Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Pigmeusok — Mi mindent tanultunk tőlük!

Pigmeusok — Mi mindent tanultunk tőlük!

Pigmeusok — Mi mindent tanultunk tőlük!

AZ ÉBREDJETEK! KÖZÉP-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁGI ÍRÓJÁTÓL

„Vegyék le a cipőjüket. Át fogunk gázolni a vízen, utána pedig átkelünk az elefántok ösvényén. Pontosan kövessék az utasításaimat. Ha gorillával találkozunk, kuporodjanak le a földre, és ne nézzenek a szemébe. Ha elefánt közeledik, álljanak mozdulatlanul.”

AZ ÉTTEREM teraszán pihenve gondolataink azok körül az események körül forognak, amelyekben részünk volt. Előttünk a Sangha folyó hömpölyög, a túloldalán pedig a gyönyörű szép, sűrű erdő. Bayangában vagyunk, a Közép-afrikai Köztársaság déli csücskénél, Kamerun és a Kongói Köztársaság között. (Lásd a térképet a 19. oldalon.)

Amikor megérkeztünk a Dzanga-Ndoki Nemzeti Park főbejáratának információs csarnokába, nyomban elfelejtettük, mennyire fárasztó volt idáig az utunk. Közel 11 órába tellett, amíg Banguiból, a Közép-afrikai Köztársaság fővárosából a 480 kilométerrel távolabb fekvő parkhoz értünk. Végig egy keskeny úton vezettünk. Helyenként bambusznádszigetek szegélyezték az utat. Ngotónál át kellett kelnünk a folyón komppal. Ám korántsem egy szokványos kompról van szó, ennek ugyanis nincsen motorja. Pusztán a víz sodrása segített át minket a túloldalra. A hajó egy hatalmas kábelen futó görgőhöz van rögzítve, s mindössze arra van szükség, hogy néhány fiatalember a megfelelő irányba kormányozza.

Tovább haladva, a Bambio folyón egy híd fogadott minket, mely a vízen lebeg. Nagyon praktikus abból a szempontból, hogy nem fog ki rajta a vízszint ingadozása a száraz és esős évszakokban. A környék fenséges látványt nyújt, és természetes élőhelyeiken figyelhetjük meg az állatokat. Emellett a bajaka pigmeusokkal * is megismerkedhetünk, akik mind a mai napig a hagyományaik szerint élnek.

Szeretnél velünk tartani ezen a mesébe illő utazáson, bár sajnos tényleg csak képzeletben teheted ezt meg? A kísérőnk Benoît lesz, egy pigmeus. Először ellátogatunk a falujába, ahol két másik pigmeus, Germaine és Valérie csatlakozik hozzánk. Ők gyógynövénygyűjtők, és egyre-másra ámulatba ejtenek minket, amint megmutatják nekünk mindazokat az erdei növényeket, amelyekkel gyógyítani lehet.

Gyógyhatású növények

Néhány percig egy erdei úton autózunk, ám ezután újdonsült társaink megkérnek, hogy szálljunk ki a kocsiból, és kövessük őket az erdőbe. Bozótvágó késsel vágnak maguknak utat, ami pedig minket illet, igyekszünk lépést tartani velük. Az első meglepetést a mo nzambu nzambu nevű növény tartogatja számunkra. Kísérőink sebtében 50 centiméter körüli darabokat vágnak le ebből a kúszónövényből, és megisszuk a belőle kibugyogó vizet, amely tiszta, friss és jól csillapítja a szomjúságot.

Valamivel később egy levelet mutatnak nekünk, amelyet a guájavafáról szedtek. A pigmeusok meg szokták főzni, és az így készült teát köhögés ellen isszák. Egy másik fa, az ofuruma, fehér tejnedvet termel, amely a szemre kenve kiválóan alkalmas kötőhártya-gyulladás kezelésére. „Na és a kígyómarásra létezik gyógyír?” — kérdezzük. „Természetesen! Pépessé zúzzuk a bolo leveleit [egy trópusi liánféle bajaka neve], és befedjük vele a marás helyét” — válaszolják kísérőink. Lépten-nyomon olyan növényekkel találkozunk, amelyekről a pigmeusok azt állítják, hogy gyógyhatásuk van. Sebek gyógyítására is léteznek növények, valamint bélparaziták, fülbetegségek, fogszuvasodás, sőt még a terméketlenség kezelésére is.

