Az „egyéni vallás” a megoldás?

MIVEL A SZERVEZETT VALLÁSNAK egyre kisebb a jelentősége az emberek életében, nem kell csodálkoznunk azon, hogy sokan önálló vallást hoznak létre maguknak. A kérdés az, hogy csakugyan kielégíthetik-e így a szellemi szükségleteiket, és az „egyéni vallás” jelenti-e a megoldást?

Hogy válaszolni tudjunk ezekre a kérdésekre, először nézzük meg, hogy az egyéni vallás akkor is megállja-e a helyét, ha az egyik legnagyszerűbb ajándékot, melyet emberként kaptunk, az ’értelmi képességünket’ használva gondos vizsgálat alá vetjük (Róma 12:1).

Egy logikusan gondolkodó elme általában elutasít mindent, ami ellentmondásos. Ám egy felmérésből, melyet Svédországban végeztek az egyéni vallással kapcsolatban, kiderült, hogy az emberek sokszor „meglehetősen spontán válogatják össze a különböző (és logikai tekintetben minden bizonnyal egymásnak ellentmondó) életfilozófiai elméleteket, és építik be azokat a saját életfelfogásukba”.

Például azoknak, akik azt mondták, hogy ők „a maguk módján keresztények”, csupán két százalékuk hozta szóba Jézust, a többiek pedig még történelmi személyként sem utaltak rá. A reinkarnációban azonban sokkal többen hittek. Nos, vajon mennyire következetes az, ha valaki Jézus Krisztus követőjének mondja magát, ugyanakkor figyelmen kívül hagyja Jézus életét és tanításait, sőt, a tanításaival homlokegyenest ellentétes tantételekben hisz? *

Értelmi képességünk rendszerint azokat az elméleteket is igyekszik kirekeszteni, amelyek túlságosan ködösek és meghatározhatatlanok. Ám amikor arról kérdezték az embereket, hogy hisznek-e „Istenben vagy egy isteni hatalomban”, a legtöbb megkérdezett azt válaszolta, hogy elképzelhetőnek tartja „valami ilyesminek” a létezését. Az egyik interjúalany így válaszolt: „Valami emberfeletti biztosan létezik, de nem szükségszerűen Isten formájában.” Azok viszont, akik hittek Isten létezésében, úgy érezték, hogy „nincsen számottevő szerepe az életükben”. A jelentés ezért úgy jellemezte az egyéni vallást, mint egy „megfoghatatlan, rendezetlen fogalomvilágot”, és végezetül az egyik leggyakoribb választ idézte: „Hiszek valamiben, de nem vagyok biztos benne, hogy miben.”

Kanadában hasonló eredményeket hozott az egyéni vallás vizsgálata. Az Alberta Report című folyóirat megjegyzi: „Manapság az emberek szinte bármiben előszeretettel hisznek, ám semmi logika nincsen a hitnézeteikben. Amikor pedig megpróbáljuk felmérni, hogy milyenfajta vezetést nyújtanak ezek az önálló hitnézetek az emberek életében, rá kell jönnünk, hogy tulajdonképpen semmilyet. Az alapvető erkölcsi normák hiányában hitük igazából  tartalmatlan.” A folyóirat a „szétdarabolódott isten” kifejezéssel élt, mivel az ilyen hitnézeteket vallók „a hagyományos tantételekből válogatnak ki maguknak ezt-azt”. Vajon logikus gondolkodásra vall, ha valaki ilyen homályos, alaptalan és innen-onnan összeszedett elméletekből építi fel a hitnézeteit, mi több, a jövőbeli reménységét?

Szükségünk van arra, hogy egy közösséghez tartozzunk

A közösség, testvériség és összetartás hosszú idők óta édesíti a hívő emberek életét (Cselekedetek 2:42, 46). De mivel az egyéni vallás pontosan olyan, amilyennek nevezik — egyéni —, hogyan tudja kielégíteni ezeket a szükségleteket?

Vajon az egyéni vallás, ahol „minden ember egy külön egyházat alkot”, nem növeli és élezi ki még inkább a vallási megosztottságot az emberek között? „Az ember vallása most már önálló véleményen alapszik . . . , így országunkban nemcsak néhány száz, hanem egy-két millió különböző meggyőződéssel találkozhatunk” — írja az Alberta Report. Nem meglepő, hogy volt, aki úgy utalt az egyéni vallásra, mint egy fajta szellemi anarchiára.

Hol maradnak az értékek?

Martin Lönnebo svéd püspök egy vele készített interjú során elmondta a Svenska Dagbladetnek, hogy „az egyéni vallás nem tudja gazdagabbá tenni korunkat, értékeit pedig nehezen tudja átörökíteni egy új korszaknak”. Ezt a véleményt valamelyest alátámasztja a svéd szülők között általánosan elterjedt gyermeknevelési módszer. A Svenska Dagbladet ezekkel a szavakkal írja le a szemléletmódjuk lényegét: „Higgy, amit akarsz, és ne kényszerítsd a gyermekeidet a döntéshozatalra. Engedd, hogy akkor válasszanak, amikor már elég idősek hozzá.”

Az újság elismerte, hogy a vallási értékek átadása egy gyermeknek egyesek szerint azt jelentheti, hogy belesulykolják a gyermekbe ezeket az értékeket. Ennek ellenére a cikk összefoglalásként elmondja: „A vallásos értékek átadása hasznára válhat a gyermekeknek, és talán ez az egyetlen módja annak . . . , hogy lehetőséget kapjanak a választásra.” A súlyos gondok, melyeket a fiatalok tapasztalnak napjainkban, bizony azt sejtetik, hogy az egyéni vallás édeskeveset tett a családok egyesítése érdekében olyan értékek megteremtése által, melyek szilárdak, és a jövő nemzedékekre is átörökíthetőek.

Úgy tűnik hát, hogy az egyéni vallás nem képes megbízhatóan és következetesen megválaszolni az élettel kapcsolatos kérdéseket, és nem tudja egyesíteni az embereket, sem kielégíteni az erkölcsi irányítás iránti szükségletüket. A Svenska Dagbladetből korábban idézett cikk ilyen véleménnyel van az egyéni vallásról: „Semmitmondó az a »hit«, amely minden elgondolást a részévé tesz, és korlátozott az a szabadság, melynek soha senki nem szab határt.”

Vitathatatlan, hogy az egyéni vallás több szempontból is elégtelennek bizonyul ahhoz, hogy kielégítse az emberek szellemi szükségleteit. Hogy is számíthatna erre egy logikusan gondolkodó ember, ha egyszerűen csak kiválogat néhány hitnézetet a különböző hagyományok közül, mintha egy svédasztalnál állna, és a legínycsiklandóbb ételekből szedne magának? Ugyanakkor világossá vált, hogy a szervezett vallás is elmulasztotta kielégíteni ezeket a szükségleteket. Akkor hát mitévők legyünk?

[Lábjegyzet]

[Kép a 8–9. oldalon]

Vajon a vallást egy svédasztalnak kellene tekintenünk, amelyről kényünk-kedvünk szerint választhatunk a nekünk tetsző hitnézetek közül?