pünkösd: A Keresztény görög iratokban a görög pen·té·ko·sztéʹ szó (jelentése: ’ötvenedik [nap]’) arra az ünnepre utal, melyet a Héber iratok az aratás ünnepének (2Mó 23:16), illetve a hetek ünnepének nevez (2Mó 34:22). Erre az ünnepre a héthetes aratási időszak végén került sor, mely időszakban először az árpát, majd a búzát aratták le. A pünkösd ünnepét niszán hó 16. után 50 nappal tartották. Ezen a napon mutatták be az árpaaratás első kévéjét (3Mó 23:15, 16). Ez az ünnep a zsidó naptár szerint sziván 6-ára esik. (Lásd a B15-ös függ.-et.) Az ünneppel kapcsolatos útmutatások a 3Mó 23:15–21-ben, a 4Mó 28:26–31-ben és az 5Mó 16:9–12-ben találhatók. Pünkösd ünnepére rengeteg zsidó és prozelita érkezett Jeruzsálembe távoli helyekről. Az ünnep vendégszeretetre és kedvességre ösztönözte az embereket mindenki iránt, függetlenül azok társadalmi helyzetétől vagy hátterétől: akár szabadok, rabszolgák, szegények, árvák, özvegyek, léviták vagy bevándorlók voltak (5Mó 16:10, 11). Ezért i. sz. 33 pünkösdje Jeruzsálemben ideális alkalom volt a keresztény gyülekezet megalakulására, melynek az volt a célja, hogy mindenfajta ember halljon „Isten nagyszerű dolgairól” (Cs 1:8; 2:11). A zsidó hagyomány úgy tartja, hogy pünkösd napja annak a napnak felel meg, amelyiken Izrael megkapta a törvényt a Sínai-hegynél, és Isten választott népe lett. Az izraeliták a harmadik hónap (sziván) elején gyűltek össze a hegynél, és kapták meg a törvényt (2Mó 19:1). Ahogy Isten Mózes közvetítésével kötötte meg a törvényszövetséget Izraellel, úgy Jézus Krisztus közvetítésével jött létre az új szövetség Isten és egy új nemzet, a szellemi Izrael között.

nyelveken: A Bibliában a görög glószʹsza szó utalhat a nyelvre mint beszédszervre (Mr 7:33; Lk 1:64; 16:24). De jelképesen vonatkozhat egy adott nyelvre mint gondolatközlési eszközre vagy egy bizonyos nyelvet beszélő emberek csoportjára (Jel 5:9; 7:9; 13:7). Ez a görög szó szerepel a Cs 2:3-ban, ahol arról van szó, hogy „tűzlánghoz hasonló nyelvek” váltak láthatóvá. Vagyis a szent szellem kiárasztása abból volt nyilvánvaló, hogy mindegyik tanítványra leereszkedett egy-egy „nyelv”, és különböző nyelveken kezdtek szólni.

a magunk anyanyelvét: Szó szerint: „a magunk nyelvét, amelybe születtünk”. Ebben a kifejezésben a görög di·aʹle·ktosz szó van „nyelv”-nek fordítva. (Lásd a Cs 2:4-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Sokan, akik hallották a tanítványokat, valószínűleg beszéltek egy világnyelvet is, talán a görögöt. Mint „istenfélő zsidók” feltehetően értették a jeruzsálemi templomban héberül zajló szertartásokat (Cs 2:5). De most felkeltette a figyelmüket, hogy a jó hírt azon a nyelven hallották, melyet gyermekkoruk óta ismertek.

