Márk 12:1–44

12  Ezután szemléltetéseket kezdett mondani nekik: „Egy ember szőlőt ültetett,+ körbevette kerítéssel, kivájt egy helyet a szőlő taposásához, és tornyot emelt.+ Majd kiadta szőlőműveseknek, és külföldre utazott.+ 2  A megfelelő időszakban pedig elküldött egy rabszolgát a szőlőművesekhez, hogy hozzon tőlük a termésből. 3  De azok megfogták a rabszolgát, megverték, és üres kézzel küldték el. 4  Egy másik rabszolgát is elküldött hozzájuk, azt meg fejbe verték és megalázták.+ 5  Elküldött ismét egy másikat, azt pedig megölték. Azután még sokakat elküldött, és ezek közül némelyeket megvertek, némelyeket pedig megöltek. 6  Egyvalakije volt még, a szeretett fia.+ Utoljára őt küldte el hozzájuk, ezt mondva: »A fiamat meg fogják becsülni.« 7  De azok a szőlőművesek ezt mondták maguk között: »Ez az örökös+. Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az örökség!« 8  Megfogták hát, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre.+ 9  Mit tesz majd a szőlő tulajdonosa? Eljön, és megöli a szőlőműveseket, a szőlőt pedig másoknak adja.+ 10  Hát soha nem olvastátok ezt az Írásokban: »A kő, amelyet az építők elvetettek, az lett a fő szegletkő.+ 11  Jehovától lett ez, és bámulatos a szemünkben.«”+ 12  Erre el akarták fogni* őt, de féltek a sokaságtól. Tudták ugyanis, hogy rájuk gondolva mondta a szemléltetést. Így aztán otthagyták, és elmentek.+ 13  Ezt követően elküldtek hozzá némelyeket a farizeusok és a Heródes-pártiak közül, hogy belekössenek abba, amit mond.+ 14  Ezek megérkezve ezt mondták neki: „Tanító, tudjuk, hogy igazat mondasz, és nem vagy részrehajló, mert nem az emberek külsejét nézed, hanem az igazságnak megfelelően tanítod Isten akaratát. Szabad-e adót* fizetni a császárnak, vagy sem? 15  Fizessünk, vagy ne fizessünk?” Átlátva képmutatásukon, ezt mondta nekik: „Miért tesztek próbára? Hozzatok nekem egy dénárt, hogy megnézzem!” 16  Hoztak egyet, és megkérdezte tőlük: „Kinek az arcképe és felirata ez?” Így válaszoltak neki: „A császáré.”+ 17  Jézus ekkor ezt mondta: „Fizessétek vissza a császárnak, ami a császáré,+ Istennek pedig, ami Istené.”+ És elálmélkodtak rajta. 18  Ezután szadduceusok mentek oda hozzá, akik azt mondják, hogy nincsen feltámadás,+ és ezt kérdezték tőle:+ 19  „Tanító, Mózes azt írta nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, és hátrahagyja a feleségét, de nem hagy gyermeket, akkor a testvére vegye el az özvegyet, és ő gondoskodjon utódról a testvérének.+ 20  Volt hét testvér. Az első megházasodott, de amikor meghalt, nem hagyott utódot. 21  A második elvette az asszonyt, de úgy halt meg, hogy nem hagyott utódot; a harmadik ugyanígy. 22  És a hét közül egy sem hagyott utódot. Végül meghalt az asszony is. 23  A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége? Hiszen mind a hétnek a felesége volt.” 24  Jézus így szólt hozzájuk: „Nem azért tévedtek-e, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát?+ 25  Mert amikor feltámadnak a halottak közül, a férfiak nem nősülnek, és a nőket sem adják férjhez, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok az égben.+ 26  Arról pedig, hogy a halottak feltámadnak, nem olvastátok-e Mózes könyvében, a tövisbokorról szóló beszámolóban, hogy Isten azt mondta Mózesnek: »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.«+ 27  Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké. Nagyon tévedtek hát.”+ 28  Az egyik írástudó, aki odament, és hallotta őket vitatkozni, és tudta, hogy Jézus jól válaszolt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik az első* az összes parancsolat közül?”+ 29  Jézus így felelt: „Az első ez: »Halld, ó, Izrael, Jehova a mi Istenünk, és csak egy Jehova van. 30  És szeresd Jehovát, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel, teljes elméddel és teljes erőddel.«+ 31  A második ez: »Szeresd embertársadat, mint önmagadat.«+ Nincs ezeknél fontosabb parancsolat.” 32  Az írástudó ezt mondta neki: „Tanító, jól mondtad, az igazságnak megfelelően, hogy »ő egy, és rajta kívül nincs más«.+ 33  És az, ha valaki szereti őt teljes szívével, teljes értelmével és teljes erejével, illetve az, ha valaki úgy szereti az embertársát, mint önmagát, sokkal többet ér, mint minden égőáldozat és egyéb áldozat.”+ 34  Erre Jézus, látva, hogy értelmesen válaszolt, ezt mondta neki: „Nem vagy messze Isten királyságától.” De senkinek sem volt többé bátorsága kérdezgetni őt.+ 35  Jézus tovább tanított a templomban, és ezt mondta: „Hogyhogy az írástudók azt mondják, hogy a Krisztus Dávidnak a fia?+ 36  A szent szellem+ által maga Dávid mondta: »Így szólt Jehova az én Uramhoz: ’Ülj az én jobbomon, míg ellenségeidet a lábad alá nem vetem.’«+ 37  Maga Dávid az Urának hívja őt, de akkor hogy lehet az, hogy a fia?”+ A nagy tömeg pedig szívesen hallgatta. 38  És miközben tanított, így folytatta: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik köntösökben szeretnek járni-kelni, azt akarják, hogy üdvözöljék őket a piactereken,+ 39  elöl levő ülőhelyeket akarnak a zsinagógákban, és a főhelyeket a vacsorákon.+ 40  Ők azok, akik hasznot húznak az özvegyekből, és elveszik a javaikat,* és a látszat kedvéért hosszú imákat mondanak. Ezek súlyosabb ítéletben fognak részesülni.” 41  Leült pedig a perselyekkel+ szemben, és figyelni kezdte, hogyan dob a sokaság pénzt a perselyekbe. És sok gazdag ember sok pénzérmét dobott be.+ 42  Jött pedig egy szegény özvegy, és bedobott két igen csekély értékű kis pénzérmét.+ 43  Magához hívta hát a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Biztosak lehettek benne, hogy ez a szegény özvegy mindenki másnál többet dobott be a perselybe.+ 44  Mert azok mind a fölöslegükből dobtak be, de ő mindenét bedobta, mindazt, ami a megélhetésére volt.”+

