete, hogy beszéljen a munkaadójával, hogy kérjen meg mást erre a feladatra. Egy másik keresztény viszont talán úgy érzi, hogy az ő lelkiismerete megengedi, hogy megtegye ezeket, amíg nincs szó szertartásról. Bármilyen döntést hozzanak is az igaz imádók, ’őrizzék meg a jó lelkiismeretüket’ Isten előtt (1Péter 3:16).

Nincs ellentétben a Szentírással az, hogy olyan középületben dolgozzunk vagy tartózkodjunk, mint mondjuk a tűzoltóság, a polgármesteri hivatal vagy egy iskola, ahol ki van tűzve a nemzeti lobogó. A zászló egy bélyegen, gépkocsi-rendszámtáblán vagy más, állami gyártmányú tárgyon is rajta lehet. Ezeknek a tárgyaknak a használata önmagában véve még nem jelenti azt, hogy valaki vallásos tevékenységekben vesz részt. Nem a zászló vagy egy arról készült másolat jelenlétének van jelentősége, hanem annak, hogy miként viszonyulunk hozzá.

Gyakran tesznek zászlót az ablakokba, ajtókra, autókba, asztalokra vagy más tárgyakra. Lehet kapni olyan ruhát is, amelyen zászlót ábrázoló motívum van. Egyes országokban törvénytelennek számít az ilyen ruhadarab viselése. De még ha nem sértünk is törvényt vele, mit sugallna egy személynek a világra vonatkozó álláspontjáról? Jézus Krisztus ezt mondta a követőiről: „Ők nem része a világnak, mint ahogy én sem vagyok része a világnak” (János 17:16). Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy milyen hatással lenne ez a hívőtársainkra. Zavarná némelyek lelkiismeretét? Gyengítené azon elhatározásukat, hogy szilárdak maradnak a hitben? Pál azt tanácsolta a keresztényeknek, hogy ’bizonyosodjanak meg a fontosabb dolgokról, s így fogyatkozás nélküliek legyenek, és ne botránkoztassanak meg másokat’ (Filippi 1:10).

’Legyetek finomak mindenki iránt’

Ahogy az állapotok romlanak ezekben a „válságos időkben”, a hazafias érzések valószínűleg csak fokozódni fognak (2Timóteus 3:1). Bárcsak sohase felejtenék el azok, akik szeretik Istent, hogy a megmentés egyedül Jehováé! Jehova megérdemli a kizárólagos odaadást. Amikor Jézus apostolait olyasmire kérték, ami ellentétben áll Jehova akaratával, ők ezt mondták: „Mint uralkodónak, Istennek kell inkább engedelmeskednünk, semmint embereknek” (Cselekedetek 5:29).

„Az Úr rabszolgájának . . . nem kell harcolnia — írta Pál apostol —, hanem finomnak kell lennie mindenki iránt” (2Timóteus 2:24). Ezért a keresztények igyekeznek, hogy békések, tiszteletteljesek és finomak legyenek, miközben a Biblia által kiiskolázott lelkiismeretükre hagyatkozva hoznak döntést a zászló előtti tisztelgésről és a nemzeti himnusz énekléséről.

[Kép a 23. oldalon]

A három héber határozottan, de tiszteletteljesen viselkedett, amikor úgy döntött, hogy Isten kedvében jár

[Kép a 24. oldalon]

Hogyan viselkedjen egy keresztény egy hazafias szertartás alatt?