Ázsia tartományban: Lásd a Szójegyzékben az „Ázsia” címszót.

prozeliták: Lásd a Mt 23:15-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

Édes borral: Vagy: „újborral”. A görög gleuʹkosz szó, mely egyedül itt szerepel a Keresztény görög iratokban, édes újborra utal, mely még erjed.

a harmadik órája ez a napnak: Vagyis kb. de. 9 óra. Az i. sz. I. században a zsidók 12 órára osztották a nappalt, és napfelkeltétől, kb. 6 órától számolták (Jn 11:9). Ezért a 3. óra de. 9 óra körül lehetett, a 6. óra déli 12 óra körül, a 9. óra pedig du. 3 óra körül. Mivel akkoriban nem voltak pontos időjelző eszközök, általában csak hozzávetőlegesen adták meg egy esemény időpontját (Jn 1:39; 4:6; 19:14; Cs 10:3, 9).

az utolsó napokban: Péter Jóel próféciáját idézi, és ihletés alatt „az utolsó napokban” kifejezést használja az „azután” helyett, mely az eredeti héber szövegben és a Septuagintában szerepel (Jóe 2:28 [3:1, LXX]). Jóel próféciája akkor teljesedett be, amikor a szent szellem kiáradt pünkösdkor. Ezért az, hogy Péter „az utolsó napokban” kifejezést használja, azt jelzi, hogy ez a különleges időszak már elkezdődött, és meg fogja előzni Jehova nagy és dicső napját. Feltehetően Jehovának ez a napja fogja lezárni az utolsó napokat (Cs 2:20). Péter a zsidókhoz és a prozelitákhoz beszélt, ezért az ihletett szavainak először velük kapcsolatban kellett beteljesednie. A kijelentése valójában arra utalt, hogy a zsidók annak a rendszernek az utolsó napjaiban éltek, melynek fennállása során Jeruzsálemben volt az imádat központja. Korábban Jézus is megjövendölte Jeruzsálemnek és a templomnak a pusztulását (Lk 19:41–44; 21:5, 6). Erre i. sz. 70-ben került sor.

szellememet: A görög pneuʹma szó ebben a versben Isten szent szellemére, vagyis tevékeny erejére utal. Itt a Jóe 2:28 van idézve, melyben az ennek megfelelő héber rúʹach szó áll. Mind a héber, mind a görög szó olyan erőre utal, mely emberi szemek számára láthatatlan, viszont bizonyíték van arra, hogy működik. (Lásd a Szójegyzékben a „Szellem” címszót.)

mindenfajta emberre: Szó szerint: „minden testre”. A görög szarx szó (melyet gyakran „test”-nek fordítanak) itt élő emberekre vonatkozik, vagyis általánosságban a „minden test” kifejezés az emberiségre utal. (Lásd a Jn 17:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) De ebben a szövegkörnyezetben a „minden test” görög kifejezésnek szűkebb jelentése van. Isten nem árasztotta ki a szellemét minden emberre a földön, de még minden izraelitára sem, ezért ez a kifejezés nem vonatkozik minden egyes emberre. Inkább bármilyen embert kell érteni alatta, mindenféle megkülönböztetés nélkül. Isten kiárasztotta a szent szellemet fiúkra és lányokra, fiatalokra és vénekre, rabszolgákra és rabszolganőkre, vagyis mindenféle emberre (Cs 2:17, 18). Hasonló értelemben szerepel a ’minden’ jelentésű görög szó (pasz) az 1Ti 2:3, 4-ben, mely szerint Isten azt akarja, hogy „mindenfajta ember megmeneküljön”. (Lásd a Jn 12:32-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

prófétálni: A görög pro·phé·teuʹó szó azt jelenti szó szerint, hogy ’megmond’, ’kimond’. Az Írásokban arra utal, hogy valaki ismertté tesz Istentől származó üzeneteket. Bár gyakran magában foglalja azt a gondolatot, hogy valaki előre megmondja a jövőt, de a szó alapjelentése nem ez. A görög szó utalhat arra is, hogy valaki Isten segítségével meghatároz egy dolgot. (Lásd a Mt 26:68-hoz; a Mr 14:65-höz és a Lk 22:64-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.) Ebben a szövegkörnyezetben a szent szellem néhányakat arra indított, hogy prófétáljanak. Azzal, hogy azokról a nagyszerű dolgokról beszéltek, melyeket Jehova a múltban tett, illetve a jövőben fog tenni, a legfelségesebb Isten szószólói lettek (Cs 2:11). A „prófétál”-nak fordított héber szó is hasonló gondolatot hordoz magában. A 2Mó 7:1 például úgy utal Áronra, mint Mózes prófétájára. Ezt úgy kell érteni, hogy Mózes szószólója lett, nem pedig úgy, hogy előre megmondta a jövőt.

