Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Sokféleség nélkül nincs élet

Sokféleség nélkül nincs élet

Sokféleség nélkül nincs élet

ÍRORSZÁG lakossága az 1840-es években meghaladta a nyolcmilliót, így Európa legsűrűbben lakott országának mondhatta magát. A burgonya volt az ország legfontosabb élelmiszere, melyből leginkább csak az ott lumpernek nevezett változatot termesztették.

A földművesek 1845-ben, ugyanúgy, mint máskor, elvetették a burgonyát, de burgonyavész ütötte fel a fejét, és majdnem az egész termést elpusztította. „Nehéz év volt Írország számára, de a legtöbben megbirkóztak vele — írta Paul Raeburn a The Last Harvest​—The Genetic Gamble That Threatens to Destroy American Agriculture című könyvében. — A tragédia a következő évben sújtott. A földműveseknek nem volt más választásuk, mint hogy újból ezt a burgonyafajtát ültessék, hiszen csak ebből volt készletük. A burgonyavész ez alkalommal hatalmas pusztítást végzett. A szenvedést egyszerűen nem lehet szavakba önteni.” A történészek becslése szerint úgy egymillió ember halt éhen, másfél millióan pedig kivándoroltak az országból, legtöbben az Egyesült Államokba. Akik ott maradtak, szinte elviselhetetlen szegénységben éltek.

Dél-Amerikában, az Andokban élő földművesek sokféle burgonyát termesztettek. Itt viszont nem öltött járványos méreteket a betegség, mivel csak néhány burgonyafélét támadott meg. Nyilvánvaló hát, hogy a fajok sokfélesége, illetve a fajokon belüli sokféleség védelmet jelent. Ha csupán egyetlen változatot ültet az ember, azzal figyelmen kívül hagyja ezt a tényt, mely kulcsszerepet játszik a túlélésben. Hiszen a sokféleség nélkül a növények ki vannak szolgáltatva a betegségeknek és a kártevőknek, melyek egy egész termőföld terméshozamát tönkretehetik. Ez az oka annak, hogy sok földműves gyakran kezeli a növényeket nagy mennyiségű rovarirtó, gyomirtó és gombaölő szerrel, noha sok ilyen vegyszer veszélyes a környezetre.

De hát miért foglalkoznak a földművesek a helyi fajták széles skálája helyett inkább egyfajta terménnyel? Általában a rájuk nehezedő gazdasági nyomás miatt. Több előnyük is származhat abból, ha egyfajta terménnyel dolgoznak: könnyebb őket betakarítani, tetszetősebbek, nem mennek hamar tönkre, a terméshozam pedig megnő. Ezek az elterjedőben lévő módszerek az 1960-as években lendültek fel a zöld forradalomként ismert program létrejöttével.

A zöld forradalom

A kormányok, illetve mamutvállalatok által támogatott nagyszabású kampányok eredményeként meggyőzték az éhínség által fenyegetett országok földműveseit, hogy a sok, változatos termény helyett egységesen ültessék be a földjeiket egy nagy terméshozamú növénnyel — leginkább rizzsel és búzával. Ezeket a „csodamagvakat” az éhező világ megmentőinek tartották. De a magok korántsem voltak olcsók. A rendes árnak akár a háromszorosát is elkérték értük. Ezenkívül ha a földművesek azt akarták, hogy jó legyen a terméshozam, nagy mennyiségű vegyszert — köztük műtrágyát — kellett használniuk, nem is beszélve a traktorokról és az egyéb felszerelésekről, melyek ugyancsak hatalmas kiadásokkal jártak. Az akadályok ellenére a zöld forradalom a kormányoktól jövő támogatással népszerűvé vált. „Noha több millió életet mentett meg az éhhaláltól, ugyanakkor veszélybe sodorta a világ élelemellátásának biztonságát” — mondja Raeburn.

Bár a zöld forradalom rövid távon hasznos volt, ám rengeteg kockázatot teremtett, melyekkel hosszú távon kell szembenéznünk. Egész kontinenseken vált szokássá, hogy egyforma haszonnövényt termesszenek — emellett persze a műtrágya fokozott használata miatt gyorsabban növekedtek a gyomok, a rovarirtó szerek pedig nem csupán a kártevőket pusztították el, hanem a hasznos rovarokat is. A rizsföldeken a mérgező vegyszerek halakat, garnélákat, rákokat és békákat pusztítottak el, valamint fűszer- és gyógynövényeket és vadon termő növényeket is — ezek majdnem mindegyike értékes kiegészítő táplálékként szolgál. Ezenkívül a vegyszerek használata miatt több földműves mérgezést kapott.