Lábjegyzetek

^ Vagy: „le akarták tartóztatni”.
^ Vagy: „fejadót”.
^ Vagy: „a legfontosabb”.
^ Szó szerint: „akik felemésztik az özvegyek házát”.

Jegyzetek

az Írásokban: A görög gra·phéʹ szó itt egyes számban szerepel, és a Szentírásnak egy konkrét részére, a Zs 118:22, 23-ra utal.

a fő szegletkő: Lásd a Mt 21:42-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

Jehovától: Ez az idézet a Zs 118:22, 23-ból származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

Heródes-pártiak: Lásd a Szójegyzéket.

dénárt: Ez a római ezüstérme volt a fejadóérme, melyet a rómaiak beszedtek a zsidóktól. Az érmén a császár felirata szerepelt (Mr 12:14). Jézus napjaiban egy átlagos mezőgazdasági munkás egy dénárt kapott egy 12 órás munkanapért. A Keresztény görög iratok gyakran dénárban adja meg más dolgok értékét (Mt 20:2; Mr 6:37; 14:5; Jel 6:6). Izraelben sokféle réz- és ezüstérme volt forgalomban. A templomi adó befizetésére használt ezüstérméket Tíruszban verték. Ám a Rómának fizetendő adókat az emberek nyilvánvalóan azzal az ezüstdénárral fizették be, melyen a császár arcképe volt. (Lásd a Szójegyzéket és a B14-es függ.-et.)