véneitek: Vagy: „idősebb férfiaitok”. Itt a görög pre·szbüʹte·rosz szó valószínűleg előrehaladott korú személyekre utal, szemben a fiatalokkal, akiket a vers korábban említ. Más szövegkörnyezetekben viszont olyan személyre vonatkozik, akinek egy nemzetben vagy közösségben hatalma vagy felelős tisztsége van (Cs 4:5; 11:30; 14:23; 15:2; 20:17; lásd a Mt 16:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet).

Csodákat: Vagy: „előjeleket”. A Keresztény görög iratokban a teʹrasz szó következetesen mindenhol a szé·meiʹon („jel”) szóval együtt fordul elő, és mindkét kifejezés többes számban áll (Mt 24:24; Jn 4:48; Cs 7:36; 14:3; 15:12; 2Ko 12:12). A teʹrasz szó alapvetően magában foglal mindent, ami csodálatba ejtő. Amikor a kifejezés egyértelműen olyasmire vonatkozik, ami előre jelzi, hogy mi fog történni a jövőben, akkor a magyarázó jegyzetben az „előjel” szó is szerepel lehetséges fordításként.

Jehova: Ez az idézet a Jóe 2:31-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

Jehova: Ez az idézet a Jóe 2:32-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

názáreti: Lásd a Mr 10:47-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

csodákat: Vagy: „előjeleket”. A csodák, melyeket Jézus Isten segítségével hajtott végre, igazolták, hogy Isten küldte őt. Az, hogy Jézus csoda útján meggyógyított és feltámasztott embereket, azt is megmutatta, vagyis előrevetítette, hogy mit fog tenni a jövőben nagyobb méretekben. (Lásd a Cs 2:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

amit Isten korábban elhatározott: Vagy: „Isten tanácsa szerint”. A görög bu·léʹ szó a Lk 7:30-ban úgy van visszaadva, hogy „tanács [vagy: „útmutatás”, lábj.]”, a Héb 6:17-ben pedig „szándék”-nak van fordítva. (Lásd a Cs 20:27-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

a halálból: Szó szerint: „megszabadítva a halál kínjaitól”. Bár a Biblia egyértelműen rámutat, hogy a halottak öntudatlanok, és nem éreznek fájdalmat (Zs 146:4; Pr 9:5, 10), itt azt írja, hogy a halál fájdalmat vagy kínt okoz. Valószínűleg azért fogalmaz így, mert a halált egy keserű és gyötrő állapotként mutatja be (1Sá 15:32, lábj.; Zs 55:4; Pr 7:26). Nemcsak azért, mert a halált általában fájdalom előzi meg (Zs 73:4, 5), hanem azért is, mert a halál megbénítja az embert, és megfosztja a szabadságától, valamint attól, hogy bármit is tegyen (Zs 6:5; 88:10). Nyilvánvalóan ebben az értelemben szabadította ki a feltámadás Jézust „a halálból”, vagyis a halál nyomorúságos és korlátozó markából. Az itt használt görög szó (ó·dinʹ), melyet „kín”-nak fordítanak, más helyen szülési fájdalmakra utal (1Te 5:3), de jelenthet általánosságban véve kínlódást, fájdalmat, szerencsétlenséget vagy gyötrődést is (Mt 24:8). A Septuagintában a 2Sá 22:6-ban és a Zs 18:4-ben (17:5, LXX) szerepel „a halál kínjai” kifejezés, ahol a héber maszoréta szöveg úgy fogalmaz, hogy „a sír kötelei” vagy „a halál kötelei”. Érdekes, hogy az ókori héber kéziratokban, melyekben nincsenek magánhangzók, a „kötél”-nek fordított szó (cheʹvel) mássalhangzói megegyeznek a „kín”-nak fordított szóéival. Ez magyarázatot adhat a Septuaginta megfogalmazására. Tehát „a halál kínjai” és „a halál kötelei” kifejezések ugyanazt a gondolatot hordozzák, mégpedig azt, hogy a halál keserű és gyötrelmes.

