Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A pásztorgém — Az emberek és az állatok barátja

A pásztorgém — Az emberek és az állatok barátja

A pásztorgém — Az emberek és az állatok barátja

AZ ÉBREDJETEK! SPANYOLORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

KÉTSÉGKÍVÜL ez volt minden idők egyik legbékésebb gyarmatosítása. Egyetlen lövés sem dördült el, és egy csepp vér sem folyt. A helyi népeket nem zsákmányolták ki, és egy országot sem fosztottak meg a vagyonától. Mindazonáltal a területfoglalók feltartóztathatatlanul vették birtokba az egyik országot a másik után.

Ez az invázió a XX. század folyamán ment végbe. Ám ez az új hódítás jórészt észrevétlenül zajlott, hiszen a gyarmatosítók madarak voltak. Ezek a leleményes madarak, a pásztorgémek mostanra öt kontinenst foglaltak el. A faj tudományos neve Bubulcus ibis.

Példátlan gyarmatosítás

A pásztorgémeket évszázadokon át főleg csak Afrika trópusi vidékein lehetett megtalálni. Ám körülbelül száz évvel ezelőtt sikeresen elfoglalták Dél-Afrikát. Néhány forrás szerint az 1930-as években számos pásztorgém repülte át az Atlanti-óceánt, így Dél-Amerikában folytatták a hódítást. A XX. század derekán megérkeztek Floridába, és tíz évvel később életterük az északon fekvő Kanadától egészen a délen lévő Argentínáig ért. „Ha a pásztorgém . . . a saját két szárnyán, a szelek hátán jött az Újvilágba, ez az egyetlen óvilági madár, amely emberi segítség nélkül telepedett le az amerikai államok területén” — írta Roger Tory Peterson 1954-ben.

Az ornitológusok arra a következtetésre jutottak, hogy ezt a nem mindennapi tettet valóban végrehajtották a pásztorgémek. Kiszámították, hogy az uralkodó passzátszelekkel egy pásztorgém körülbelül 40 óra alatt át tudná repülni a Nyugat-Afrikát Dél-Amerikától elválasztó óceánt. Azonban nem csak az Atlanti-óceánnal birkóztak meg. Más pásztorgémek kelet felé repültek, míg el nem érték Új-Zélandot. Ezzel egy időben megszokottá váltak Eurázsia nagy részén, ahol az életterük most a nyugaton fekvő Pireneusi-félszigettől kelet felé egészen Japánig terjed ki.

Olyan országokban, ahol az időjárás lehetővé teszi, a pásztorgémek ott maradnak, ám olyan területeken, ahol zord a tél, a költési időszak után melegebb éghajlatra vándorolnak. A pásztorgémek hőskölteménybe illő utazásai még mindig folytatódnak. Gyakran feltűnnek a Csendes-óceán egymástól távol eső szigetein, de még a Déli-sarkon is!

A titok nyitja

A pásztorgémek térhódításának egyik fő oka a madár alkalmazkodóképessége volt, valamint az emberekkel — különösen a szarvasmarhatartókkal — való kapcsolata. Noha a legtöbb gém víziállatokkal táplálkozik, a pásztorgém jobban kedveli a rovarokat. Sokszor a szarvasmarhákkal társulnak, de ugyanígy követhetnek elefántokat, kengurukat, traktorokat, sőt még erdőtüzeket is, bármit, ami felzavarja a rovarokat, melyekkel táplálkoznak.

A gémek természetesen külső segítség nélkül is találnának maguknak táplálékot, de a szarvasmarhák remekül felhajtják a rovarokat ezeknek a „vadászoknak”. Ahogyan a szarvasmarhák bóklásznak a legelőn, felzavarják a sáskákat, legyeket, bogarakat. A szemfüles gémek, melyek a szarvasmarhák mellett sétálnak, hirtelen elkapják a feléjük repülő rovarokat. Tehát a szarvasmarhák segítenek a gémeknek, hogy megtalálják és elfogják a zsákmányukat — egy számítás szerint két-három rovart percenként. Az ornitológusok úgy becsülik, hogy a szarvasmarhákkal való társulás 30 százalékkal csökkentheti egy gém energiafelhasználását, és közben 50 százalékkal növeli az elfogott áldozatok számát.

Ám a pásztorgémek nem csak azért tudták sikeresen meghódítani a világot, mert egy hasznos vadásztársra leltek. A gémeknek az állóképességük is jó. A repülésük kissé erőltetettnek tűnhet, ha összehasonlítjuk azt a ludak vagy a galambok egyenes, erőteljes repülésével. A gémek azonban át tudják repülni a Szaharát, és ahogyan azt már korábban említettük, képesek 4000 kilométert megtenni Nyugat-Afrikától Dél-Amerikáig.