Nagy-Britanniában az úgynevezett nyitott egyetem biológiai tanszékének egyik tanára, dr. Mae-Wan Ho ezt írta: „Most már tagadhatatlan, hogy a »zöld forradalom« óta elterjedt monokultúra [egyetlen növényfaj termesztése] világszerte rossz hatással volt a biológiai sokféleségre és az élelmiszerellátás biztonságára.” Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szerint a termesztett növények között száz éve még megfigyelhető genetikai változatok 75 százaléka már eltűnt, ami főként a gépesített, kereskedelmi célú termelésnek tudható be.

Egy értekezés, melyet a Worldwatch Institute adott ki, arra figyelmeztet, hogy „ha ilyen genetikai egyöntetűséget honosítunk meg, annak óriási ökológiai kockázata van”. Hogyan tartják kordában a helyzetet? Mezőgazdasági szakértők közreműködése és hatékony vegyszerek alkalmazása szükséges, valamint az, hogy anyagi támogatást nyújtsanak a földműveseknek. Mindamellett a siker nem garantált. Genetikai egyöntetűség játszott szerepet az Egyesült Államokban egy hatalmas kukoricarozsda-járványban, Indonéziában pedig 5000 hektárnyi rizsföld terményének az elpusztulásában. Az utóbbi években azonban egy gyökeresen új irányzat kezdődött a földművelésben, melynek keretén belül az élet egy sokkal alapvetőbb elemét, a géneket kezdték módosítani.

Genetikai forradalom

A genetika tanulmányozásából egy új, jövedelmező iparág fejlődött ki, a biotechnológia. Ahogy a neve is mutatja, a biológiát és a modern technológiát hasznosítja olyan módszerek segítségével, mint például a génsebészet. Az újonnan megalakult, úgynevezett biotechnológiai cégek némelyike a mezőgazdaságra szakosodott, és lázasan igyekszik olyan vetőmagokat szabadalmaztatni, melyeknek nagy a terméshozamuk, ellenállnak a kórokozóknak, a szárazságnak, illetve a fagynak, valamint termesztésükben nem kell olyan nagy mennyiségű ártalmas vegyszert felhasználni. Ha sikerülne megvalósítani ezeket a célokat, az mindenképpen nagy előnyökkel járna. De néhányan aggodalmukat fejezték ki a genetikailag módosított haszonnövényekkel kapcsolatban.

„A természet a genetikai sokféleség kialakulásakor szab bizonyos határokat — mondja a Genetic Engineering, Food, and Our Environment című könyv. — A rózsák egy bizonyos változata kereszteződhet egy másik változattal, de a rózsa soha nem fog a burgonyával kereszteződni . . . A génsebészetben viszont rendszerint az történik, hogy egy adott fajból géneket helyeznek át egy másik fajba azzal a céllal, hogy átültessenek egy kívánt tulajdonságot vagy sajátosságot. Ezzel a módszerrel például megtehetik, hogy olyan gént választanak ki egy északi-sarkvidéki halból (mondjuk egy lepényhalból), melynek segítségével az élőlény képes fagyásgátló anyagot termelni, majd ezt a gént beültetik egy burgonyába vagy egy eperbe, hogy ellenálljon a fagynak. Most már lehetőség van a növényeket baktériumokból, vírusokból, rovarokból vagy más állatokból nyert génekkel, illetve még emberi génekkel is módosítani.” * A biotechnológia segítségével az emberek lényegében át tudják törni a fajokat elválasztó genetikai falakat.