Jehova: Ez az idézet a Zs 16:8-ból származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

fogok élni: Szó szerint: „fog élni a testem”. Péter a következőképpen vezeti be a 16. zsoltárból származó idézetet: „Dávid ugyanis ezt mondja róla”, vagyis a Messiásról, Jézusról (Cs 2:25). Ebben a versben (Cs 2:26) és a Zs 16:9-ben a görög és a héber szövegek a „test” szót használják, mely utalhat egy személy testére vagy magára a személyre. Noha Jézus tudta, hogy meg fogják ölni az emberiség megváltása érdekében, szilárdan bízott Istenben. Tudta, hogy az Atyja fel fogja támasztani, hogy az áldozata váltság lesz az emberiségért, és hogy a teste nem fog bomlásnak indulni (Cs 2:27, 31).

engem: Vagy: „lelkemet”. Ez egy idézet a Zs 16:10-ből, és a héber neʹfes szó a görög pszü·khéʹ szóval van visszaadva; általában mindkét szót „lélek”-nek fordítják. A zsoltáríró a „lélek” szóval magára utalt. Pünkösd napján, amikor Péter bejelentette a zsidóknak Krisztus feltámadását, Jézusra alkalmazta Dávidnak ezt a zsoltárát (Cs 2:24, 25; lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót, valamint az A2-es függ.-et).

sírban: Vagy: „hádeszben”. A görög haiʹdész szó, mely feltehetően azt jelenti, hogy ’a láthatatlan hely’, tízszer fordul elő a Keresztény görög iratokban. (Lásd: Mt 11:23; 16:18; Lk 10:15; 16:23; Cs 2:27, 31; Jel 1:18; 6:8; 20:13, 14.) Ez a vers a Zs 16:10-ből idéz, ahol az ennek megfelelő héber „seol” szó szerepel, melyet szintén „sír”-nak fordítanak. A Septuaginta általában a görög „hádesz” szóval adja vissza a héber „seol” szót. A Szentírásban mindkét kifejezés azt a jelképes helyet vagy állapotot jelenti, ahova vagy amelybe a halottak kerülnek; egy-egy személy sírhelyére más héber és görög szavak utalnak. A Keresztény görög iratok néhány héber nyelvű fordítása (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J^{7, 8, 11, 12, 14–18, 22}) a „seol” szót használja itt. (Lásd az A2-es függ.-et.)

színed előtt: Szó szerint: „arcoddal (arcod előtt)”. Ez az idézet a Zs 16:11-ből származik, és a görög szöveg itt szó szerint adja vissza a héber szavakat. A héber „valakinek az arcával” kifejezés egy idióma, mely azt jelenti, hogy ’valakinek a jelenlétében’.

Isten: A rendelkezésre álló görög kéziratokban itt a The·oszʹ (Isten) szó szerepel. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a Keresztény görög iratok néhány héber nyelvű fordításában (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J^{7, 8, 10}) a tetragram áll ezen a helyen.

egyik utódját: Dávid azt az ígéretet kapta, hogy az egyik leszármazottja lesz a Messiás, vagyis az az utód, akiről az 1Mó 3:15 jövendölt (2Sá 7:12, 13; Zs 89:3, 4; 132:11). Ez az ígéret Jézuson teljesedett be, hiszen az édesanyja is, és a nevelőapja is Dávid királytól származott. Az „utód”-nak visszaadott görög kifejezés egy héber idióma fordítása, mely szó szerint úgy hangzik, hogy „ágyékának gyümölcse”. Az ágyék az emberi testnek az a része, ahol a szaporítószervek találhatók (1Mó 35:11, lábj.; 1Ki 8:19, lábj.). Egy személy utódjára utal a „méh [vagy: „test”] gyümölcse” kifejezés is, továbbá vannak más kifejezések, melyekben a „gyümölcs” szó szintén az emberi szaporodás eredményére utal (1Mó 30:2, lábj.; 5Mó 7:13, lábj.; Zs 127:3; Si 2:20, lábj.; Lk 1:42).