Mennyi mindenre megtaníthatnak minket ezek a gyakran primitívnek titulált emberek! Az erdőben barangolva két gyógynövénygyűjtőnk „bevásárol”: gombát, vadon termő salátaleveleket és gyökereket gyűjtögetnek, melyek a fokhagymát helyettesítik. Egy-két levél rendkívül finom lehet, mert azon nyomban el is rágcsálják! Milyen nagyszerű lesz folytatni a tanulást Isten megígért új világában! (Ézsaiás 65:17; 2Péter 3:13; Jelenések 21:1–4).

Mind a sónyaló helynél gyülekeznek

Délután elmegyünk megnézni az erdei elefántokat a sónyaló szikláknál. Az odafelé vezető úton kapjuk a kísérőnktől azokat az utasításokat, melyekről a cikk elején szóltunk. De mi az a sónyaló hely? Egy hatalmas tisztás, ahol a talajban nagyon sok az ásványi só, s ennek néhány állat felettébb örül. Éppen ezért az erdei elefántok, vörösbivalyok, bongók, hatalmas erdei disznók és más vadon élő állatok naponta összesereglenek ezen a helyen.

Mivel az erdő nagyon sűrű, s így szinte lehetetlenség látni az állatokat, a sónyaló hely mellett kilátót állítottak fel. Ám ahhoz, hogy eljussunk a kilátóhoz, át kell kelnünk egy mocsaras vidéken, ahol a víz combközépig ér. Kísérőnk minden neszre hegyezi a fülét, és állandóan szemmel tart minket, hogy ott vagyunk-e a nyomában. Miért? Mert néha az elefántok is ezt az utat választják!

A kilátónál elidőzünk egy kicsit, hogy megfigyelhessük az állatokat. Több mint 80 elefántot, néhány bivalyt meg egy-két antilopot látunk. Egy nővel is találkoztunk a kilátóban, aki tudós, és 11 évig tanulmányozta az elefántokat. „Mindnek megvan a maga egyénisége — tudjuk meg tőle. — Háromezer példányt vettem jegyzékbe, és 700-at név szerint ismerek.” Sajnos az erdei elefánt agyaráért rajonganak az emberek. Elefántcsontból készült pecsétet * szeretnének maguknak; egyes keleti országokban ilyen pecsétek azonosítják az okiratok szerzőit és a festmények készítőit.

Hogyan kell hálóval vadászni?

Másnap korán reggel egy tízfős vadászcsapat nyomába eredünk, hogy saját szemünkkel lássuk, hogyan kell hálóval vadászni. A csapat tagjai — férfiak és nők vegyesen — liánokból készített hálókkal vannak felszerelkezve, melyeket egymáshoz kötöznek. A hálók hossza egyenként mintegy 20 méter, szélességük pedig 1,2 méter. Amint egyre mélyebbre hatolunk az erdőben, a csoport szétszéled, és kifeszíti az összekötözött hálót, amely most több mint 200 méter hosszú. Ezután a vadászok eltávolodnak a hálótól, nagy kört alkotnak körülötte, és faágakat rázva meg hangosan kiáltozva elindulnak a háló felé, hogy ha van a közelben állat, az belerohanjon. Ezen a helyen egy állat sem volt. A vadászok leszedik a hálót, még mélyebbre hatolnak az erdőben, és kezdődik az egész elölről — egyszer, kétszer, időnként akár tízszer is.

A délelőtt folyamán teljesen kimerülünk. A pigmeusok láttak három kistestű antilopot — bóbitás antilopot —, de az állatoknak sikerült kikerülniük a hálót, és elmenekülniük. Mi nem azért vagyunk itt, hogy mindenáron állatot lássunk a hálóban. Inkább csak szeretnénk megismerni ezeknek az embereknek a leleményes módszereit, melyekkel fenntartják magukat, noha látszólag nem sok mindenre támaszkodhatnak, az iparosodott világ eszközeire végképp nem. Ezért egyáltalán nem vagyunk csalódottak. Aminek szemtanúi voltunk, az felülmúlhatatlan.

