Az operaéneklés közelebbről

AZ ÉBREDJETEK! OLASZORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

AZ ÉNEKES egyenesen áll, karjait kitárja, fejét magasan tartja, mellkasa megemelkedett, homloka és ajkai mozdulatlanok. A zenekar rövid bevezetője után a tenor belekezd az olyannyira várt áriába. A hangok látszólag könnyedén áradnak, miközben úgy tűnik, mintha nem is az énekesből jönnének elő. Az ária végén tapsvihar tör ki.

Az opera egy drámai mű, melyet énekes színészek adnak elő zenekari kísérettel. Te szereted az operát? Volt már lehetőséged megnézni egy előadást valamelyik operaházban? Szerinted mi az operaénekesek bámulatos hangjának a titka?

 Az emberi hang mint hangszer

Az emberi hang egy csodálatos ajándék Istentől, és méltán nevezhetjük hangszernek. Bár nem túl sokan képesek úgy muzsikálni a hangjukkal, mint egy operaénekes, az éneklés sokak számára az élet része, majdnem annyira, mint az evés vagy az alvás. Akár szépen énekelsz, akár nem, biztosan érdekel, hogy hogyan is működik ez a „hangszer”.

A hangot tulajdonképpen a gége képzi, az a szerv, amely a torkod közepén található. Ezt porclemezek alkotják, melyek egy lyuk körül helyezkednek el. Ebben a lyukban van két apró szövetredő, vagyis a hangszálaid. Hogyan lesz mindebből hang? A normális levegővételnél a hangszálak lazák, és egy háromszög alakú nyílást alkotnak a légcsőben, ezt nevezzük hangrésnek. Amikor énekelsz, a gégén átpréselődő levegő mennyisége megnő, a hangrés beszűkül, és a hangszálak rezonálni kezdenek, létrehozva a hangot. Minél feszesebbek a hangszálak, annál inkább rezonálnak, és annál magasabb hang keletkezik. Viszont ha csökken a levegő nyomása, és a hangszálak ellazulnak, a hangrés kitágul, és így a hangszálak kevésbé rezonálnak, a hang pedig mélyebb lesz.

Az éneklés technikája és fizikája

A fiatal Enrico Carusónak fantasztikus hangja volt, de hiányzott belőle az erő. Gyakorlással viszont sikerült erősítenie rajta. A szép hang adottság, ám az operaéneklésnél a technika is fontos. Az énekesnek meg kell tanulnia, hogy miként vegyen levegőt, hogy az elegendő legyen, és azt is, hogy ezt a mennyiséget hogyan ossza be. Úgy tartják, hogy a XVIII. századi híres operaénekes, Carlo Broschi, aki Farinelliként vált ismertté, képes volt 150 hangot kiénekelni egyetlen levegővétellel.

Az operaénekeseknek meg kell tanulniuk felerősíteni a hangjukat a testükkel, mintha az egy hangszer teste lenne. Egyes szakértők szerint a mélyebb hangokat a bordák erősítik fel, a magasabb hangokat pedig az állkapocscsont és az arccsont.

Sokan úgy gondolják, hogy az éneklés csupán az ember torkán múlik. De azt kell hogy mondjuk, hogy az egész test énekel, hiszen az ember ilyenkor minden energiáját mozgósítja. Az izomfeszültséget tökéletes egyensúlyban kell tartani a test minden részén. Az operaéneklés ezért óriási fizikai erőkifejtést igényel, általában talán pont emiatt olyan erős testfelépítésűek az operaénekesek. Bár Maria Callas volt a XX. század egyik leghíresebb operaénekese, sokan azon a véleményen vannak, hogy hangminőségének a romlását az a hirtelen súlyvesztés okozta, amit egy drasztikus diétával ért el.

Az operaéneklés fejlődése

Az idő előrehaladtával az operaéneklés óriási fejlődésen ment keresztül mind a stílust, mind pedig a technikát illetően. Vizsgáljunk meg most csak két példát. Amikor az operákat már nem kápolnákban és kisebb termekben, hanem operaházakban vitték színre, a lágy, finom, könnyed éneklést felváltotta a test által felerősített, erőteljes éneklés. Ezt a változást az is kiemelte, hogy a kisebb méretű zenekaroktól, melyeket például Mozart is alkalmazott, eljutottunk a sokkal nagyobb méretűekig. Verdi és Wagner már ilyen zenekarokkal dolgozott. A XVII. és a XVIII. században, valamint a XIX. század egy részében az operamuzsika teljes mértékben alá volt rendelve az énekesek virtuozitásának. A XIX. század második és a XX. század első felében egészen más volt az operák stílusa. Akkoriban a hang, bár még mindig fontos része volt az előadásnak, már csupán egyike volt a sok más lényeges összetevőnek.

