HA NÉHÁNY évvel ezelőtt ellátogattál volna Indonézia egyik kicsiny szigetére, a Sangihe-szigetre, találkozhattál volna három testvérnőnkkel a tengerparton. Bár az emberek általában arról ismerik őket, hogy segítenek másoknak megérteni a Bibliát, a tengerparton egy másik tevékenységgel voltak elfoglalva.

Nagy köveket cipeltek ki a vízből. Némelyik akkora volt, mint egy focilabda. Aztán leültek a fából készült kis sámlijukra, és egy kalapáccsal körülbelül tojás méretűre aprították a köveket. Miért tették ezt? Azért, hogy eladják a köveket útépítéshez használt alapanyagként. A partról műanyag vödrökben cipelték fel a köveket, a házuk előtt pedig átöntötték őket nagy zsákokba, melyeket aztán teherautókkal el lehetett szállítani.

Az egyik testvérnőt Huldának hívják. Úgy alakultak a körülményei, hogy többet tudott dolgozni, mint a másik két testvérnő. A megkeresett pénzt általában arra fordítja, hogy gondoskodjon a családjáról, de most szeretett volna valami másra is gyűjteni. Akart venni egy táblagépet, hogy ő is tudja használni a JW Library^® alkalmazást. Tudta, hogy így hozzáférhet olyan videókhoz és más anyagokhoz, melyeknek nagy hasznát veheti a szolgálatban és a személyes tanulmányozásában.

Hulda másfél hónapig minden reggel két órán át dolgozott. Így annyi követ zúzott össze, hogy megtelt vele egy kisteherautó, és sikerült elég pénzt összegyűjtenie, hogy megvegye a táblagépet.

Hulda ezt meséli: „Bár a végére nagyon kimerültem, és mindenem sajgott a kemény munkától, hamar elfeledkeztem a kellemetlenségekről, amikor elkezdtem használni a táblagépet. Nagy hasznát veszem a szolgálatban, és sokkal könnyebb felkészülni az összejövetelekre.” Hulda azt is elmondta, hogy amikor elkezdődött a pandémia, nagyon jól jött neki a táblagép, mivel a gyülekezeti tevékenységekben csak online lehetett részt venni. Mi is örülünk, hogy Huldának sikerült megvalósítania a célját.