NÉHÁNY évszázaddal ezelőtt a boszorkányságtól való félelem boszorkányüldözéshez és kivégzésekhez vezetett Európában, főleg Franciaországban, Németországban, Észak-Olaszországban, Svájcban és a Németalföldön, azaz Belgiumban, Hollandiában és Luxemburgban. Egy könyv szerint „Európában és Európa gyarmatain * tízezrek haltak meg, és milliók éltek át kínzást, letartóztatást, vallatást, gyűlöletet, illetve bűntudatot vagy rettegést” (Witch Hunts in the Western World). Hogyan kezdődött ez a téboly? Mi táplálta?

A történetben meghatározó szerepet töltött be az inkvizíció, melyet a római katolikus egyház hívott életre a XIII. században. Az volt a célja, hogy „visszatérítse a hitehagyottakat, és megóvja a hívőket az eltévelyedéstől”, írja egy könyv (Der Hexenwahn). Az inkvizíció tulajdonképpen az egyház rendőrsége volt.

1484. december 5-én VIII. Ince pápa kiadott egy bullát, vagyis rendeletet, melyben elítélte a boszorkányságot. Ezenkívül felhatalmazott két inkvizítort, Jakob Sprengert és Heinrich Kramert (latin nevén Henricus Institoris), hogy szálljanak harcba a boszorkányság ellen. Ők megírták a Malleus Maleficarum, magyarul Boszorkánypöröly című könyvet. Ezt katolikusok és protestánsok egyaránt tekintélyként fogadták el a témában. Szájhagyományon alapuló, kitalált boszorkánytörténeteket tartalmazott, teológiai és jogi érveket a boszorkányság ellen, valamint a boszorkányok azonosítására és megsemmisítésére szolgáló módszereket. Egy helyen a világirodalom legelvetemültebb és legveszedelmesebb könyvének nevezték.

 Ha valakit boszorkánysággal vádoltak, nem kellett bizonyítani a bűnösségét. Egy könyv azt írja, hogy a tárgyalásnak „csupán az volt a célja, hogy beismerő vallomásra bírják a vádlottat rábeszélés, nyomásgyakorlás vagy erőszak útján” (Hexen und Hexenprozesse). Rendszeresen alkalmaztak kínzást.

A Boszorkánypöröly című könyv és VIII. Ince pápa bullájának hatására óriási boszorkányüldözés támadt Európában. Sőt, egy új technikai vívmány, a könyvnyomtatás hozzájárult, hogy ez a szörnyűség Amerikába is eljusson.

A vádlottaknak jóval több mint a 70 százaléka nő volt, főként özvegyek, akiknek gyakran nem volt védelmezőjük. Az áldozatok között voltak a szegények és az idősek, valamint az olyan asszonyok, akik gyógynövényekkel foglalkoztak, különösen akkor, ha nem vált be a gyógymódjuk. De igazából senki sem volt biztonságban, akár gazdag volt, akár szegény, nő vagy férfi, alacsony vagy magas rangú.

Akiket boszorkánynak tartottak, a legkülönfélébb gonosztettekkel vádolták. Állítólag „ők okozták a fagyot, és csigákat meg hernyókat küldtek a gabonára és a gyümölcsre”, írja egy német újság (Damals). Ha a jégeső elverte a termést, ha egy tehén nem adott tejet, ha egy férfi impotens vagy egy nő meddő volt, azért mindig a boszorkányokat hibáztatták.

Hogyan állapították meg valakiről, hogy boszorkány? Némelyik gyanúsítottat megkötözték, és „szentelt” hideg vízbe tették. Ha elsüllyedt, ártatlannak ítélték és kihúzták, ha pedig lebegett a víz színén, boszorkánynak nyilvánították és ott helyben kivégezték, vagy tárgyalásra bocsátották az ügyét. Másokat lemértek, mivel úgy gondolták, hogy a boszorkányok pillekönnyűek vagy nincs is súlyuk.

Volt egy olyan próba is, amelyben „az Ördög jelét” keresték, vagyis „annak a kézzelfogható jelét, hogy a boszorkány az Ördöggel szövetkezett”, írja egy könyv (Witch Hunts in the Western World). Ilyenkor „a vádlottat teljesen leborotválták, és tetőtől talpig átvizsgálták”, ott, mindenki előtt! Ezután tűt szúrtak minden foltba a testén, legyen az anyajegy, szemölcs vagy sebhely. Ha nem fájt vagy nem vérzett, akkor a Sátán jelének ítélték.

A katolikus és protestáns kormányok is támogatták a boszorkányüldözést, és egyes vidékeken a protestáns uralkodók még szigorúbbak is voltak, mint a katolikusok. Idővel azonban kezdett felülkerekedni a józan ész. 1631-ben például Friedrich Spee, egy jezsuita pap, aki sokakat bélyegzett boszorkánynak, és kísért máglyához, hogy élve elégessék, azt írta, hogy véleménye szerint egyikük sem volt bűnös. Arra figyelmeztetett, hogy ha ilyen intenzíven folyik tovább a boszorkányüldözés, Németország el fog néptelenedni. Időközben az orvosok felismerték, hogy a görcsrohamoknak egészségi okaik lehetnek, és nem a démoni megszállottság jelei. A XVII. században nagyon megcsappant a boszorkányperek száma, és a század végére gyakorlatilag meg is szűntek.

Mit tanulhatunk ennek a sötét időszaknak az eseményeiből? Az egyik fontos tanulság az, hogy amikor a magukat kereszténynek valló emberek vallásos hazugságokkal és babonákkal cserélték fel Jézus Krisztus tiszta tanításait, mérhetetlen gonosztettek előtt nyitottak ajtót. Az ilyen hűtlen emberek szégyent hoztak az igaz keresztényi hitre. A Biblia éppen emiatt írta meg előre, hogy „becsmérlően beszélnek majd az igazság útjáról” (2Péter 2:1, 2).