A zöld forradalomhoz hasonlóan a genetikai forradalom is — ahogyan néhányan utalnak rá — szerepet játszik a genetikai egyöntetűség kialakulásában. Sőt némelyek szerint még súlyosbítja is a helyzetet, mivel a genetikusok olyan módszereket alkalmaznak, mint a klónozás és a szövettenyésztési eljárások, melyek során tökéletesen egyforma másolatokat vagy klónokat hoznak létre. A biológiai sokféleség pusztulása tehát továbbra is aggasztó, a genetikailag módosított növények viszont újabb kérdéseket vetnek fel, mint például azt, hogy milyen hatással lehetnek ezek a növények ránk és a környezetre. „Szárnyaló reményekkel, határokat és tevékenységünk lehetséges kimenetelét nem ismerve, vakon vetjük bele magunkat egy új korszakba, a mezőgazdasági biotechnológia korszakába” — mondta Jeremy Rifkin tudományos író. *

Ugyanakkor az élőlények genetikai anyagába való beavatkozás óriási lehetőségekkel kecsegtet, ezért a különböző cégek újabbnál újabb vetőmagok és egyéb, génmanipulált termékek szabadalmaztatásáért vívnak harcot. Eközben egyre több növény pusztul ki. Ahogy már korábban is említettük, néhány kormány és egyes magánkézben lévő intézmények magbankokat hoztak létre a katasztrófa megállítására. Vajon ezeken a bankokon keresztül sikerülhet gazdag vetőmagkészletet biztosítani a jövő nemzedékei számára?

Magbank — Biztos védelem a kihalással szemben?

A nagy-britanniai Kew-ban található Királyi Botanikus Kert belekezdett egy programba, amelyre nagy lelkesedéssel úgy utaltak, mint „a legnagyobb nemzetközi megőrzési programra, melyet valaha szerveztek” — ez a Millenniumi Magbank. A program fő célkitűzései között szerepel, hogy 1. 2010-re begyűjtse és megőrizze a föld magtermő növényeinek 10 százalékát — több mint 24 000 fajta magot —, és 2. hogy már jóval 2010 előtt minden, Nagy-Britanniában őshonos, magtermő növény magvából legyen a magbankban. Más országokban is létrehoztak magbankokat vagy génbankokat, ahogy esetenként utalnak rájuk.

John Tuxill biológus megjegyzi, hogy a magbankokban tárolt több millió mag legalább 90 százaléka értékes tápláléknövényekből, illetve haszonnövényekből származik — búzából, rizsből, kukoricából, cirokból, burgonyából, hagymából, fokhagymából, cukornádból, gyapotból, szójababból és egyéb babfélékből, hogy csak néhányat említsünk. A magok azonban élő szervezetek, melyek csak addig maradnak csíraképesek, amíg a belső energiakészletük ki nem apad. Ennek fényében mennyire megbízhatóak a magbankok?

Gondok a bankban

A magbankok működtetése pénzbe kerül — Tuxill szerint évente összesen körülbelül 300 millió dollárba. De megjegyzi, hogy úgy tűnik, még ez az összeg sem elegendő, hiszen „a génbankban tárolt magoknak csak 13 százaléka van jól vezetett, hosszú távú tárolókapacitással rendelkező intézményekben”. Mivel a nem megfelelően tárolt magok rövid életűek, ha nem akarják, hogy a magbankokból magtemetők legyenek, hamar el kell vetni a magokat, hogy be lehessen gyűjteni a következő nemzedéket. Mindez természetesen több munkaerőt és pénzt igényel, ami tovább bonyolítja a helyzetet a már eleve pénzhiányban szenvedő intézmények számára.

A Seeds of Change—The Living Treasure című könyv kifejti, hogy a Colorado államban (USA) működő Nemzeti Magtároló Laboratórium „több nehézséggel is szembetalálta magát — áramszünetekkel, tönkrement hűtőberendezésekkel és munkaerőhiánnyal, hogy csak néhányat említsünk. Emiatt rengeteg mag nem lett jegyzékbe véve, hanem óriási, rendezetlen halmokban hevertek.” A magbankokat a politikai zavargások, a gazdaság hanyatlása és a természeti katasztrófák sem kímélik.

A magok hosszú távú tárolása egyéb gondokat is eredményez. A természetes élőhelyükön a növények bizonyos mértékben képesek az alkalmazkodásra, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a betegségek és egyéb körülmények ellenére fennmaradjanak. A magbankok nyújtotta védelem miatt azonban néhány nemzedék után a magok veszíthetnek ebből a képességükből. Megfelelő körülmények között azonban sok növény magva akár több évszázadon át is tárolható, mielőtt el kellene vetni. Ezektől az akadályoktól és kétségektől eltekintve már maga az, hogy léteznek magbankok, arról árulkodik, hogy növekszik az aggodalom az emberiség élelmezésére szolgáló növények jövőjét illetően.