az arcképe és felirata: Lásd a Mt 22:20-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

Fizessétek vissza: Lásd a Mt 22:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

a császárnak, ami a császáré: Egyedül itt, illetve a párhuzamos beszámolókban – a Mt 22:21-ben és a Lk 20:25-ben – olvasunk arról, hogy Jézus utalást tett a római császárra. Az „ami a császáré” kifejezés magában foglalja a kormányzat által nyújtott szolgáltatások megfizetését, valamint az ilyen hatalmaknak járó tiszteletet és viszonylagos alárendeltséget (Ró 13:1–7).

Istennek pedig, ami Istené: Lásd a Mt 22:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

szadduceusok: Márk evangéliuma egyedül itt tesz említést a szadduceusokról. (Lásd a Szójegyzéket.) Az elnevezés (görögül Szad·du·kaiʹosz) valószínűleg Cádókkal (a Septuagintában gyakran úgy szerepel, hogy Szad·dukʹ) van kapcsolatban, aki Salamon napjaiban lett főpap, és akinek a leszármazottai nyilvánvalóan évszázadokig papokként szolgáltak (1Ki 2:35).

feltámadás: A görög a·naʹszta·szisz kifejezés szó szerinti jelentése az, hogy ’felkel’, ’feláll’. Mintegy 40-szer szerepel a Keresztény görög iratokban, amikor a halottak feltámadásáról van szó (Mt 22:23, 31; Cs 4:2; 24:15; 1Ko 15:12, 13). A Septuagintában az Ézs 26:19-ben az a·naʹszta·szisz igei alakjával adják vissza a héber „él” igét az „élni fognak halottaid” kifejezésben. (Lásd a Szójegyzéket.)

A második elvette az asszonyt: Az ókori hébereknél, ha egy férfi fiúgyermek nélkül halt meg, akkor elvárták a testvérétől, hogy elvegye az özvegyet, azért hogy a házasságból gyermek szülessen, és ne haljon ki a testvére családja (1Mó 38:8). Ezt a szokást idővel a mózesi törvénybe is belefoglalták, és sógorházasságnak vagy levirátusnak nevezték (5Mó 25:5, 6). A sógorházasság Jézus napjaiban is létezett, ahogy az a szadduceusok szavaiból is látszik. A törvény lehetővé tette, hogy ha valaki nem akart, nem kellett sógorházasságot kötnie. Ám óriási szégyen volt, ha valaki nem volt hajlandó fiút nemzeni a testvérének (5Mó 25:7–10; Ru 4:7, 8).

Mózes könyvében: A szadduceusok csak Mózes írásait tartották ihletettnek. Szembehelyezkedtek Jézusnak a feltámadással kapcsolatos tanításával, nyilván azért, mert szerintük a Pentateuchus nem támasztja alá ezt a tanítást. Jézus sok részt idézhetett volna az Írásokból, például az Ézs 26:19-et, a Dá 12:13-at és a Hó 13:14-et, hogy rámutasson, a halottak fel lesznek támasztva. De mivel tisztában volt vele, hogy a szadduceusok az Írások mely részeit fogadják el, azokra a szavakra hivatkozott, melyeket Jehova Mózesnek mondott (2Mó 3:2, 6).

Isten azt mondta Mózesnek: Jézus itt egy beszélgetésre utal, melyre Mózes és Jehova között került sor kb. i. e. 1514-ben (2Mó 3:2, 6). Abban az időben Ábrahám már 329 éve volt halott, Izsák 224 éve, Jákob pedig 197 éve. Azonban Jehova nem azt mondta, hogy „én voltam” az Istenük, hanem azt, hogy „én vagyok” az Istenük. (Lásd a Mr 12:27-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

hanem az élőké: A Lk 20:38-ban található párhuzamos beszámoló szerint Jézus még ezt is hozzáfűzte: „mert mindnyájan élnek őneki [vagy: „az ő szemszögéből nézve”].” A Biblia rámutat, hogy azok, akik elidegenedtek Istentől, bár élnek, Isten szemszögéből halottak (Ef 2:1; 1Ti 5:6). Viszont Isten elismert szolgái, még ha meghalnak is, Jehova szemszögéből élnek, mivel biztosan meg fog valósulni az a szándéka, hogy feltámasztja őket (Ró 4:16, 17).

