Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ki alkotta meg elsőként?

Ki alkotta meg elsőként?

Ki alkotta meg elsőként?

AZ ELSŐ kézi mobiltelefont dr. Martin Cooper mutatta be 1973-ban. Ebben a készülékben volt egy akkumulátor, egy rádió és egy mikroprocesszor (mikroszámítógép). A New York-i emberek szájtátva nézték, hogy Cooper az utcáról telefonál. De ez a találmány csak úgy születhetett meg, hogy 1800-ban Alessandro Volta feltalálta a galvánelemet. Ezenkívül 1876-ban elkészült az első telefon, 1895-ben a rádió, és 1946-ban a számítógép. Majd mikor 1971-ben feltalálták a mikroprocesszort, lehetővé vált, hogy mobiltelefont készítsenek. De valóban új volt a kifinomult szerkezetekkel történő kommunikáció?

A hangunk egy olyan kommunikációs eszköz, melyet gyakran természetesnek veszünk. A beszédszerveink irányításában az agyunk mozgatókérgében található sok milliárd neuronnak több mint a fele vesz részt, és körülbelül 100 izom vesz részt a nyelv, az ajkak, az állkapocs, a garat és a mellkas összetett működésében.

A fülünk is része ennek a kommunikációs rendszernek. A fül a hangot elektromos jelekké alakítja, melyeket az agyunk képes feldolgozni. Az agy elemzi a hangokat, így fel tudjuk ismerni az embereket a hangszínükről. Azt is megállapítja, hogy a hang a másodperc hány milliomod részével jut el előbb az egyik fülhöz, mint a másikhoz, és így pontosan meghatározza, hogy honnan érkezik a hang. Ez csak két jellegzetesség azok közül, melyek lehetővé teszik, hogy egyetlen személyre figyeljünk, még ha sokan beszélnek is körülöttünk.

Tehát a kifinomult szerkezetekkel történő, vezeték nélküli kommunikáció (és a hívó fél azonosítása) nem új keletű. Elsőként az élővilágban, a természetben volt meg.

[Ábra/képek a 3. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

1800

Galvánelem

1876

Telefon

1971

Mikroprocesszor

1973

Dr. Martin Cooper feltalálja a mobiltelefont

[Forrásjelzés]

Dr. Cooper a mobiltelefonnal: © Mark Berry

[Képek a 3. oldalon]

A 2. oldal jobb oldala, alulról fölfelé, a képek csak illusztrációk: Guglielmo Marconi a rádiókészülékével; Thomas Edison és az izzólámpa; Granville T. Woods híradástechnikai feltaláló; a Wright fivérek és az 1903-ban épített Flyer–I