AZ ÓKORI Babilon városa, mely a mai Bagdadtól úgy 80 kilométerre délre, egy termékeny síkságon feküdt, lenyűgöző látványt nyújtott. A várost körülvevő erős, kettős falak és a vizesárok miatt bevehetetlennek tűnt. Hatalmas templomainak, függőkertjeinek és templomtornyainak messzire híre ment. Mint az ókori világ egyik legnagyobb városát, Babilont nemrég elnevezték a csodák városának.

A Szentírás „a királyságok Úrnőjének” is nevezi Babilont, a bibliai történelem harmadik világhatalmának a fővárosát (Ézsaiás 47:5). Ahogyan korábban Egyiptomnak és Asszíriának, úgy a Babilóniai Birodalomnak is jelentős szerepe volt a bibliai történelemben. Most vessük össze azt, amit a Biblia ír róla, azzal, amit a világi forrásművekből megtudhatunk.

A bibliai Dániel könyve azt írja, hogy egykoron egy Belsazár nevezetű férfi uralkodott királyként Babilonban (Dániel 5:1). Ám némely világi forrásmű régebben azt állította,  hogy Belsazár, bár befolyásos ember volt, sosem volt király. Vajon a Biblia beszámolója pontatlan? A régészek a mezopotámiai Ur városának romjainál több agyaghengert is találtak. Az egyik ékírásos agyaghengeren egy ima is volt, melyet a babilóniai Nabú-naid király mondott el a legidősebb fiáért, Bél-sar-uszurért, azaz Belsazárért. Később más leletek megerősítették, hogy Belsazár „az apja uralkodási idejének több mint a fele alatt régens volt – írja egy bibliai szótár –, vagyis tulajdonképpen királyként tevékenykedett” (New Bible Dictionary).

A történelem azt is feltárja, hogy az ókori Babilon rendkívül vallásos város volt; az asztrológia és a jóslás mindennapos tevékenységnek számított. Például az Ezékiel 21:21-ben azt olvashatjuk, hogy Babilon királya jósláshoz folyamodott, mielőtt eldöntötte, hog megtámadja-e Jeruzsálemet. A király „szemügyre vette a májat” – írja a Biblia. Miért a májat? A babilóniaiak előjelek után kutattak az áldozati állatok ezen szervében. Egy könyvből megtudjuk, hogy a régészek az ókori Babilonnak csupán egy kisebb területén „32 [agyagból készült] májat” találtak, melyek mindegyikére előjelek voltak írva (Mesopotamian Astrology).

Egy neves régész, Nelson Glueck egyszer ezt mondta: „Már 30 éve végzek ásatásokat egyik kezemben a Bibliával, másik kezemben a lapáttal, és még sohasem bukkantam olyasmire, ami azt bizonyította volna, hogy a Biblia történelmi szempontból pontatlan.”

Mit szólnál hozzá, ha valaki azt mondaná, hogy egy hatalmas főváros – mondjuk Moszkva, Peking vagy Washington – lakatlan pusztasággá lesz? Talán nehezen tudnál hinni neki, ami érthető is. Az ókori Babilonnal azonban pontosan ez történt. Úgy 200 évvel előre, i. e. 732 táján Jehova Isten ihletés alatt leíratta a héber prófétával, Ézsaiással, hogy a hatalmas Babilont le fogják igázni. A prófécia így szólt: „Babilon, a királyságok dísze . . . olyanná lesz, mint Szodoma és Gomorra, amikor földúlta őket Isten. Soha többé nem lakják, és nem lesz hely számára nemzedékről nemzedékre” (Ézsaiás 13:19, 20).

De miért jövendölte meg Isten Babilon elestét? A történelemből tudjuk, hogy i. e. 607-ben a babilóniai seregek lerombolták Jeruzsálemet, a túlélőket pedig fogságba vitték Babilonba, és ott kegyetlenül bántak velük (Zsoltárok 137:8, 9). Isten megjövendölte, hogy a népének a saját gonosz tettei miatt 70 évig el kell majd szenvednie ezt a rossz bánásmódot, de ki fogja őket szabadítani, és segíteni fog nekik visszatérni a hazájukba (Jeremiás 25:11; 29:10).

Isten prófétai Szavával összhangban i. e. 539-ben – éppen akkor, amikor a zsidók  70 évig tartó száműzetése a végéhez közeledett – Babilon látszólag legyőzhetetlen városát a méd–perzsa seregek bevették. Idővel a városból már csak romok maradtak, ahogyan az meg lett jövendölve. Egyetlen ember sem tudott volna előre megjósolni egy ilyen meglepő fordulatot. Kétségtelen, hogy a prófétálás képessége minden más istentől megkülönbözteti a Biblia Szerzőjét, az igaz Istent, Jehovát (Ézsaiás 46:9, 10).

Van egy másik prófécia, mely jelentőségteljes módon teljesedik napjainkban. Ez a prófécia említést tesz Nabukodonozor babiloni királyról, és az egyik álmáról, melyben egy hatalmas szobrot látott. A szobor öt része – a feje, a melle és a karja, a hasa és a combja, a lábszára, valamint a lábfeje – különböző fémekből készült (Dániel 2:31–33). Ezek a fémből készült testrészek egymás után következő uralmakat, vagyis királyságokat szemléltetnek. Az első Babilon volt, az utolsó pedig az angol–amerikai világhatalom, mely a hetedik a bibliai történelemben (Dániel 2:36–41).

Dániel feltárja, hogy a lábfejnél és a lábujjaknál igencsak megváltozik a szobor anyaga, ugyanis a tiszta fémet vas és nedves agyag keveréke váltja fel. Magyarázatképpen Dániel a következőket mondta Nabukodonozornak:  „Amint láttad, hogy a vas nedves agyaggal van elegyítve, azok emberek utódaival fognak keveredni, de nem tapadnak egymáshoz, egyik a másikhoz, mint ahogyan a vas sem elegyedik a cseréppel” (Dániel 2:43). Igen, a vas és az agyag keveréke törékeny, hiszen „nem tapadnak egymáshoz”. Milyen jól szemlélteti ez napjaink politikailag megosztott világát!

Dániel egy másik jelentős fejleményről is beszámol. Nabukodonozor király az álmában látott egy követ, mely egy nagy hegyről vált le. Ez a kő röptében „eltalálta a szobrot a vasból és cserépből való lábfejeinél, és összezúzta azokat” (Dániel 2:34). Mit jelent ez? Maga Dániel adja meg a választ: „azoknak a királyoknak a napjaiban [az utolsó világhatalom idején] az egek Istene felállít egy királyságot, amely soha nem fog elpusztulni. Ez a királyság nem száll át más népre. Szétzúzza és megsemmisíti mindazokat a királyságokat, maga pedig megáll időtlen időkig” (Dániel 2:44). Ez a prófécia egy olyan Királyságra mutatott előre, mely nem hasonlítható egyetlen, emberek által ismert kormányzathoz sem. A Királya Jézus Krisztus, a Messiás. Ahogyan azt a cikksorozat korábbi részeiben is említettük, Jézus meg fogja semmisíteni Sátánt a követőivel együtt, legyenek azok akár emberek, akár szellemteremtmények. Így az egész földön békét és egységet fog teremteni (1Korintusz 15:25).