Halld, ó, Izrael: Itt az 5Mó 6:4, 5-ből egy hosszabb idézet található, mint Máté és Lukács párhuzamos beszámolóiban. Ebben a versben az úgynevezett semának, vagyis zsidó hitvallásnak a bevezetője is szerepel, mely az 5Mó 6:4–9; 11:13–21-ben lett feljegyezve. A sema név a vers első szavából származik, héberül semaʽʹ, melynek jelentése ’Figyelj!’; ’Halld!’.

Jehova a mi Istenünk, és csak egy Jehova van: Vagy: „Jehova az Istenünk; Jehova egy”; „Jehova Istenünk egy Jehova”. Az itt idézett 5Mó 6:4 héber szövegében az „egy” szó utalhat arra, hogy valami vagy valaki páratlan, egyedüli. Jehova az egyetlen igaz Isten; a hamis istenek nem hasonlíthatóak hozzá (2Sá 7:22; Zs 96:5; Ézs 2:18–20). Mózes az 5. könyvében arra figyelmeztette az izraelitákat, hogy kizárólag Jehovát szabad imádniuk. Nem követhették a körülöttük élő népek szokásait, akik megannyi istent és istennőt imádtak. Néhány ilyen hamis istenről azt tartották, hogy a természet valamelyik része felett uralkodik. Más istenekről pedig úgy hitték, hogy valamelyik istenség különböző megnyilvánulási formái. Az „egy” szó héber megfelelője azt is jelentheti, hogy valaki következetes a céljaiban és a tetteiben. Jehova Isten sohasem szeszélyes vagy kiszámíthatatlan. Inkább az jellemzi, hogy hűséges, következetes, és állja a szavát. A Mr 12:28–34-ben feljegyzett párbeszédre utal a Máté 22:34–40, de csak Márk beszámolója tartalmazza a bevezető részt: „Halld, ó, Izrael, Jehova a mi Istenünk, és csak egy Jehova van.” Az a parancs, hogy szeressük Istent, az után a kijelentés után van feljegyezve, hogy csak egy Jehova van. Ez pedig arra utal, hogy Jehova imádói nem szerethetnek más istent rajta kívül.

Jehova. . . Jehova: Ez az idézet az 5Mó 6:4-ből származik, melynek eredeti héber szövege kétszer tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

Jehovát: Ez az idézet az 5Mó 6:5-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

szíveddel: Ez a szó jelképes értelemben általában a teljes belső emberre utal. Amikor viszont a „lélek” és „elme” szavakkal együtt említik, nyilvánvalóan szűkebb értelme van, és főként valakinek az érzéseit és vágyait jelenti. Az itt használt négy kifejezést (szív, lélek, elme és erő) nem lehet élesen elkülöníteni egymástól, mivel a jelentésük között átfedés van. Azt hangsúlyozzák a lehető legerőteljesebben, hogy Isten teljes odaadást vár el. (Lásd az elméddel és erőddel szavakhoz tartozó magyarázó jegyzeteket ebben a versben.)