Úgy tűnik, hogy a pásztorgémek nomád természetűek, és ez a vándorlási kedv szintén elősegíti a terjeszkedésüket. Melyik másik rovarevő madár merészkedne olyan messze délre, mint a kietlen Déli-sarkvidék, látszólag csak a kíváncsiság kedvéért?

Amint a pásztorgémek messzi tájakra vándoroltak, csaknem mindenütt ideális környezetre leltek. Minden kontinensen, amelyre eljutottak, a gazdálkodók vagy szarvasmarhatelepekké alakítottak hatalmas földterületeket, vagy pedig a szántóföldeket öntözték, melyek hemzsegtek a rovaroktól. Így a gémek letelepedtek és bőségben éltek.

Ember és állat egyaránt jól jár

Ezeket a gémeket könnyen szemügyre vehetjük, hiszen teljesen fehér a tollazatuk, csoportosan élnek, és szeretnek a szarvasmarhák társaságában lenni. A hófehér pásztorgémek, amint a síkságok felett alakzatban repülnek, nemcsak ékesítik a természetet, hanem értékes szolgálatot is tesznek azzal, hogy megfékezik a kártevőket. Egyszer egy csaknem 40 000 gémből álló madársereget figyeltek meg Tanzániában, amint egy sáskarajból lakmározott. Egyes gazdálkodók szerint a pásztorgém annyira hasznos madár, hogy elvitték őket a földjeikre, hogy megfékezzék a gabonájukban kárt tevő rovarok pusztítását. Minden egyes madár naponta több mint 600 sáskát és tücsköt tud megenni.

A szarvasmarháknak szintén jól jön, ha van a közelükben egy gémsereg, hiszen a madarak legyeket és más rovarokat esznek, melyek folyton bosszantják ezeket a jószágokat. Úgy tűnik, ezek a nagy állatok tudják, hogy a gémek a barátaik, és készségesen eltűrik a pimasz potyautasokat, melyek olykor a hátukon utaznak.

Társaságban

A pásztorgémek szeretnek társaságban lenni, függetlenül attól, hogy költenek, vagy esznek, vagy éppen éjszaka pihennek. A költés ideje alatt szívesen osztoznak egy fán más gémekkel vagy gólyákkal. Ez a csoportos fészkelés szemmel láthatólag segít távol tartani a ragadozókat, és mindegyik egyed élvezi a közös otthonból eredő előnyöket. A fészkelő kolóniák kivétel nélkül nyüzsgők és zajosak. A gémektől nem áll távol, hogy egy-egy ágacskát elcsenjenek a szomszédos fészekből, így folyton megy a civakodás. Néhány gém kihajol a fészekből, míg mások a fa alatt gondosan gyűjtögetik a használható ágacskákat, melyek lepotyognak. A rokonok, a gólyák és a másféle gémek, amelyeknek a nagy fészkeik jelentősebb helyet foglalnak el, általában tudomást sem vesznek a körülöttük zajló rakoncátlankodásról.

A pásztorgémek szembeötlő módon udvarolnak: nyújtózkodnak, csőrükkel kelepelnek, és bonyolult mozdulatokkal mutogatják sárga tollazatukat, mellyel a hímek büszkélkednek a párzási időszakban. Amikor az egyik szülő hazatér a fészekbe, a társa „üdvözlési szertartással” fogadja, amely magában foglalja, hogy büszkén mutogatja a háttollazatát. Ezeket az előadásokat könnyen meg lehet figyelni, hiszen a madarak az emberek jelenlétében sem zavartatják magukat.

Ha részt veszel egy afrikai szafarin, vagy átutazol Észak-Amerikán, ahol rengeteg farmon tartanak szarvasmarhákat, esetleg Keleten ellátogatsz egy rizsföldre, jó esélyed van rá, hogy megpillantsd ezeket a vonzó madarakat. Talán az elefántok lábai körül sétálnak, pimaszul egy bika hátán utaznak, vagy éppenséggel hazafelé tartanak, hogy a lemenő nappal együtt ők is nyugovóra térjenek. Bárhol látod is őket, jelenlétükkel kétségkívül valamiféle bájt kölcsönöznek a tájnak, és közben hasznos szolgálatot végeznek az embereknek és az állatoknak egyaránt. A hőskölteménybe illő térhódításuk az egyik legkellemesebb gyarmatosítás volt, melyet a világ valaha is látott.

[Képek a 14–15. oldalon]

A pásztorgémek öt kontinenst hódítottak meg, és egyformán otthon érzik magukat az elefántok és a szarvasmarhák között

Guyana

Ausztrália

Kenya

Egyesült Államok

Spanyolország

[Forrásjelzés]

© Joe McDonald