Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Kitartóan virrasszatok!”

„Kitartóan virrasszatok!”

„Kitartóan virrasszatok!”

Jehova Tanúi kerületkongresszusa

▪ Az Egyesült Államokban a május 22–24-ei hétvégén egy háromnapos kongresszussorozat indult el. Az elkövetkező hónapokban több ezer ilyen kongresszust fognak megtartani szerte a világon. Magyarországon az ülésszakok mindennap délelőtt 9.20-kor kezdődnek zenével. A pénteki nap jeligéje a Máté 24:44-en alapul: „Legyetek készen”. A kongresszuselnök előadását „A kongresszusok segítenek megőrizni az éberségünket” és a „Jehova az ’idők és időszakok’ Istene” című előadások követik. Ezután az „Utánozd a hűségeseket, akik éberek maradtak” című szimpózium hangzik el, mely arról szól, hogyan őrizte meg az éberségét Noé, Mózes és Jeremiás. A délelőtti program a „Hogyan segít Jehova ’kitartóan virrasztanunk’?” című kulcselőadással ér véget.

Péntek délután az első előadás címe: „Kérdések és válaszok az ’utolsó napokról’”, mely után a „»Nem tudjátok sem a napot, sem az órát« – Miért?” és a „Tudd, hogy közel a vég” című előadások hangzanak el. Ezután egy hatrészes szimpózium következik „’Maradjatok éberek’ keresztény családként!” címmel. Az első három rész közvetlenül a férjeket, feleségeket és a fiatalokat szólítja meg. Az utolsó három előadás címe: „Őrizzétek meg a szemeteket egyszerűnek”, „Továbbra is törekedjetek szellemi célokra” és „Ragaszkodjatok a családi imádatra szánt estétekhez”. A délutáni ülésszakot a „Kitartásra ösztönző versek” című előadás zárja.

A szombati nap jeligéje: „Maradjatok meggondoltak, legyetek éberek”, mely az 1Péter 5:8-on alapul. Egy ötrészes szimpóziumot hallgathatunk meg „Segíts az embereknek ’felébredni az álomból’” címmel. Az előadások címe: „Miért oly létfontosságú a szolgálatunk?”, „Legyél figyelmes a szolgálat során”, „Törekedj arra, hogy fejleszd az ügyességedet”, „Ne feledkezz meg a rokonaidról!” és „Őrizd meg a sürgősség érzetét!” Az „Utánozd Jézus példáját, légy éber” és a „Legyetek éberek, ne hanyagoljátok el az imát” című előadások után a keresztelkedési beszéd zárja a délelőtti ülésszakot. Ezt követően lesz lehetőségük megkeresztelkedni azoknak, akik erre alkalmasak.

A szombat délutáni program részét alkotja egy ötrészes szimpózium „Óvakodj Sátán kelepcéitől!” címmel. Az előadások címe: „A tűztől”, „A veremtől”, „A csapdától”, „A kelepcétől, mely megfojt” és „A kelepcétől, mely összetör”. Ezt követi az „Utolsó leheletemig sem adom fel feddhetetlenségemet!” című érdekfeszítő programrész. A délutáni ülésszakot a „Ne nézz vissza a ’mögötted levő’ dolgokra” és a „Tanulj éberséget Jézus apostolaitól” című előadások zárják.

A vasárnapi jelige a Habakuk 2:3-on alapul: „Várj rá . . . Nem késik el”. A jeligét kifejtő előadás után „A láthatatlanokon tartsd a szemed” című szimpózium következik, mely a következő témákat tárgyalja: ’A tíz szarv meg fogja gyűlölni a szajhát’, „A nemzeteknek el kell ismerniük Jehovát”, „’Mindazok a királyságok’ szétzúzatnak”, „Az Ördögöt ezer évre megkötözik”, ’Házakat építenek, és szőlőskerteket ültetnek’, „A farkas és a bárány együtt fog legelni”, ’Isten letöröl minden könnyet’, ’Mindazok, akik az emléksírokban vannak, kijönnek’ és „Isten lesz »minden mindenkinek«”. A „Hogyan élheted túl a világ végét?” című nyilvános előadással ér véget a délelőtti ülésszak.

A vasárnap délután kiemelkedő programpontja „A te testvéred halott volt, és életre kelt” című, megható modern kori dráma, mely Jézusnak a tékozló fiúról szóló példázatán alapul. A heti Őrtorony-tanulmányozás összefoglalója után a „Várva várd Jehova napját!” című előadással ér véget a kongresszus.

Már most kezdjen el készülni a kongresszusra. A lakhelyéhez legközelebbi kongresszus helyszínéről Jehova Tanúi helyi Királyság-termében érdeklődhet, vagy levélben ennek a folyóiratnak a kiadóitól. Bizonyos helyeken lesznek négynapos nemzetközi kongresszusok is. Társfolyóiratunk, Az Őrtorony március 1-jei számában talál egy listát az összes magyarországi, romániai, szlovákiai és ukrajnai magyar nyelvű kongresszus helyszínéről.