lelkeddel: Lásd a Mt 22:37-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

elméddel: Vagyis az ember értelmi képességével. Ezt mindenkinek arra kell felhasználnia, hogy megismerje Istent, és egyre jobban megszeresse őt (Jn 17:3; Ró 12:1). Ez az idézet az 5Mó 6:5-ből van, amelynek az eredeti héber szövegében a ’szív’, ’lélek’ és ’erő’ jelentésű szavak olvashatóak. De Márk evangéliumában, mely görög nyelven íródott, négy különböző kifejezés szerepel: szív, lélek, elme és erő. Ennek számos oka lehet. Az „elme” szó talán azért lett hozzáadva, hogy teljessé tegye az egymással átfedésben levő gondolatokat a héber nyelvben. Habár az óhéber nem használt külön kifejezést az „elme” szóra, ennek a szónak a jelentését sokszor lefedte a „szív” szó héber megfelelője. A „szív” jelképesen az egész belső emberre utal, és magában foglalja valakinek a gondolkodását, az érzéseit és az indítékait (5Mó 29:4; Zs 26:2; 64:6; lásd a szíveddel szóhoz tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben). Ebből következően, amikor a héber szövegben a „szív” szó áll, a Septuaginta sokszor az „elme” görög megfelelőjét használja (1Mó 8:21; 17:17; Pl 2:10; Ézs 14:13). Azért is lehet, hogy Márk az elme szót használja, mert a héber „erő” és a görög „elme” szavak között is van némi átfedés. (Vesd össze a Mt 22:37 szóhasználatával, amely az „elme” szót használja az „erő” szó helyett.) A kifejezések közti átfedés magyarázatot adhat arra, hogy az írástudó miért azt a szót használta a Jézusnak adott válaszában, hogy „értelmével” (Mr 12:33). Ez azt is megmagyarázhatja, hogy az evangéliumírók az 5Mó 6:5 idézésekor miért nem pont azokat a kifejezéseket használták, melyek a versben találhatók. (Lásd az erőddel szóhoz tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben, valamint a Mt 22:37-hez és a Lk 10:27-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

erőddel: Ahogy az elméddel szóhoz tartozó magyarázó jegyzetben szó volt róla, ebben az 5Mó 6:5-ből származó idézetben az eredeti héber szöveg három kifejezést használ: „szív”, „lélek” és „erő”. Az „erő [vagy „életerő”, lábj.]” szó héber megfelelője utalhat fizikai erőre is, de gondolkodóképességre is. Ez egy újabb oka lehet annak, hogy miért került bele az „elme” szó is a Keresztény görög iratokba ennek a versnek az idézésekor. Továbbá azt is megmagyarázza, hogy miért szerepel a Mt 22:37-ben – mely ugyanezt a verset idézi – az „elme” szó, míg az „erő” nem. Mindenesetre amikor az írástudó ezt a héber verset idézi (Lukács beszámolója szerint [10:27], mely görögül íródott), négy fogalmat sorol fel: a szívet, a lelket, az erőt és az elmét. Ez nyilvánvalóan arra utal, hogy Jézus idejében elfogadott volt, hogy mind a négy görög szót használják az eredeti héber szöveg három szavának az idézésekor.

A második: A Mr 12:29, 30-ban Jézus közvetlen válasza van feljegyezve, melyet az írástudónak adott. De Jézus ennél továbbment, és idézett egy második parancsolatot is (3Mó 19:18), amivel azt tanította, hogy a két parancsolat elválaszthatatlanul összefügg, és hogy ezek összegzik az egész Törvényt és a Prófétákat (Mt 22:40).

embertársadat: Lásd a Mt 22:39-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

égőáldozat: A görög ho·lo·kauʹtó·ma szó (a hoʹlosz [jel.: ’egész’, ’teljes’] és a kaiʹó [jel.: ’ég’] szavakból) csak háromszor fordul elő a Keresztény görög iratokban, itt és a Héb 10:6, 8-ban. Ez a kifejezés szerepel a Septuagintában annak a héber szónak a fordításakor, mely egy egészen elégetett áldozatra utal. Ezt teljes egészében Istennek ajánlották fel, az állat egyetlen részét sem ette meg az, aki bemutatta az áldozatot. A Septuagintában ez a görög szó található az 1Sá 15:22-ben és a Hó 6:6-ban. Az írástudó talán ezekre gondolt, amikor Jézussal beszélt (Mr 12:32). Jézus jelképes égőáldozatként a teljes lényét feláldozta.