sírban: Vagy: „hádeszben”. Azt a jelképes helyet vagy állapotot jelenti, ahova vagy amelybe a halottak kerülnek. (Lásd a Cs 2:27-hez tartozó magyarázó jegyzetet és a Szójegyzékben a „Sír” címszót.)

a teste nem indul bomlásnak: Vagy: „a teste nem lát romlást”. Jehova nem hagyta, hogy Jézus fizikai teste bomlásnak induljon és elporladjon, ellentétben Mózes és Dávid testével, akik prófétailag előremutattak Krisztusra (5Mó 34:5, 6; Cs 2:27; 13:35, 36). Ahhoz, hogy Jézus „az utolsó Ádám” lehessen (1Ko 15:45), és az emberiség számára megfelelő váltságul szolgálhasson (1Ti 2:5, 6; Mt 20:28), a testének igazi emberi testnek kellett lennie. Továbbá tökéletes kellett hogy legyen a teste, mivel be kellett mutatni Jehova Istennek váltságdíjként azért, amit Ádám elveszített (Héb 9:14; 1Pt 1:18, 19). Ezt Ádám egyetlen tökéletlen leszármazottja sem tudta volna kifizetni (Zs 49:7–9). Jézus ezért nem a megszokott módon fogant meg. Ehelyett, ahogy azt az Atyjának mondta – feltehetően a keresztelkedésekor –, Jehova készített neki egy testet, mégpedig egy tökéletes emberi testet, melyet Jézus később feláldozott (Héb 10:5). Amikor a tanítványok elmentek Jézus sírjához, látták, hogy a teste eltűnt, és csak a lenvásznak maradtak ott, melyekbe a testét tekerték. Jehova minden bizonnyal még azelőtt eltávolította szeretett Fia holttestét, hogy az bomlásnak indult volna (Lk 24:3–6; Jn 20:2–9).

Jehova: Ez az idézet a Zs 110:1-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). Viszont, ahogy az ki van fejtve az A5-ös függ.-ben, a legtöbb bibliafordítás nem használja Isten nevét az úgynevezett Újszövetségben, még a Héber iratokból származó idézetekben sem. De figyelemre méltó, hogy a King James Version néhány XVII. századi kiadásában itt és három másik helyen, ahol a Keresztény görög iratok a Zs 110:1-et idézi, „az ÚR” szó áll kapitális és kiskapitális betűstílussal (Mt 22:44; Mr 12:36; Lk 20:42). A későbbi kiadások is követték ezt a gyakorlatot. Mivel ez a fordítás „az ÚR” szót használja a Héber iratokban azokon a helyeken, ahol az eredeti héber szövegben Isten neve áll, ezért ahol „az ÚR” szó ugyanilyen írásmóddal jelenik meg a Keresztény görög iratokban, azt jelzi, hogy a fordítók úgy gondolták, hogy ezeken a helyeken Jehovára történik utalás. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a New King James Version, mely először 1979-ben lett kiadva, mindenhol „az ÚR” formát használja, ahol a Héber iratokból vett idézet Isten nevére utal. (Lásd a C függ.-et.)

oszlopra feszítettetek: Vagy: „oszlophoz rögzítettetek”. (Lásd a Mt 20:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a Szójegyzékben a „Kínoszlop” és az „Oszlopra feszítés” címszavakat.)