Az operában rejlő lehetőségeknek köszönhetően az opera nagyszabású zenei produkcióvá nőtte ki magát. Olyan zeneszerzők, mint például Paisiello, Cimarosa, Gluck, Mozart, Donizetti, Rossini, Bellini, Wagner, Verdi, Puccini, Bizet, Meyerbeer és Mascagni, hogy csak néhány nevet említsünk a leghíresebbek közül, felejthetetlen darabokat írtak, olyanokat, melyek képesek mélyen megindítani az embert.

Szélsőségek a zenére hivatkozva

Az operaéneklés történetében voltak sötét pillanatok is. Gondoljunk csak azokra a kasztrált  énekesekre, akik több mint egy évszázadon át uralták az olasz operát. * Fiatal fiúkat fosztottak meg a férfiasságuktól még serdülőkoruk előtt, hogy megmaradjon a magas hangjuk, mely kivételes hangterjedelemmel és erővel párosult. „Az egyház nem engedte, hogy nők . . . énekeljenek a kápolnákban” – jegyzi meg Guido Tartoni. Ez elősegítette, hogy ilyen szokás alakuljon ki.

A jól ismert operaénekesek sztárokká válnak, sőt a rajongóik között akadnak olyanok, akik mondhatni imádják őket. Ennek a fajta hódolatnak egy példája volt Luciano Pavarotti temetése. Maria Callast a La Divina (Az Isteni) névvel illették, Joan Sutherland pedig a La Stupenda (A Bámulatos) néven vált ismertté. Mindazonáltal annak, hogy az operaéneklés ekkora népszerűségre tett szert, oka van, mégpedig az, hogy képes magával ragadni a közönséget.

Talán egyszer te is hallhatsz majd egy szopránt, aki valamelyik népszerű áriát énekli. Ha így lesz, állj meg egy kicsit, és gondold át, hogy mennyi gyakorlásra és önfegyelemre van szükség ehhez a csodálatos hanghoz. Ezután talán majd te is úgy fogsz vélekedni az operaéneklésről, ahogyan az az író, aki szerint az opera az a műfaj, melyben „a szavak egybeforrnak a zenével, és a dallam szárnyaira veszi a költészetet”.

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész/kép a 12. oldalon]

KÜLÖNBÖZŐ HANGFAJOK

Koloratúrszoprán: Női hang, mely könnyedén bánik a gyors, magas hangokkal. Az énekesnő gyakran élénk, szellemes karaktert alakít.

Lírai szoprán: Sötétebb színezetű női hang. Az énekesnő érzelmes, romantikus karaktert alakít.

Drámai szoprán: Még mélyebb fekvésű női hang. Az énekesnő általában drámai karaktert alakít.

Mezzoszoprán: Női hang, mely sötétebb színezetű és mélyebb fekvésű, mint a drámai szoprán. Az énekesnő rendszerint idősebb nőt alakít, vagy a szoprán ellenségét.

Alt: Ritka női hang. Az énekesnő ugyanazokat a karaktereket alakítja, mint a mezzoszoprán.

Tenor: Férfi hang, melynek hasonlóak a jellegzetességei a szopránéihoz: világos színezetű, lírai, drámai. Az énekes gyakran szerelmest vagy hőst alakít.

Bariton: Ez a hang a tenor és a basszus közé esik. Az énekes testvért, apát vagy riválist alakít.

Basszus: Ez a legmélyebb fekvésű férfi hang. Három típusát különböztetik meg: basso buffo, basso cantante és basso profondo. Az első az élénk, szellemes karakterekhez illik, a második az érzelmes szerepekhez, a harmadik pedig olyan szereplőkhöz, akik erőteljes érzéseket fejeznek ki.

[Kép a 10. oldalon]

Operaszínpad

[Kép a 10. oldalon]

Operaház

[Képek forrásának jelzése a 10. oldalon]

Színpad: Philip Groshong for The Cincinnati Opera; operaház: Courtesy of Tourism Office of Budapest