Jehova: Ez az idézet a Zs 110:1-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

elöl levő ülőhelyeket: Lásd a Mt 23:6-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

perselyekkel: Ókori zsidó források szerint ezek az adományládák vagy gyűjtőedények trombita vagy tölcsér formájúak voltak, és feltehetően volt rajtuk felül egy kis nyílás. Az emberek különféle célokra szánt adományokat raktak ezekbe. Az itt használt görög szó a Jn 8:20-ban is előfordul, ahol „kincstárnak” fordították. Ez a kifejezés nyilván egy területre utal az asszonyok udvarában. (Lásd a Mt 27:6-hoz tartozó magyarázó jegyzetet és a B11-es függ.-et.) Rabbinikus források szerint 13 perselyt állítottak fel ennek az udvarnak a fala mentén, körbe. Úgy tartják, hogy a templomban volt egy főkincstár is, és odavitték a perselyekbe dobott pénzt.

pénzt: Szó szerint: „rezet”, vagyis rézpénzt vagy rézérméket, bár a görög szót általában véve mindenféle pénzre használták. (Lásd a B14-es függ.-et.)

két. . . kis pénzérmét: Szó szerint: „két leptont”. A görög le·ptonʹ szó valami kicsi és vékony dologra utal. A lepton egy olyan pénzérme, melynek értéke a dénár értékének 1/128 része, és valószínűleg az Izraelben használt legkisebb réz- vagy bronzérme volt. (Lásd a Szójegyzékben a „Lepton” címszót és a B14-es függ.-et.)

igen csekély értékű: Szó szerint: „ami egy kvadráns”. A görög ko·dranʹtész szó (mely a latin quadrans szóból származik) egy római réz- vagy bronzérmére utal, melynek az értéke a dénár értékének 1/64-e volt. Márk itt egy római pénzfajtával magyarázza el a zsidók által használt pénz értékét. (Lásd a B14-es függ.-et.)

Multimédia

Szőlőprés
Szőlőprés

Izraelben augusztusban és szeptemberben volt a szőlőszüret, attól függően, hogy milyen szőlőfajtáról volt szó, és milyen volt az időjárás. A szőlőt általában mészkőmélyedésekbe vagy sziklába vájt kádakba tették. A férfiak legtöbbször mezítláb taposták a szőlőt a szőlőprésben, és közben énekeltek (Ézs 16:10; Jr 25:30; 48:33).

1. Frissen szüretelt szőlő

2. Szőlőprés

3. Csatorna

4. Alsó gyűjtőkád

5. Agyagból készült boroskorsók

Tibériusz császár
Tibériusz császár

Tibériusz i. e. 42-ben született. I. sz. 14-ben lett a Római Birodalom második császára, és i. sz. 37 márciusában halt meg. Jézus szolgálata idején ő volt a császár, ezért Jézus rá utalhatott, amikor ezt mondta: „Fizessétek vissza a császárnak, ami a császáré” (Mr 12:14–17; Mt 22:17–21; Lk 20:22–25).

Piactér
Piactér

Néhány piac, mint amilyen a képen is látható, egy út mentén helyezkedett el. A kereskedők a sok kipakolt áruval gyakran gátolták a forgalmat. A környék lakói háztartási cikkeket, cserépedényeket, drága üvegárukat és friss élelmiszereket vásárolhattak. Mivel akkoriban nem volt hűtőszekrény, az embereknek mindennap el kellett menniük a piacra vásárolni. A piactéren a vásárlók értesülhettek különféle hírekről a kereskedőktől vagy más látogatóktól, a gyerekek játszottak, és a munkások várakoztak, hogy felfogadják őket. Jézus betegeket gyógyított, Pál pedig prédikált a piactéren (Cs 17:17). Velük ellentétben a büszke írástudók és farizeusok szerették, ha észrevették és köszöntötték őket ezeken a helyeken.