Természetesen a leghatékonyabban úgy lehet a kipusztulást lassítani, hogy megvédik a növények természetes élőhelyét, és újraélesztik a haszonnövények biológiai sokféleségét. De Tuxill szerint ehhez az kell, hogy „új egyensúlyt hozzunk létre az emberi szükségletek és a természet világának szükségletei között”. Ám mennyire reális azt gondolni, hogy az emberek „új egyensúlyt” fognak létrehozni a természet világával, miközben szinte fanatikus módon próbálnak ipari és gazdasági fejlődést kikényszeríteni? Ahogyan láthattuk, a csúcstechnológiával dolgozó, profitorientált üzleti nagyhatalmak még a mezőgazdaságot is bekebelezik. A választ tehát máshol kell hogy keressük.

[Lábjegyzetek]

^ 13. bek. Továbbra is vita tárgya marad, hogy milyen lehetséges hatásai vannak a genetikailag módosított élelmiszereknek az emberek és az állatok egészségére, valamint a környezetre. Néhányan erkölcsileg kérdésesnek tartják a nem rokon szervezetek közötti génátvitelt. (Lásd az Ébredjetek! 2000. április 22-i számának 25—7. oldalát.)

^ 14. bek. A New Scientist című folyóirat arról tudósít, hogy Európában azok a közönséges répák, melyeket „genetikailag módosítottak, hogy ellenálljanak egy adott gyomirtó szernek, véletlenül olyan géneket kaptak, melyeknek a segítségével a répák egy másik gyomirtó szernek állnak ellen”. A nem megfelelő gének akkor kerültek a répába, amikor véletlenül olyan répafajtával keresztezték, melyek már módosítva voltak, hogy fel tudják venni a harcot a gyomirtó szerek egy másik fajtájával szemben. A tudósok attól tartanak, hogy a gyomirtóknak ellenálló haszonnövények elterjedésével olyan erőssé vált gyomnövények jelenhetnek meg, melyeket nem bírunk majd kiirtani.

[Kiemelt rész/kép a 7. oldalon]

Mi lesz a földművesekkel?

„A mezőgazdaságban dolgozók számában 1950-től kezdődően óriási hanyatlás tapasztalható minden iparilag fejlett országban. Néhány helyen a csökkenés a 80 százalékot is meghaladja” — mondja a World Watch című folyóirat. Az Egyesült Államokban például ma kevesebb a földműves, mint az elítélt. Mi az oka annak, hogy ilyen sokan otthagyják a földeket?

A fő okok közé tartozik a csökkenő bevétel, a gazdálkodás során keletkező, növekvő adósságok, az egyre nagyobb szegénység és a gépesítés elterjedése. 1910-ben az Egyesült Államokban egy földműves körülbelül 40 centet kapott minden dollár után, melyet a vásárlók élelmiszerre költöttek, 1997-ben azonban már csak 7 cent jutott a földműveseknek. A World Watch szerint egy búzát termesztő földműves „csak 6 centet kap abból az egydollárosból, melyet valaki kenyérre költ”. Ez azt jelenti, hogy a vásárlók a csomagolásért körülbelül ugyanannyit fizetnek, mint amennyit a földműves búzájáért. A fejlődő országokban a földművesek még rosszabbul járnak. Ausztráliában vagy Európában a földművesek bankkölcsönhöz folyamodhatnak, ha át akarnak vészelni egy kevésbé jövedelmező évet, egy nyugat-afrikai földművesnek viszont lehet, hogy nincs több esélye. Ha egyáltalán túléli.

[Képek a 7. oldalon]

„A »zöld forradalom« óta elterjedt monokultúra világszerte rossz hatással volt a biológiai sokféleségre és az élelmiszer-ellátás biztonságára” (dr. Mae-Wan Ho)

[Forrásjelzés]

Háttér: U.S. Department of Agriculture

Centro Internacional de Mejoramiento de Maíz y Trigo (CIMMYT)

[Képek a 8. oldalon]

Az angliai Millenniumi Magbankban értékes vetőmagokat őriznek meg

[Forrásjelzés]

© Trustees of Royal Botanic Gardens, Kew