A ló és a nyelv megzabolázása
A ló és a nyelv megzabolázása
„Előkészítik a lovat a csata napjára” — mondta az ókori Izrael bölcs királya, Salamon (Példabeszédek 21:31). A lovasságnak sokáig fontos szerepe volt a csaták megnyerésében. A katonák ősidőktől fogva a zablával tartották kordában a ló temperamentumát és erejét.
A Révai nagy lexikona szerint a zabla „a legősibb és legegyszerűbb lószerszám, amellyel a lovat fékezik”. Az ókori zablák nem sokban különböztek a ma használatosaktól, és feltétlenül szükség volt rájuk a ló megszelídítéséhez és a lovagláshoz.
Salamon apja, Dávid király is célzott a zabla fontosságára, amikor ezt írta: „Ne legyetek olyanok, mint a ló vagy az öszvér, melyek mit sem értenek, és szilajságuk fékezéséhez zabla meg kantár kell” (Zsoltárok 32:9). Miután egy lovat sikerült megszelídíteni, hűséges társává válhatott az embernek. Nagy Sándor annyira megbecsülte Bukephalasz nevű lovát, hogy tisztelete jeléül elnevezett róla egy várost az akkori Indiában.
Noha az emberek évezredeken át sikeresen szelídítettek meg lovakat, a saját tökéletlen természetük megzabolázásával már nem olyan könnyű a dolguk. „Mindannyian sokszor megbotlunk — jegyezte meg a keresztény tanítvány, Jakab. — Ha valaki nem botlik meg szóban, az tökéletes ember, és képes az egész testét is megzabolázni” (Jakab 3:2). És csakugyan, melyikünk állíthatja azt magáról, hogy még soha egyetlen tapintatlan, csípős vagy dühös megjegyzés sem csúszott ki a száján?
Akkor hát miért fáradozzunk azon, hogy megzabolázzuk féktelen nyelvünket, melyet ’egyetlen ember sem tud megszelídíteni’? (Jakab 3:8). Nos, az emberek készek időt és energiát áldozni arra, hogy betörjenek egy lovat, mert tudják, hogy a betanított állat hasznos lesz. Ehhez hasonlóan minél jobban sikerül „betanítanunk”, vagy irányítanunk a nyelvünket, annál inkább a segítségünkre lesz.
Tapintatos szavainkkal megnyugtathatjuk és bátoríthatjuk barátainkat, munkatársainkat és rokonainkat (Példabeszédek 12:18). Az ilyen szavak örömtelibbé tehetik a körülöttünk élők mindennapjait. Egy zabolátlan nyelv azonban csak a baj forrása. „Tartsd féken . . . a nyelved, és tartsd távol magad a bajtól” — figyelmeztet a Biblia (Példabeszédek 21:23, The New English Bible). Amilyen mértékben sikerül megzaboláznunk a nyelvünket, olyan mértékben leszünk saját magunknak és azoknak a segítségére, akik meghallgatnak minket. *
[Lábjegyzet]
^ 7. bek. Érdekes módon a Biblia felhívja a keresztények figyelmét, hogy a beszédük és az imádatuk nem választható szét. Ezt mondja: „Ha valaki úgy véli magáról, hogy követi az imádat formáját, de nem zabolázza meg a nyelvét, hanem továbbra is ámítja a saját szívét, annak hiábavaló az imádati formája” (Jakab 1:26).
[Kép a 31. oldalon]
Nagy Sándor
[Forrásjelzés]
Alinari/Art Resource, NY