Bánjátok meg bűneiteket: Az itt használt görög me·ta·no·eʹó szót úgy lehetne szó szerint fordítani, hogy „meggondolja magát”, vagyis valaki komolyan megváltoztatja a gondolkodását, a hozzáállását és a céljait. Keresztelő János korábban azt „hirdette az embereknek, hogy keresztelkedjenek meg a bűnök megbocsátásához vezető megbánás jelképeként”. (Lásd a Mr 1:4-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Ez a keresztelkedés azt foglalta magában, hogy valaki megbánta, hogy nagyon eltért attól, amit a mózesi törvény előírt. Ez a megbánás pedig felkészítette Isten népét arra, ami rájuk várt (Mr 1:2–4). De Péter itt Jézusnak a Mt 28:19-ben található parancsával összhangban arra szólította fel Isten népét, hogy bánják meg a bűneiket, és keresztelkedjenek meg Jézus Krisztus nevében, hogy a bűneik megbocsátást nyerjenek. Mivel a zsidók elvetették Jézust mint a Messiást, az, hogy megbánták a bűneiket, és hittek benne, egy új és lényeges feltétele volt annak, hogy kérhessék Isten megbocsátását, és ő meg is bocsásson nekik. Azzal, hogy Jézus Krisztus nevében vízben megkeresztelkedtek, mások előtt is nyilvánvalóvá tették a belé vetett hitüket. Ezáltal azt fejezték ki, hogy átadták magukat Istennek Krisztus által. (Lásd a Mt 3:8, 11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzékben a „Megbánás” címszót.)

Jehova: A rendelkezésre álló görög kéziratok itt az „Úr” (görögül: Küriosz) szót használják. Ám ahogy azt a C függ. kifejti, számos ok szól amellett, hogy eredetileg ebben a versben Isten neve szerepelt, és később cserélték ki az Úr címre. Ezért a Jehova név került a főszövegbe. A Cs 2:33–38 szerint az ígéret, melyről Péter beszél ebben a versben, a Jóe 2:28–32-re utal, mely a szent szellem kiárasztásáról szól. A mindazoknak, akiket elhív magához Jehova, a mi Istenünk kifejezés ezért valószínűleg a Jóe 2:32 végének a szavait idézi. A Jóe 2:32 héber szövege háromszor használja Isten nevét, és konkrétan megemlíti, hogy Jehova az, aki elhív valakit. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 2:39-et.)

ember: Vagy: „lélek”. A görög pszü·khéʹ szó, melyet általában a „lélek” szóval adnak vissza, itt egy élő személyre vonatkozik. (Lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót.)

összegyűltek: Vagy: „egymással osztoztak”. A görög koi·nó·niʹa szó alapjelentése az, hogy ’osztozás’; ’közösség’. Pál jó néhányszor használta ezt a szót a leveleiben (1Ko 1:9; 10:16; 2Ko 6:14; 13:14). A szövegkörnyezet azt mutatja, hogy itt szoros barátságról van szó, mintsem alkalmi ismeretségről.

étkeztek: Szó szerint: „megtörték a kenyeret”. (Lásd a Cs 20:7-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

mindenkit: Vagy: „minden lelket”. A görög pszü·khéʹ szó, melyet általában a „lélek” szóval adnak vissza, itt egy élő személyre vonatkozik. (Lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót.)

csodát: Vagy: „előjelet”. (Lásd a Cs 2:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Magánotthonokban: Vagy: „házról házra”. Itt a ka·taʹ elöljárószó, mely a katʼ oiʹkon (szó szerint: „ház szerint”) görög kifejezésben szerepel, úgynevezett osztó értelemben áll. Ebben a szükséghelyzetben a tanítványok nyilvánvalóan a Jeruzsálemben és a környékén élő hittársaik otthonaiban találkoztak kisebb csoportokban, és megosztották egymással az ételüket. (Lásd a Cs 5:42; 20:20-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Jehova: A rendelkezésre álló görög kéziratok itt „az Úr” (görögül: ho. . . Küriosz) szót használják. Ám ahogy azt a C függ. kifejti, számos ok szól amellett, hogy eredetileg ebben a versben Isten neve szerepelt, és később cserélték ki az Úr címre. Ezért a Jehova név került a főszövegbe. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 2:47-et.)