Utazás egy rönkkenuban a Sangha folyón

Ki ne szeretne csendben siklani egy folyó vizén? Egy rönkből kivájt kenuban még izgalmasabb, mivel az ember szinte egy magasságban van a víztükörrel. Délutáni csónakázásunk közben szürke gémeket és számtalan más, színpompás madarat látunk. Egyik szebb, mint a másik. Néhányuk a folyó mentén repdes ágról ágra. Már-már azt hisszük, hogy a vízen sikló kenunkat követik.

Helyenként csimpánzok ugrálnak egyik indáról a másikra, pusztán a maguk szórakoztatására. Vagy lehet, hogy a miénkre? Az evezős, Alain Patrick erejét megfeszítve lapátol, hogy egy több száz méterrel odébb lévő helyre vigyen minket, ahol tegnap néhány vízilovat látott. Lehet, hogy ma is ott lesznek? Sajnos nincs szerencsénk, a vízilovak azóta továbbálltak. De nem baj, mert útközben több folyó menti falut látunk, és alkalmunk nyílik megcsodálni azt a sok-sok gyermeket, akik mind meglepően ügyesen manővereznek saját aprócska rönkkenuikkal. Az biztos, hogy soha nem fogjuk elfelejteni a rönkkenuban tett utazásunkat a Sangha folyón.

Élményeink összegzése a hazafelé vezető úton

Rengeteget láttunk és tapasztaltunk, s amint visszafelé utazunk Banguiba, minden újra lejátszódik a képzeletünkben. Sok dolog mélyen megérintette a szívünket, míg mások bámulatba ejtettek. Különösen az vésődött kitörölhetetlenül az emlékezetünkbe, hogy milyen harmonikus a pigmeusok és az erdő kapcsolata, s hogy mennyire bölcs ez a nép, mert ki tudja aknázni mindazt, amit a természetes környezete nyújt.

S még ha nem jutott is idő mindenre, az, hogy meglátogathattuk a földnek ezt a rendkívüli részét, ahol erdei elefántokkal, gorillákkal, csimpánzokkal, vízilovakkal, antilopokkal, párducokkal, valamint színes madarakkal és pillangókkal találkozik az ember, igazán különleges élmény volt. Mint kiderült, a Dzanga-Sangha Rezervátum és a Dzanga-Ndoki Nemzeti Park sűrű erdőiben körülbelül 7000 növény- és 55 emlősfaj él.

Ez a páratlan sokféleség egy bibliaverset idéz fel bennünk: „Mily számosak a te műveid, ó, Jehova! Mindet bölcsen alkottad. Betöltik a földet alkotásaid” (Zsoltárok 104:24). Ez a felejthetetlen, s egyben tanulságos utazás még inkább megerősítette azt az elhatározásunkat, hogy megfogadjuk az imént idézett zsoltár következő szavait: „Dalolni fogok Jehovának egész életemben, éneket zengek Istenemnek, amíg csak vagyok. Legyen kedves a róla való elmélkedésem. Én örvendezni fogok Jehovában” (Zsoltárok 104:33, 34).

[Lábjegyzetek]

^ 6. bek. A pigmeusok, akik Afrikában az Egyenlítő mentén élnek, az alacsony termetükről ismertek. Átlagos testmagasságuk alig több, mint 1 méter 30 centiméter.

^ 15. bek. Más anyagokból is készítenek ilyen pecséteket, úgynevezett chopokat. Bővebb információval az Ébredjetek! 1994. május 22-i számának 22—4. oldala szolgál.

[Térkép a 19. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

KAMERUN

KONGÓI KÖZT.

KÖZÉP-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG

Bangui

Bayanga

Dzanga-Ndoki Nemzeti Park

[Képek forrásának jelzése a 18. oldalon]

© Jerry Callow/Panos Pictures