Főhelyek a vacsorákon
Főhelyek a vacsorákon

Az I. században általában úgy ettek az emberek, hogy egy asztal köré telepedtek. Mindenki a bal kezével könyökölt egy párnán, és a jobb kezével evett. A görög-római szokás szerint egy ebédlőben három heverőt helyeztek el egy alacsony étkezőasztal körül. A rómaiak tricliniumnak (annak a görög szónak a latin megfelelője, melynek a jelentése ’helyiség három heverővel’) nevezték az ilyen ebédlőket. Ezeken a bútorokon hagyományosan 9 személy fért el az asztalnál – 3-3 mindegyik heverőn –, de idővel hosszabb heverőket használtak, hogy többen is elférjenek. A tradíció szerint az ebédlőben mindegyik hely más-más rangot jelölt. Az egyik heverőn voltak az alsóbb rangú helyek (A), a másikon a közepes rangúak (B), a harmadikon pedig a magas rangúak (C). Az is számított, hogy ki hol feküdt a heverőn. Egy személy magasabb rangúnak számított, mint a jobb oldalán lévő személy, és alacsonyabb rangúnak, mint a bal oldalán lévő. Egy hivatalos lakomán a vendéglátó általában annak a heverőnek az első helyén (1.) feküdt, mely a legalacsonyabb rangúnak számított. A legmegtisztelőbb hely a közepes rangú heverő harmadik helye (2.) volt. Azt nem tudjuk pontosan, hogy mennyire követték a zsidók ezt a szokást, de Jézus nyilvánvalóan erre utalt, amikor az alázatra tanította a követőit.

Az elöl levő ülőhelyek a zsinagógában
Az elöl levő ülőhelyek a zsinagógában

Az ebben az animációban szereplő rekonstrukció részben egy I. századi zsinagóga romjai alapján készült, melyeket Gamlában, a Galileai-tengertől kb. 10 km-re északkeletre elhelyezkedő városban találtak. Az I. századból nem maradtak fenn egészben zsinagógák, ezért nehéz pontos leírást kapni arról, hogyan nézhettek ki. Ez az ábra néhány olyan jellegzetességet mutat be, melyek akkoriban minden bizonnyal megfigyelhetők voltak egy zsinagógában.

1. Az elöl levő, vagyis a legjobb ülőhelyek a zsinagógában az emelvényen vagy annak közelében lehettek.

2. Az emelvény, ahonnan felolvastak az Írásokból, valószínűleg nem minden zsinagógában volt ugyanott.

3. A fal mellett minden bizonnyal a közösségen belül valamilyen tisztséget betöltő személyek foglaltak helyet. Mások pedig szőnyegeken ültek a padlón. A Gamlában levő zsinagógában feltételezhetően négy sorban voltak ülőhelyek.

4. Egy láda, vagyis szekrény a hátsó falon. Szent tekercseket tartottak benne.

Az, hogy ki hol ülhetett a zsinagógában, állandóan arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy egyesek kiemelkedőbbek másoknál. Ez Jézus tanítványai között is gyakran vita tárgyát képezte (Mt 18:1–4; 20:20, 21; Mr 9:33, 34; Lk 9:46–48).

Perselyek és az özvegyasszony
Perselyek és az özvegyasszony

Rabbinikus források szerint a Heródes által épített templomban 13 persely volt, melyeket sófár perselyeknek is hívtak. A héber só·fárʹ szó jelentése ’kosszarv’, és arra utal, hogy a perselynek legalább egy része szarv vagy kürt formájú lehetett. Azoknak, akik hallották Jézust, hogy elítéli azokat az embereket, akik szétkürtölik, hogy irgalmas adományokat adnak, talán a pénzérmék hangja jutott eszükbe, melyeket ezekbe a kürt alakú perselyekbe dobtak (Mt 6:2). Az özvegyasszony két pénzérméje valószínűleg nem adott ki nagy hangot, amikor bedobta őket a perselybe, de Jézus rámutatott, hogy Jehova nagyra értékeli az asszonyt és az adományát.

SZENTÍRÁS – ÚJ VILÁG FORDÍTÁS (MAGYARÁZÓ JEGYZETEKKEL)
Márk 12
magyar
Olvasd online a Bibliát!
https://cms-imgp.jw-cdn.org/img/p/1001070103/univ/art/1001070103_univ_sqr_xl.jpg
nwtsty