Ki a „Threadneedle utca  Idős Hölgye”?

AZ ÉBREDJETEK! NAGY-BRITANNIAI ÍRÓJÁTÓL

IMPOZÁNS lakhelyét masszív, ablak nélküli falak zárják körül. A bejáratokat ragyogó rózsaszín frakkos, vörös mellényes, fekete cilinderes urak őrzik. Látogatóit kamerák figyelik diszkréten. Ki a „Threadneedle utca Idős Hölgye”, és miért van szüksége ekkora védelemre?

Az „Idős Hölgy” a világ egyik legtekintélyesebb pénzintézete: Anglia nemzeti bankja, a Bank of England. De miért kapott egy bank ilyen furcsa nevet? A Threadneedle (azaz Varrótű) utca Londonnak egy olyan negyedében található, ahol annak idején számos jól menő céh bonyolította az üzleti ügyeit. Nevéhez valószínűleg a Needlemakers’ Company (vagyis a Tűkészítők Társasága) címerén látható három tű adta az ötletet. Mintegy száz évvel a bank megalapítása után Richard Sheridan politikus és drámaíró úgy utalt a parlamentben a bankra, hogy „egy idős hölgy a kiváló nevű és hosszú múltra visszatekintő városban”. A karikaturista James Gillraynek mindjárt meg is tetszett az ötlet, hogy egy bankot idős hölgyhöz hasonlítsanak, s onnantól kezdve mindenki a Threadneedle utca Idős Hölgyeként ismerte az intézményt.

Nemzeti bankot akarnak

A XVII. századi London banki ügyleteit szinte kizárólag az aranyművesek intézték. Ez így viszonylag jól is működött, mígnem a Stuart-dinasztia királyai el nem kezdtek olyan kölcsönöket felvenni, melyeket aztán nem fizettek vissza. Több tekintélyes aranyműves bankár végül csődbe ment, a kormány pedig szükséghelyzetbe került: honnan lesz pénze a Franciaországgal folytatott háborújához?

Mire III. Vilmos és II. Mária 1689-ben trónra lépett, a kormány már nagyon sürgette egy nemzeti bank létrehozását, hogy az a bankáraként és tőkefelhalmozójaként működhessen. Számos tervezet lett benyújtva. A parlament végül William Paterson skót kereskedő indítványát fogadta el, noha ezt többen erőteljesen ellenezték. London polgárait megkérték, hogy kölcsönözzenek a kormánynak annyi pénzt, hogy remélhetőleg 1 200 000 font összejöjjön. Viszonzásként a kormány 8 százalékos kamatot ígért az adakozóknak, valamint azt, hogy felveszi őket az Angol Bank Kormányzója és Társasága tagságába. A pénz két hét leforgása alatt összegyűlt, és Anglia nemzeti bankja 1694-ben megkezdte működését.

Negyven évvel később a bank átköltözött a Threadneedle utcába. Jelenleg — az 1930-as évek óta — egy hétszintes épületben működik, és hatalmas alagsort tudhat magáénak mélyen a föld alatt. Egy egész 1,2 hektáros háztömböt elfoglal.

Egyszer fent, egyszer lent

A bank eleinte kézzel írott banki elismervényeket adott azoknak, akik letétbe helyezték fontjaikat, shillingjeiket és pennyjeiket. Az ügyfél visszaválthatta aranyra vagy érmékre a bankjegyet, ha bemutatta a bankban. Persze ha mindenki egyszerre akarta volna visszakapni a pénzét, a bank csődbe mehetett volna. Néhányszor egy hajszálon múlott, hogy ez nem történt meg. Például 1797-re a Franciaországgal vívott háborúja miatt Anglia ismét nagyon közel állt a teljes anyagi csődhöz. A befektetők pánikba estek, és gyorsan kivették a pénzüket. A bank készpénzkészlete kiürült, ezért a következő 24 év folyamán arany helyett kis címletű bankjegyeket kellett kibocsátania. Ez alatt a „tilalmi időszak” alatt kapta a bank a Threadneedle utca Idős Hölgye becenevet. A sebtében kiadott papírpénz vonzotta a bankjegyhamisítókat, ám a büntetés szigorú volt azokban a napokban. Több mint 300 embert akasztottak fel hamisításért.

A bank egy másik esetet is épphogy csak megúszott. 1780-ban egy londoni lázadás közben a felkelők el akarták foglalni az épületet. Ezután egészen 1973-ig minden éjjel katonai különítmény járőrözött az épület körül, hogy védelmezze az ország aranyát.

A XIX. században a brit font és a Bank of England által kiadott papírpénz vált a legerősebb valutává a világon. Az I. világháború azonban mindent megváltoztatott. A háborúzás nagyon költséges volt, és az ország nagy kárát látta. Olyan sok befektető próbálta meg hamarjában aranyra váltani a bankjegyeit, hogy a bank rövid időn belül kifogyott az aranyérmékből. Helyettük kis címletű bankjegyeket bocsátott ki. Az aranyérmék mint hétköznapi fizetőeszközök mindörökre eltűntek. Anglia 1931-ben végérvényesen szakított az aranyalapú rendszerrel, ami azt jelentette, hogy a font sterling értéke többé nem egy meghatározott mennyiségű aranytól függött.

Megalapításától kezdve a bank magánkézben volt. Ám 1946-ban végül államosították.

Az „Idős Hölgy” még ma is serényen dolgozik

A Bank of England egy központi bank. A kormány pénzügyeit intézi, tanácsadó szerepe van a pénzügyi politikában, és megfelelő kamatlábak meghatározásával biztosítja, hogy az ország valutája a lehető legerősebb legyen. A kereskedelmi bankokat és más országok központi bankjait is az ügyfelei közt tudhatja. Föld alatti helyiségeiben az ország aranytartalékát őrzi. Londonon kívül, egy másik biztonságos helyen a bankjegynyomda működését felügyeli.

London — a város, mely a világ időzónáinak a kezdőpontjánál fekszik — soha nem alszik. A városközpontban található Bank of England szerepe kulcsfontosságú. Az egész pénzügyi világ megérzi, ami azok mögött az ablak nélküli falak mögött zajlik. Igen, a „Threadneedle utca Idős Hölgye” aktívabb, mint valaha. Szorosan a markában tartja az ország pénztárcáját.

[Kép a 24. oldalon]

A bank első alapokmánya, 1694

[Kép a 24. oldalon]

Kézzel írott ötfontos bankjegy, 1793

[Kép a 24. oldalon]

A Threadneedle utcai épület, 1794

[Kép a 24. oldalon]

Egy font sterlinges angol aranypénz, 1911

[Kép a 24. oldalon]

Részlet James Gillray első karikatúrájából, 1797

[Kép a 25. oldalon]

Tízshillinges bankjegy, 1928

[Kép a 25. oldalon]

A jelenlegi épület, 1939 óta